Mint arról beszámoltunk, a Manchester City idegenben verte 2-1-re a városi rivális Unitedet vasárnap, ezzel 11 pontos előnyre tett szert a Premier League élén, épp a Vörös Ördögök előtt. Egy nem akármilyen széria szakadt meg ezzel.

José Mourinho Unitedja 40 tétmérkőzés óta veretlen volt hazai környezetben, ráadásul a mostani bajnoki szezonban százszázalékos volt az Old Traffordon, most mindkét sorozat megszakadt. Josep Guardiola együttese továbbra is veretlen ebben az idényben a Premier League-ben.

Ez volt a 175. manchesteri derbi, az örökmérleg továbbra is United-fölényt mutat, a Vörös Ördögök 72 sikerével szemben a City 51-szer győzött, s volt 52 döntetlen.

José Mourinho a mérkőzést követően a játékvezetőt kritizálta és azt is elismerte, hogy a vereséggel csapata vélhetően kiszállt a bajnoki címért folyó versengésből.

Az első reakcióm az, hogy nagyon sajnálom Michael Oliver játékvezetőt. Nagyon jó meccse volt, de pechjére elkövetett egy nagy hibát. A végeredményhez az is kellett, hogy elfelejtsen megadni egy 11-est, úgy 2-2 lehetett volna. Nagy pechje van Michaelnek, mert ez bizony egy egyértelmű büntető volt (…) talán, igen (kiszálltak a versenyfutásból – a szerk.). A City egy nagyon jó csapat, amelynek szerencséje is van, a futball istenei mögötte állnak – tette hozzá az MU portugál menedzsere. (csakfoci.hu / MTI)