Gyászol a magyar futball, elhunyt a Vidi egykori játékosa

89 esztendős korában elhunyt a Vidi kezdeti éveinek egyik nagy alakja, Galántai Imre.
Csakfoci Admin 2019. november 6., szerda 16:16
89 esztendős korában elhunyt a Vidi kezdeti éveinek egyik nagy alakja, Galántai Imre.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. november 6., szerda 16:16
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Az 1930-as születésű Galántai 1951-ben került klubunkhoz - korábban a Pénzügyőrnél játszott - és a Megyebajnokságban szereplő csapat oszlopos tagjává vált, kétszer aranyérmes is lett. 1957 tavaszán a Megyebajnokok Tornáján is győzedelmeskedtünk segítségével, így történetünk során először feljutottunk az NB-s bajnokságokba, ahol a jobbhátvédként szereplő Galántai még kilencszer játszott - írja a molfehervarfc.hu.

Visszavonulását követően szakmájában kezdett el dolgozni - mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkezett. A Videoton gyárban főkönyvelő, klubunknál már az 1960-as években, Csermely Sándor alatt szakosztály-vezetőségi tag lett, a rendszerváltozás után gazdasági vezetőként segítette a Vidit, elnökségi válságok idején mindig tagja volt az irányítást ideiglenesen átvevő bizottságoknak.

A klub ezúton is őszinte részvétét fejezi ki Galántai Imre családja számára.

Nyugodjék békében!

Átigazolások
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.
Paks
Szalai kérői
Szeptemberben egy moszkvai klub 2 millió euróért vitte volna Szalai Józsefet. Most, válogatottbeli bemutatkozása után pedig egy EL-csapat érdeklődik iránta. (NSO)
NB II
Edzőváltás Szegeden
Azonnali hatállyal távozott Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia éléről.
Tovább az összes átigazoláshoz