Storck meglepő húzása: Újonc csatárt hívott be Németh helyére - ők 23-an utaznak Portugáliába

Kovácsik Ádám, Kálnoki-Kis Dávid és Botka Endre került ki a keretből.
Budai László 2017. március 18., szombat 18:42
Kovácsik Ádám, Kálnoki-Kis Dávid és Botka Endre került ki a keretből.
Szerző: Budai László 2017. március 18., szombat 18:42

Bernd Storck szövetségi kapitány megnevezte azt a 23 játékost, akik elutaznak a magyar A-válogatott március 25-i, Portugália elleni vb-selejtezőjére - számolt be róla a szövetség honlapja.

A válogatott szűk keretében először kap lehetőséget Eppel Márton, Holman Dávid és Vinícius Paulo is, akiknek a felkészülés során mutatott játékával elégedett Bernd Storck.

– A három új kerettag kitűnő benyomást tett rám, így velünk utaznak Portugáliába. Viszont azoknak is köszönöm az egész heti kemény munkát, akik ezúttal végül nem kerültek be a Portugáliába utazó keretbe. Úgy vélem, a tapasztaltabb és a fiatal játékosok kitűnő egyveleget alkotnak a csapatban. Utóbbiak sorát vasárnaptól Sallai Roland és Kalmár Zsolt is gyarapítja majd – fogalmazott a kerettel kapcsolatban a szövetségi kapitány.

{div class:widget-box}{module Lájkolj minket!}{/div}Mint az pénteken kiderült, vírusos betegsége miatt Németh Krisztián nem tarthat a magyar csapattal Lisszabonba. A támadó helyett Bernd Storck a Novara Calcio fiatal labdarúgóját, Adorján Krisztiánt hívta be, aki először csatlakozik a válogatott keretéhez.

A keretből Németh mellett Kovácsik Ádám, Botka Endre és Kálnoki-Kis Dávid került ki.

 

A magyar válogatott utazó kerete

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők:

Bese Barnabás (Le Havre)
Fiola Attila (Videoton FC)
Hangya Szilveszter (Vasas FC)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva)
Lang Ádám (Dijon)
Pintér Ádám (Greuther Fürth)
Vinícius Paulo (Videoton FC)

Középpályások:

Gera Zoltán (Ferencváros)
Holman Dávid (DVSC)
Kalmár Zsolt (Bröndby IF)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Nagy Ádám (Bologna)

Támadók:

Adorján Krisztián (Novara Calcio)
Dzsudzsák Balázs (al-Vahda)
Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin)
Eppel Márton (Budapest Honvéd)
Priskin Tamás (Slovan Bratislava)
Sallai Roland (Palermo)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz