Videoton: A Partizan ezúttal a fehérváriak alapemberét akarja – így áll az ügye

A szerb sajtó szerint a Partizan a Videoton játékosával, Loic Negóval erősítene a nyári átigazolási időszakban. A fehérváriak azonban biztosan nem engednék el olcsón alapemberüket.
Budai László 2018. május 25., péntek 8:47
A szerb sajtó szerint a Partizan a Videoton játékosával, Loic Negóval erősítene a nyári átigazolási időszakban. A fehérváriak azonban biztosan nem engednék el olcsón alapemberüket.
Szerző: Budai László 2018. május 25., péntek 8:47

A szerb sajtó ismét szóba hozta a Partizan Belgrádot a Videotonnal. A telegraf.rs ezúttal arról ír, hogy a belgrádi együttes a fehérváriak egyik kulcsjátékosát, Loic Negót szemelte ki magának.

Vidi-Partizan: Fordított út

Érdekesség, hogy eddig elsősorban a Videoton szerződtetett partizanos múltú játékosokat. Danko Lazovic, Marko Scepovic és Stefan Scepovic is megjárta a belgrádi együttest, de a vezetőedző, Marko Nikolic is azt követően érkezett tavaly nyáron, hogy a szerb egyesülettel duplázott.

A Vidi alapembere kell a Partizannak

Nego esetében abszolút alapemberről van szó. A francia labdarúgó az eddigi 31 fordulóból 26-szor kezdett, háromszor pedig becserélték. Ráadásul ebben a szezonban van hat NB I-es gólja is.

Tavaly 32, tavalyelőtt 26 meccse volt, akkor is lőtt hat, illetve két gólt. A szerbek megemlítik, hogy Nego korábban volt az AS Roma tulajdonában is – igaz, nem játszott az olaszoknál -, de megjárta a Standard Liége-t, a Charltont és az Újpestet is.

Nem mehetne ingyen

A Telegrafnál arról írnak, hogy Nego szerződése a szezon végén lejár, így a Partizan jó üzletet köthetne, hiszen nem kellene fizetni a 27 éves, jobbhátvédként és jobbszélsőként is bevethető játékosért. A szerbek a hírek szerint már hosszú ideje figyelik őt, így pontosan tisztában vannak a képességeivel.

A kinti hírekkel ellentétben azonban úgy tudjuk, a Partizan biztosan nem vihetné ingyen Negót, ugyanis a labdarúgót 2021-ig szerződést köti a Videotonhoz. A klub vélhetően nem engedné el olcsón fontos játékosát, ennek fényében pedig megkérdőjeleződhet az üzlet.

Szintén a szerb sajtó írt arról a héten, hogy a néhány hete a Partizannal szóba hozott Marko Nikolic 2021-ig szóló szerződést hosszabbít a Videotonnal, így biztosan nem tér vissza Belgrádba.

Átigazolások
Pintér Dániel
Messi vagy más klub?
Az idén debütáló Pintér tárgyalásokat folytat az MLS bajnokával profi szerződése aláírásáról, saját nevelésű játékosként folytathatná pályafutását Messi csapattársaként. 2-3 másik MLS-együttes is bejelentkezhet érte - írja a Jenkifoci.
Kisvárda
Dinnyés Olivér
Honlapunk úgy tudja, hogy Dinnyés Olivért szívesen látnák Kisvárdán.
Fradi
Romão nem megy a Botafogóba(?)
Az ESPN szerint a brazil Botafogo nem szerződteti az FTC játékosát, Júlio Romãót. Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a klubok még tárgyalnak egymással.
Tovább az összes átigazoláshoz