Alig szólalt meg, mióta távozott Magyarországról, mi történt önnel azóta?
Szerettem Magyarországon dolgozni, kiváló tapasztalatszerzés volt, nagyszerű élmény, 2 és fél évig a második otthonom volt, sok-sok barátságos emberrel. Az, hogy az ember egyszer fent van, egyszer lent, normális a labdarúgásban, a jobb és a rosszabb időszakokban is jól éreztem magam önöknél. Miután eljöttem, képeztem magam, meccsekre, edzésekre jártam. De meglátogattam kétszer néhány barátomat is Budapesten, így jutottam el több NB I-es mérkőzésre is. Ugyancsak jártam Magyarországon, amikor megkaptam a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést.

Meglepte ez a kitüntetés azok után, ahogyan távoznia kellett Magyarországról?
Hogy meglepett-e? Nekem inkább megtisztelő volt, de abból a szempontból mégiscsak talán meglepő, hogy ezt a kitüntetés mennyire ritka egy nem magyar ember esetében. Ez az elismerés egyébként nem csak nekem, hanem valamennyi kollégám munkájának is szólt. Úgy látom, ezzel elismerték Magyarországon is, hogy a csapattal valami különlegeset sikerült elérnünk a 2016-os Eb-szerepléssel, azzal, hogy rengeteg ünneplő embert vittünk az utcára, boldoggá tettünk sokakat.

Azért is járt többször NB I-es meccseken, hogy esetleg megnézze a következő csapatát?
Nem, erről nincs szó. Szerettem volna látni, hogy áll a mérkőzések, a bajnokság színvonala, kíváncsi voltam. Volt is időm elmenni, hát miért ne tettem volna? Edzőként távoztam, de barátként tértem vissza Magyarországra. És ha lesz időm rá, több meccset is megnézek majd önöknél.

A Puskás Akadémia és a Vasas kispadjával is hírbe hozták már az utóbbi hetekben.
Ezek csak spekulációk, nincs igazságtartalmuk, senkivel nem találkoztam vagy tárgyaltam ez ügyben.

Persze, a futballban soha nem lehet tudni, mi történik, lehet, hogy egyszer visszatérek edzőként is Magyarországra. Ha olyan ajánlat érkezik, amely minden szempontból megfelelő a számomra, akkor miért ne? De egyelőre erről nincs szó.

Látott valamiféle változást a meccseken a korábbi időszakhoz képest?
Ez most nem egy egyszerű időszak a magyar futballban, sem az NB I-ben, sem a válogatottnál. Tovább kell dogozni azon, hogy minden színtéren közelebb kerüljön a magyar foci a nemzetközi szinthez. Az új kapitány sem jelentheti ki csak úgy, hogy itt van az új csapat, itt vannak az új játékosok, mostantól majd jó focit játszunk. Ez egy folyamat, amelybe Magyarországon is sok energiát fektettek, de nem csak a kapitányon, hanem a klubokon, a játékosokon sok múlik. Ez az ő felelősségük elsősorban! Láthatjuk, hogy sok ország megindult, vagy épp elszaladt korábban a magyar foci mellett, néhány kisebb futballnemzet is, elég, ha csak Kazahsztánt említem, amely megmutatta, hogy a válogatottja most eredményesebb tud lenni a magyarnál. Szinte hihetetlenül hangzik, de így van! Azoknak a játékosoknak, akik a válogatotthoz mennek, meg kell mutatniuk fizikálisan és mentálisan is, hogy tényleg ők az adott pillanatban az ország legjobb futballistái. A kapitány felelőssége a keret összeválogatása és a megfelelő taktika kidolgozása, a többi már nem rajta múlik.

Külföldön szóba hozták a Dortmund, a Köln, a Bochum, sőt, az üzbég válogatott kispadjával is. Újabb spekulációk?
Volt némi igazságtartalom a megjelentekben, pár puhatolózó beszélgetés is, aztán az álláspontok nem voltak annyira közel egymáshoz. Majd meglátjuk, milyen lehetőség jönnek a közeljövőben.

Azt lehet tudni, milyen pozícióban tudná most elképzelni magát? Volt ugye sportigazgató, szövetségi kapitány…
Igen, egy egy jó felvetés…tudja, amikor elkezdtem a munkámat az MLSZ-nél sportigazgatóként, soha nem gondoltam volna, hogy három hónap múlva majd kapitány is leszek. Jó volt megtapasztalni, hogy Magyarországon direkt módon, gyorsan meg lehetett hozni döntéseket. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, az biztos, hogy nem válogatok e téren, bármelyik pozíciót szívesen betöltöm, ha olyan szakmai szempontból érdekes megkeresés érkezik, amelyet elvállalnék.

Ha visszatekint, mit gondol, milyen magyar válogatottat hagyott maga mögött?
Az Eb után úgy éreztem, tovább lehet lépkedni előre, fejlődni a magyar válogatottal. De mint kiderült, ez nem egy egyszerű feladat, pláne ha nem mindenki képes a nemzetközi szinten futballozni. Egyszerűen szükség van a magyar klubokra, a légiósok klubjaira a megfelelő szint eléréshez, amit ugye Svájchoz és Portugáliához akartunk mérni. Nem is beszélnék itt Andorráról vagy a Feröer-szigetekről. Nagyon nehéz úgy egy következő lépcsőfokról, egy szintlépésről beszélni, azon dolgozni, ha nincs meg ez a nemzetközi szint mindenkinél. A taktikai résszel elégedett voltam, mint ahogy azzal is, ahogyan játszott többnyire a csapat, hiszen elértük azt, hogy már ne csak mások után rohanjunk, másokhoz igazodjunk, de képesek legyünk irányítani is a mérkőzéseket. Többet volt nálunk a labda az időszakomban, mint korábban, ez a játékosoknak is nagyobb önbizalmat adott. Ez az én focim, nem az ívelgetés. Az eredmények persze nem alakultak jól a vb-selejtezőkön, ez kétségtelen, de – nem kifogásként mondom – nehéz volt a rajt, utána viszont képes volt a csapat előrefelé lépkedni, ugyanakkor a munka kiteljesedéséhez több idő kellett volna.

Melyek most a legégetőbb problémák a magyar fociban, amelyek megoldásra várnak?
Az biztos, hogy amíg csak két, a nemzetközi színtér felé közeledő klub, a Videoton és a Ferencváros van, addig nehéz lesz igazi előrelépésre számítani. A többi csapat nem tart még itt. Persze mondhatjuk, hogy “nekik sok pénzük is van”, de ez nem a teljes igazság. Nagyon kellene, hogy a csapatok minél tovább ott legyenek a nemzetközi kupákban, akár a főtáblára is eljussanak, mert csak így lehet fejlődni. Enélkül elképzelhetetlen a válogatott fejlődése is – bocsánat, de ez az igazság. Vagy időt kell adni a kapitánynak, mint ahogy nekem is volt időm és lehetőségem az Eb előtt Csányi úr és az MLSZ jóvoltából. Mit gondol, mit tehet majd Leekens az alatt a két nap alatt, ami a rendelkezésére áll majd a Fehéroroszország előtti barátságos meccs előtt júniusban? A másik nagyon fontos terület a fiatal játékosoké. Egyszerűen foglalkozni kell velük egyénileg is, taktikailag, technikailag, több időt kell rájuk szánni U15-től U18-ig, lehetőséget kell nekik adni. Az kiderült már, hogy igenis vannak tehetségek Magyarországon, akár az U17-ben, akár feljebb, picit meg is lepett, hogy az U17 most nem tudott kijutni az Eb-re. Az U21-nél is jó munka folyik szerintem, a belgák elleni vereség benne volt sajnos, de képesek lehetünk versenyezni a második helyért a svédekkel. Játszatni kell a fiatalokat, ki kell elemezni a teljesítményüket, a fizikai szintjüket, amit sajnos kevesen tesznek meg önöknél.

Érdekes a szurkolói gondolkodás, lélektan: sokáig rendkívül népszerű volt a drukkerek körében, aztán a rossz eredmények után nagyon sokan ön ellen fordultak. Hogyan élte ezt meg?
Ez bármelyik kapitánnyal előfordulhatott volna az Eb, majd az azt követő “újrakezdés” eredményeként. Átérzem emiatt Georges Leekens helyzetét is, ami nem könnyű.

Ha visszaemlékszik, nekem is át kellett élnem a Feröer elleni meccsen, hogy a szurkolók Dárdai Pált éltetik. Sokan követelik vissza akár az elődöt, ha nem úgy megy épp a csapatnak, hallottam, hogy voltak, akik már engem láttak volna újra szívesen most…persze, ez jól esik (nevet), de időt kell adni Leekens úrnak és a stábjának is, hogy elvégezze munkáját a Nemzetek Ligája indulása előtt.

Pláne, hogy találkoznak majd a szerintem favorit görögökkel és az egyre inkább fejlődő finnekkel is, utóbbiakkal ugye rögtön a rajton. Utána jön a Görögország elleni meccs, ahol nem lehetnek majd ott a szurkolók a stadionban, kár ezért. Nincs irigylésre méltó helyzetben Leekens, türelmet kell adni neki.

A szurkolók az eredményeket látják, nem látnak a kulisszák mögé, és mindig ott van picit a magyarokban, hogy a múlt sikereit keresik. Ezért volt talán, hogy a szurkolók nem csodaként – pedig az volt –, hanem normális dologként tekintettek az Eb-re jutásra, majd várták a hasonló folytatást a vb-selejtezőkön is, mintha még mindig nagy név lenne a magyar válogatott a nemzetközi színtéren. Ez szerintem egy probléma önöknél még mindig.

Van olyan döntése, amit megbánt, vagy épp ellenkezőleg, a legjobb húzásának tart?
Hűha….annyit döntést kellett meghoznom, hogy nem könnyű kiemelni közülük csak néhányat. Ott volt a norvég meccs, új stábbal, új úttal előttünk, amit ki kellett találni. De ott volt az is, hogy sikerült rendkívül szoros együttműködést kialakítani az MLSZ vezetőségével, az biztos, hogy egy jó döntés volt. Az elejétől éreztem a bizalmat Csányi vagy Vági úr részéről. Egy sorba álltunk, ezt senki nem tudta megbontani. Az MLSZ elnöke meg is mondta a pótselejtezők előtt, hogy “Bernd, támogatjuk a munkádat, vidd ki a csapatot az Eb-re!”.

2014 augusztusában Dárdai Pál Kovács Ferenccel, Garami Józseffel, Lőw Zsolttal és Szabics Imrével elkészített egy programot. Akkor arról beszélt Dárdai, hogy ha végrehajtják itthon a tervet, akkor 10 év múlva lesz magyar futball. Azóta lesöpörték az asztalról a programot. Igaz hogy végül ön nem akarta ezt továbbvinni?
Őszintén szólva nem sokat tudok az ön által említett tervről. Nekem volt egy utam, egy előre kidolgozott átfogó projekt, amely a német mintára alakított volna át sok mindent a magyar labdarúgásban. Ez utat el is kezdtük bejárni az MLSZ egyetértésével. Mint ahogy az angolok és átvették ezt a német utat, és láthatják, milyen nagyszerűen szerepelnek az utánpótlás-válogatottjaik. Ez a program, a tehetségközpontok és a többi intézkedés szerintem jó irányba indította el a magyar futballt, a fiatal játékosok fejlesztését. Hasonlóan dolgoznak egyébként például itt Berlinben is, ahol élek. Az eredményeket pedig lehetett látni az U17-től az U21-ig mindenhol.

Amióta elment, erről az útról is lemondtak itthon?
Igen, sok minden megváltozott. Elég ha csak azt kiemelem, hogy nincs egy sportigazgató, aki kézben tartsa ezeket a dolgokat, enélkül pedig nagyon nehéz. Más lett az út, a stílus, minden új edző hozza a saját elképzeléseit. Nálam rendszeres volt a konzultáció a kollégákkal az egységes taktikáról, stílusról, a csapatok összeállításáról. Mostanra ez megváltozott, nincs egy igazi vezetője az utánpótlás-ágazatnak.

Kivel tartja még a kapcsolatot a magyarországi edzők közül?
Elsősorban a német kollégákkal, például Michael Borisszal és a stábjával. Felelősséget is érzek még irántuk, nekem picit még mindig az “én edzőim”. Még ők sem tudják pontosan, mi fog történni velük, hiszen június végén lejár a szerződésük. Ők még próbálják az általam kidolgozott programot követni. De vannak más edzők is, akikkel váltunk néha sms-t, beszélünk. Ott tartózkodásom alatt mindig próbáltam egyenes lenni mindenkivel, mindig kimondani, amit gondolok.

Mennyire követi figyelemmel az NB I-et, például a Ferencváros és a Videoton versenyfutását az aranyért?
Rendszeresen figyelem az eseményeket. Nagyon szoros lesz a csata és biztos, hogy a májusi, felcsúti találkozójuk döntő lesz majd, aki ott nyer, az bajnok lesz. Eléggé kilógnak a mezőnyből, más szintet és stílust képviselnek most az NB I-ben, egyértelműen a két legjobb csapat most Magyarországon.

A magyar válogatott utóbbi két meccsét is megnézte? Mi a véleménye?

Találkoztam és beszéltem Georges Leekensszel, abban maradtunk és úgy is gondolom, hogy nem túl elegáns, ha volt kapitány a jelenlegi munkáját analizálja.

Azt el tudom mondani, hogy minden játékosnak át kellene éreznie, mit jelent a válogatott meghívó és hogy hogyan kell felkészülni a meccsekre testben és lélekben egyaránt. Az is kiderült, hogy nem könnyű a kisebb futballországok válogatottjai ellen játszatni és biztos győzelmet várni ellenük sem lehet. Magyarországon hajlamosak az emberek az összes vereség terhét, emlékét magukkal cipelni. Nagyon negatív a légkör a labdarúgás körül, ami aztán a játékosokra is igenis hatással van. Ezt el kellene felejteni már és reálisabban kellene gondolkodni a fociról, a válogatottról is, hogy ne legyen ekkora teher egy Kazahsztán elleni vereség.

Milyen tanácsot adott Leekensnek, amikor beszéltek?
Nem nagyon kell nekem tanácsokat osztogatni, hiszen egy rendkívül tapasztalt szakemberről beszélünk. Nyilván beszéltem neki pár magyarországi tapasztalatomról, de egy ilyen kaliberű edzőnek különösebben nem kellett tanácsot adnom. Megvan a maga útja neki is, amelyet követni fog majd.

Ön szerint mekkora esélye van a magyar válogatottnak, hogy ott legyen majd 2020-as Eb-n?

Nagyon messze van még az! Először meg kell nézni, mi történik a Nemzetek Ligájában. Egy csapatot kell építeni, amely versenyben lesz majd az Eb-selejtezőkön is. Ez a legfontosabb, nincs idő a tétlenkedésre, lépni kell! Hogy fiatalokkal, vagy inkább az idősebb generációval, az a kapitány döntésén múlik. Aztán majd kiderül, ez mire lesz elég, jelenleg még bármire van esély. Akár egy olyan csodára is, amit a 2016-os Európa-bajnokságra történő kijutással mi is megcsináltunk – de ez nem lehet elvárás.

DUDÁS GÁBOR