Kim Rasmussen szövetségi kapitány tavasszal úgy fogalmazott, hogy csak olyan játékosokat hív meg, akik mentálisan és fizikálisan is százszázalékosan készen állnak a feladatra. A Debrecen jobbátlövője akkor jelezte, hogy ennek az elvárásnak nem tudna megfelelni. Kovács éppen ezért az Ausztria elleni világbajnoki selejtezőkről lemaradt, majd ősszel sem kapott meghívót az összetartásokra, pedig a tavaly decemberi, franciaországi Európa-bajnokságon fontos tagja volt a csapatnak.

“Úgy érzem, ez a jelenlegi legjobb csapat, bízom benne, hogy eredményesek leszünk a világbajnokságon” – idézi a magyar szövetség honlapja Kim Rasmussent. Kovács Annáról elmondta: a jobbátlövő minden szempontból nagyszerű formát mutatott az ősszel, és bár idén még nem dolgozott a válogatottal, jól ismeri a játékrendszert, védekezésben is hasznos.

Hozzátette, Háfra Noémi és Tomori Zsuzsanna egyaránt bevethető a bal- és a jobbátlövő posztján, illetve védekezésben is.

“Bevallom, a balátlövő poszton volt a legnehezebb döntenem, és vérzett a szívem a kimaradókért, ugyanakkor a világbajnokság után ismét nyitottá válik a keret. Mivel a legjobb csapatot akarjuk kiállítani a tornára, szerencsés, ha sokan akarják a sikert” – magyarázta a dán szakvezető.

Rasmussen végül úgy fogalmazott, összességében talán sokan azt mondják, kockázatos ennyi fiatallal belevágni az előttük álló feladatokba, de mindenkinek, aki ott van a keretben, egytől-egyig kiemelkedően jó a hozzáállása.

A november 3-án kihirdetett 28 fős bő keret tagjai közül többek között a Ferencváros átlövője, Debreczeni-Klivinyi Kinga, valamint a Debrecen irányítója, Lakatos Rita sem utazik Japánba. A Ferencvárost nyolc, a Bajnokok Ligája-címvédő Győr csapatát két játékos képviseli a keretben.

A november végén kezdődő és december közepéig tartó olimpiai kvalifikációs világbajnokságon kizárólag a 28-as névsorban szereplő játékosok léphetnek pályára. A rajtra 16 játékos nevezhető, a torna során három cserére lesz lehetőség.

A nemzeti együttes november végén a Koreai Köztársaságba utazik, ahol részt vesz a Szöul Kupán, majd ezt követően a világbajnokság helyszínén, Kumamotóban folytatja közvetlen felkészülését.

A november 30. és december 15. közötti vb-n a magyarok Kazahsztán, Szenegál, Spanyolország, Románia és Montenegró csapatával szerepelnek azonos csoportban. A középdöntőbe az első három helyezett jut. A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak jövő márciusban.

A magyar válogatott 18 fős utazó kerete:

kapusok: Bíró Blanka (Ferencváros), Kiss Éva (Győr), Triffa Ágnes (Debrecen)
jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győr), Lukács Viktória (Ferencváros)
jobbátlövők: Kiss Nikoletta (Érd), Klujber Katrin (Ferencváros), Kovács Anna (Debrecen)
irányítók: Kovacsics Anikó (Ferencváros), Tóth Gabriella (Érd), Vámos Petra (Debrecen)
beállók: Szabó Laura (Érd), Pásztor Noémi (Ferencváros), Tóvizi Petra (Debrecen)
balátlövők: Háfra Noémi (Ferencváros), Tomori Zsuzsanna (Siófok)
balszélsők: Márton Gréta (Ferencváros), Schatzl Nadine (Ferencváros)

tartalékok: Janurik Kinga (Érd), Szikora Melinda (Siófok), Kovács Anett (Békéscsaba), Hámori Konszuéla (Vác), Lakatos Rita (Vác), Bordás Réka (Debrecen), Debreczeni-Klivinyi Kinga (Ferencváros), Kopecz Barbara (Békéscsaba), Hársfalvi Júlia (Siófok), Puhalák Szidónia (Győr)

A Szöul Kupa programja (magyar idő szerint):
november 23., szombat: Oroszország-Magyarország 10.00
november 24., vasárnap: Koreai Köztársaság-Magyarország 10.00
november 26., kedd: Magyarország-Szerbia 8.10

(MTI)