MTK

Serie A-csapatba igazol az MTK tehetsége – hivatalos

A 19 éves játékos sikeresen átesett az orvosi vizsgálaton a Genoánál, majd a pénteki nap folyamán mindenben megállapodásra jutott az olasz klubbal, így a klubváltás hivatalossá vált.
Nyikes Zoltán 2019. január 26., szombat 9:36
A 19 éves játékos sikeresen átesett az orvosi vizsgálaton a Genoánál, majd a pénteki nap folyamán mindenben megállapodásra jutott az olasz klubbal, így a klubváltás hivatalossá vált.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. január 26., szombat 9:36

Hivatalos honlapján jelentette be az élvonalban szereplő MTK Budapest, hogy Schäfer András a Serie A-ban szereplő Genoa CFC klubjánál folytatja pályafutását. Mint ismert, szerdán az olasz csapat ajánlatot tett Schäfer játékjogáért, amelyet többfordulós egyeztetés után az MTK Budapest elfogadott.

A hivatalos honlap kiemeli, a döntés során a klub érdekei mellett – ezúttal is – kiemelten tekintettel voltak a játékos karrierjének további fejlődésére is. A 19 éves játékos ezt követően sikeresen átesett – az ilyenkor esedékes – orvosi vizsgálaton, majd a pénteki nap folyamán mindenben megállapodásra jutott az olasz klubbal, így a klubváltás hivatalossá vált.

A közlemény azt írja, az MTK Budapest büszke arra, hogy tudatos stratégia eredményeként egyik tehetségünket egy európai topbajnokságban szereplő klub kivásárolja élő szerződéséből.

A szombathelyi Schäfer András évek óta a Sándor Károly Akadémia növendéke volt, mielőtt 2017 januárjában csatlakozott a felnőtt kerethez. Négy hónappal később, alig 17 évesen már bajnokin is bemutatkozott az élvonalban, gyorsan megmutatta, mekkora potenciál rejlik benne, majd egyre inkább alapembernek számított az MTK-ban. Teljesítményének elismeréseként igazolta le most, másfél évvel szerződése lejárta előtt a Genoa CFC – derül ki a hivatalos honlap közleményéből.

 

Átigazolások
Fradi
Kovacevic befuthat
A szlovén Sportklub szerint az FTC nyerte a Celje csatára, Franko Kovacevicért zajló csatát, és a játékos 3 millió euró ellenében zöld-fehérbe öltözik.
Szeged
Tehetség Debrecenből
Bodnár Balázs személyében egy 18 éves, tehetséges támadó középpályást igazoltak a DVSC második csapatától.
Újpest
Belga erőcsatár jöhet
Az Újpest előrehaladott tárgyalásokat folytat a belga élvonalbeli KVC Westerlo 24 éves csatárával, Kyan Vaesennel. (Lila Sector)
Tovább az összes átigazoláshoz