Vezetés közben lett rosszul, vége a magyar válogatott játékos pályafutásának: "Konkrétan az életemmel játszom"

Vezetés közben rosszul lett Koltai Tamás, az ETO és Gyirmót korábbi válogatott középpályása, akinek veleszületett szívbetegsége miatt abba kell hagynia a futballt.
Dudás Gábor 2020. június 11., csütörtök 12:55
Vezetés közben rosszul lett Koltai Tamás, az ETO és Gyirmót korábbi válogatott középpályása, akinek veleszületett szívbetegsége miatt abba kell hagynia a futballt.
Szerző: Dudás Gábor 2020. június 11., csütörtök 12:55

A 33 éves Koltai Tamásnak nemrég lejárt a gyirmótiakkal kötött másfél éves szerződése, de nem csak az NB II-es klubnál ért véget labdarúgó-pályafutása.

- Május közepén derült ki a szívbetegségem, ami teljesen átrendezett mindent az életemben. A feleségem, Melinda szüleinél voltunk Ajkán, ahonnan jöttünk volna vissza Győrbe.

Vezetés közben úgy öt másodpercig nagyon erős fájdalmat éreztem a mellkasomban. Minden elsötétült előttem, talán el is veszítettem az eszméletem. Aztán hirtelen gyengült a szorítás és így meg tudtam állni.

Kiszálltam, de éreztem, hogy nagyon felment a vérnyomásom, szédültem, ezért visszaültem a kocsiba. Pár perc múlva a bal kezem és az arcom bal oldala is elzsibbadt, de szerencsére hamar megérkeztek a mentők, akik szakszerűen elláttak, s azonnal a közeli balatonfüredi szívkórházba szállítottak. Ott másnap a főorvos elmondta, hogy a fiatal szervezetem ellenére mint élsportolót jobb, ha megkatéterez. A halál árnyékából jöttem vissza, két napot az intenzíven, négyet pedig az osztályon töltöttem, folyamatosan rajtam voltak a mérőműszerek.

Kiderült, olyan problémája van a szívemnek, ami miatt nem engedélyezhetik az élsportot. Azt is elmondták, szerencse, hogy viszonylag nyugalmi állapotban történt meg mindez velem, hiszen edzés vagy mérkőzés közben nagyobb tragédia is történhetett volna.

Maga az említett szívbetegség genetikai eredetű lehet, ha jól tudom, egyik nagyszülőmnek volt stroke-ja, úgy tűnik, hajlamos lehetek az öröklődő betegségekre. Gyógyszerekkel beállították az ideális értékeket, nem kellett hálót beültetni a szívembe, szerintük ahhoz még fiatal vagyok – nyilatkozta Koltai a Kisalföldnek.

A korábbi magyar válogatott játékosnak nem volt ideje felkészülni a váltásra, a betegség hirtelen törte derékba pályafutását.

- A labdarúgás hatéves korom óta nemcsak a hobbim, a foglalkozásom is.

Egyszerűen mindenem, így nehéz elfogadni a helyzetet, miszerint szögre kell akasztanom a futballcipőmet, hiszen olyan betegség akadályoz meg a folytatásban, ami miatt most nem a labdával, hanem konkrétan az életemmel játszom

Borítékolható volt, hogy nem folytathatom a sportolást, érthető az is, hogy a gyirmóti vezetők sem szorgalmazták ezek után a folytatást, én is így cselekednék a helyükben, hiszen ki kockáztatná bármely sportolója, de akár más ember életét is? Az élet majd kialakítja a folytatást, a gépészmérnöki tanulmányaimat is szeretném befejezni, valamint a későbbi edzősködésről sem akarok lemondani. Az idő múlásával azért majd szeretnék legalább hobbiszinten mozogni, de jelenleg semmit sem csinálhatok, teljes nyugalomban kell lennem. Persze nem könnyű a mozgást azonnal a nullára redukálni. Most csak egy dolog lebeg a szemem előtt: vissza kell nyernem az egészségemet, hiszen van egy gyönyörű kislányunk, s szeretnék aktív részese lenni az ő felnőtté válásának - tette hozzá.

Koltai Tamás a Győri ETO, a Mosonmagyaróvár, a Videoton, a Paks és a Gyirmót mezét viselhette karrierje során, magyar bajnoknak és kétszeres NB I-es bronzérmesnek mondhatja magát az ETO-val. A nemzeti csapatban 2008. május 24-én mutatkozott be egy Görögország elleni érkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban (3-2), végül összesen 12 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, legutóbb 2013 februárjában. Az NB I-ben 231, az NB II-ben 45 találkozón léphetett pályára.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz