Rebrov: "BL-szintű csapat ellen játszottunk, nem az NB I-ben" – a szurkolók is elégedettek lehetnek

A Ferencváros vezetőedzője szerint nagyon magas szintű az Európa Liga, a továbbjutással kapcsolatban viszont nem bocsátkozott esélylatolgatásba.
Csakfoci Admin 2019. november 7., csütörtök 23:20
A Ferencváros vezetőedzője szerint nagyon magas szintű az Európa Liga, a továbbjutással kapcsolatban viszont nem bocsátkozott esélylatolgatásba.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. november 7., csütörtök 23:20

Mint ismeretes, a Ferencváros 0-0-s döntetlent játszott a CSZKA Moszkva ellen az Európa Liga H-csoportjában. A találkozó után a zöld-fehérek vezetőedzője, Szergej Rebrov értékelte a látottakat.

Szervezetten játszottunk, főleg a védelemben, ebből tudtunk helyzeteket kialakítani, de látni kell, hogy BL-szintű csapat ellen játszottunk, mégis akár három pontot is hazavihettünk volna – mondta a hazaiak trénere, Szergej Rebrov Sport TV kamerája előtt. – A szurkolók is elégedettek lehetnek a játékunkkal, hiszen a CSZKA-val játszottunk, nem az NB I-ben.

Nagyon magas szintű az Európa Liga, a Fradinak is nagy öröm, hogy ilyen szinten játszhatunk. A továbbjutási esélyeket viszont nem szabad latolgatni, minden meccshez úgy kell hozzáállni, hogy nyerni akarunk.

Az ukrán tréner a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva beszélt a Fradi további EL-esélyeiről is.

A Ferencváros tizenöt év után szerepel újra a csoportkörben, ezért szerintem még nem érdemes továbbjutási esélyekről beszélni. A célunk, hogy pontokat szerezzünk, jól játsszunk, győzelemre játszunk a folytatásban is, majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég – idézte a szakember szavait a fradi.hu.

Olvastad már?
EL: A Fradi ikszelt a CSZKA-val, durván kiütötték a Ludogorecet – videó
Az Európa Liga csoportkörének negyedik fordulójában a H-csoportban a Ferencváros hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a CSZKA Moszkva ellen, míg a kvartett másik mérkőzésén az Espanyol 6-0-ra kiütötte a bolgár Ludogorecet.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz