A Ferencváros ukrán középpályása, Oleksandr Zubkov szombaton duplával vette ki a részét a Paks elleni 4-0-s sikerből. A 23 éves légiós interjút adott zbirna.com című ukrán internetes portálnak, melyben a két góljáról, és a szezonbeli céljairól beszélt.

– Nem mondanám, hogy könnyű győzelem volt, de a korán szerzett gólunk könnyebbé tette a meccset. Nem hiszem, hogy lőttem volna valaha ennél gyorsabb gólt pályafutásom során, a Paks ellenit megelőzően csak a hetedik vagy a tizedik percben találtam be legkorábban. A góljaimat mindig a családomnak és a feleségemnek ajánlom – kezdte Zubkov a zbirna.com-nak, aki azt is elárulta, hány gólt szeretne szerezni a szezonban. – Az idény előtt azt tűztem ki magam elé, hogy 10 gólt rúgjak a szezonban,

de evés közben jön meg az étvágy, így most már 15 gólig szeretnék eljutni.

Zubkov a csapaton belül uralkodó légkörről elmondta, hogy természetesen jó volt a hangulat az öltözőben a meggyőző rajtot követően, és az is boldogságra adott okot, hogy betartották a vezetőedző taktikai kéréseit, azaz megpróbáltak nyomást gyakorolni a Paksra, letámadtak már a támadó harmadban és végig próbálták irányítani a mérkőzést. A Ferencváros hat ponttal vezeti a tabellát a MOL Fehérvár FC előtt úgy, hogy a legnagyobb riválisa egy meccsel többet játszott.

– Nem mondanám, hogy nyugodtak lehetünk, de igyekszünk teljes erőbedobással fellépni minden ellenfelünkkel szemben, függetlenül attól, hogy ki hol áll a tabellán. A bajnokság vége még messze van, de minden mérkőzésen meg kell szereznünk a három pontot, nem csak a rangadókon – tette hozzá az ukrán szélső.

Zubkov 7 góllal, hetes holtversenyben a második helyen áll az OTP Bank Liga góllövőlistáján.