Rossi a legerősebb válogatottat küldheti ki a görögök ellen

Sérült és eltiltott sincs a keretben, egyelőre ideális a helyzet a nemzeti csapatnál a pénteki, Görögország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt.
Mokány Lajos 2018. október 10., szerda 8:53
Sérült és eltiltott sincs a keretben, egyelőre ideális a helyzet a nemzeti csapatnál a pénteki, Görögország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt.
Szerző: Mokány Lajos 2018. október 10., szerda 8:53

A keddi napon két edzéssel készült a válogatott a Görögország és Észtország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. Minden játékos Marco Rossi szövetségi kapitány rendelkezésére áll, így várhatóan a lehető legerősebb összeállításban léphet majd pályára a csapat péntek este Athénban - írja az mlsz.hu. Eközben ellenfelünknél számos változás történt a keretben a szeptemberi mérkőzéshez képest.

A kedd délelőtti tréninget erősítéssel kezdték a játékosok, majd a telki edzőközpont centerpályáján a taktikai gyakorlásé volt a főszerep. Az ebédet követően az új kerettagokról – illetve azokról, akik szeptemberben nem voltak a csapattal – elkészültek a hivatalos fotók. A délutáni edzésen a rögzített játékhelyzeteket gyakorolták a játékosok, illetve egymás elleni játék is szerepelt a tréning programjában.

Marco Rossinak a kerethirdetéskor sem kellett lemondania senkiről sérülés miatt, de változás – ennek ellenére – volt a keretben a szeptemberi meccsekhez képest.

A magyar válogatott keret:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)

Védők: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Le Havre), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Lang Ádám (CFR Cluj), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orban (RB Leipzig), Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)

Középpályások: Kalmár Zsolt (DAC), Kleinheisler László (FK Asztana), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna FC 1909), Nagy Dominik (Legia Varsó), Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)

Támadók: Eppel Márton (Kajrat Almati), Gyurcsó Ádám (Hajduk Split), Holender Filip (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Sallai Roland (SC Freiburg), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim), Varga Roland (Ferencváros)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Yaakobishvili hosszabbított
Hosszabbított a Barcelona magyar kapustehetsége – Yaakobishvili Áron 2028-ig marad a katalánoknál.
Ajka
Hannich érkezett
Hannich Péter csatlakozott az FC Ajka szakmai stábjához, ahol Gaál Bálint vezetőedző munkáját segíti, július 1-jétől pedig sportigazgatóként folytatja tevékenységét.  
Légiósok
Ez várhat Lisztesre
Idősebb Lisztes Kriszitán elmondta, a fiát egyelőre sehova nem adják kölcsön. A Frankfurt az USA-ban is túrázik majd nyáron, az amerikai vízumot pedig már kiváltották a támadó számára.
Tovább az összes átigazoláshoz