Korábban beszámoltunk arról, hogy a MOL Fehérvár FC 2020 első felkészülési mérkőzésén 1-0-s vereséget szenvedett a svájci másodosztályban szerpelő FC Winterthur csapatától pénteken délután. A találkozó után a fehérváriak vezetőedzője, Joan Carrillo értékelte a látottakat.

A játékosok jó munkát végeznek az edzőtáborban, a mai nap folyamán is egy edzésen már túl volt a keret délelőtt. Ma több dolgot is kipróbáltunk, például különböző játékrendszerekben is játszottunk, a játékosok pedig jól reagáltak a kéréseinkre. Van még idő kijavítani a hibákat, a lényeg, hogy január 25-ére a Honvéd ellen készen legyen a csapat, mind taktikailag, mind pedig az erőállapotot illetően – kezdte Carrillo a molfehervarfc.hu-nak.

A Winterthur elleni találkozón több fiatal játékos is lehetőséget kapott a szakmai stábtól.

A fiatalok hozzáállása is remek volt, ráadásul ma nem feltétlenül az eddig megszokott posztjukon kaptak szerepet – például Szabó Bálint baloldali belső középpályást játszott, Tamás Olivér három belsővédős rendszerben állt helyt. Szabó Levente is jól szállt be előre második csatárnak, Nyári Patrik pedig egy olyan típusú játékos, aki el tudja kérni a labdát középen, és meg tudja játszani azt.

A Vidi legközelebb hétfőn, a svájci első osztályú Sion ellen lép pályára, a mérkőzés 16:00 órakor kezdődik.

A 90. percben kapott ki a Vidi első edzőmeccsén, kettőt vágott a Kisvárda kezdésként – eredmények, videó