A februári Európa-bajnoki selejtezők után távozik posztjáról Ivkovics Sztojan, a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A szövetség (MKOSZ) honlapján közzétett tájékoztatás szerint az elnökség kedden a szakvezető meghallgatását követően úgy döntött, elfogadja a lemondását azzal, hogy a szerződésben rögzített felmondási időben igényt tart a munkájára. Ez azt jelenti, hogy a februári Eb-selejtezőkön még Ivkovics irányítja a nemzeti csapatot.
A horvát-magyar szakember január elején jelentette be, leül a Kaposvári KK kispadjára, noha az MKOSZ részéről a felnőtt szövetségi kapitányok alkalmazásának egyik feltétele az volt, hogy élvonalbeli klubnál nem végezhetnek szakmai munkát. (MTI)
Átigazolások
Szeged
Új vezetőedző
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése, miszerint Tóth Balázs veszi át a Szeged irányítását.
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.