László Csaba egykori DAC-edzőként és litván szövetségi kapitányként is jól ismeri a szlovák labdarúgást (a litvánokkal játszott is a szlovákok ellen), ráadásul két korábbi játékosa, Lubomir Satka és Pavol Safranko is tagja csütörtöki ellenfelünk keretének, így “belsős” információi is vannak a riválist illetően.

A korábban a skót Hearts és Dundee United, valamint a Ferencváros és az MTK kispadján is ülő szakember a csakfoci.hu-nak részletesen elemezte a 2-0-s szlovák sikerrel véget ért Európa-bajnoki selejtezőt, elsősorban a magyar válogatott játékára kihegyezve szakmai véleményét, de természetesen a szlovák csapatot is górcső alá véve, mint ahogy szót ejtett már a vasárnapi, Horvátország elleni mérkőzésről is.


Az előjelek mást mutattak

A papírforma sajnos bejött, ami persze nekem is ugyanolyan csalódás, mint minden futballszerető magyar embernek. Előtte is sokan megkérdeztek, hogy mire számítok, én optimista voltam, szerettem volna látni, hogy győzünk, vagy minimum egy döntetlent elérünk, de egyik sem valósult meg. Azért voltam bizakodó, mert ismerem a szlovák futballt, és úgy éreztem, hogy most nem a legjobb arcát mutatja az ellenfél, az eredmények sem jöttek annyira, kapitányváltás is volt, ráadásul az előző edző sem mindennapi körülmények között távozott, mondott le, hiszen feszültség volt közötte és a játékosok között. Ehhez jött az, hogy három játékosuk is lemondta a válogatottságot, majd megsérült az egyik legjobb csatáruk, Adam Zrelák is, azaz tulajdonképpen négy fontos játékosuk is kiesett, ezért gondoltam úgy, hogy ezt a szlovák válogatottat el lehet kapni. De kiderült a papírforma szerint, hogy ez a szlovák válogatott jobb, képzettebb játékosaik vannak – mondta honlapunknak László Csaba, aki másodedzőként a magyar válogatottnál is dolgozott 2004 és 2005 között.

Hosszú lett a pálya, aztán meglepődtünk

A mérkőzés után a fehérvári Kovács István másképpen látta a történteket, mint a nagy többség, neki az első félidő játéka volt pozitívabb magyar részről, amikor szerinte “nem ízlett Szlovákiának az agresszív letámadásunk”. Másrészről viszont ez a játékrész volt az is, amikor a kaput sem találtuk el.

Nehéz lebontani egy mérkőzést félidőkre, vagy 10-15 percekre, hiszen hullámzó a játék,  mindkét csapatnak volt jobb és rosszabb periódusa is, de a találkozók egészét kell nézni. Azért érezhette Kovács biztosabbnak a játékunkat az első félidőben, mert a szlovákok is visszafogottabban futballoztak, kivártak, hogy mit akar a magyar válogatott, felmérték az erőviszonyokat. Picit talán tartottak is tőlünk. Ilyenkor persze egy játékos, akinél esetleg többet van a labda, nagyobb biztonságban érzi magát és a csapatát.

Azt azért lehetett látni már ekkor is, hogy ha a szlovákok feljebb tolták a védekezésüket, akkor sokszor csak Gulácsihoz, hátrafelé tudtunk passzolni, aki mást nem tudott tenni, mint hogy felíveli a labdát. Ebben a pillanatban viszont “hosszú lett a pálya”, Szalai Ádám mellett nem volt senki, aki megtartotta, megjátszotta volna ezeket a labdákat.

Nem ért fel mellé senki, mert öten-hatan védekeztek a középpályán is, köztük Kalmár vagy Kovács is, akiknek támogatniuk kellett volna ebben a feladatában Szalait. A szélsőink, Korhut és Lovrencsics is hátrébb helyezkedtek, nehéz volt így labdát kihozni. Ráadásul a szlovákok ügyesen felismerték, hogy ha mégis sikerült kihoznunk a labdát, akkor rögtön a széleket, az üres területeket próbálták megjátszani, akár keresztlabdákkal, hosszú indításokkal. Talán a harmadik ilyen szituációból, egy szélre játszott labdából és visszapasszból jött Hamsík helyzete, majd a szlovák kapufa is, végül pedig az első gól. A szlovákok ezzel pszichikai előnybe is kerültek.

A második félidő elején pont nem azt csinálta a szlovák válogatott, amit a magyar várt: azt gondolhattuk, hogy majd visszaállnak 1-0-nál és kontráznak, ehhez képest bátran játszottak a vezetés birtokában is, és sok problémát okoztak ebben az időszakban. Azt játszották, amit nekünk kellett volna az első félidőben…olyan volt, mintha Verebes József  – Isten nyugosztalja – “gólra gól” játékát láttuk volna.

Meglepő volt, hogy “puff, ezek nem az előnyt akarják csak tartani, hanem játszanak”.

Aztán emiatt is szétszakadt picit a pálya, ekkor már voltak lövéseink, helyzeteink, akár Szalainak, akár Orbánnak, kétségtelenül több sanszunk volt, mint az első játékrészben.

A finnek ellen bejött – ötvédős felállás: 👍 vagy 👎?

Az, hogy a finnek ellen például bevált, semmit nem jelent, a játékrendszer sikeressége az ellenfélen is múlik, hogy kivel állsz szemben. Az volt a legnagyobb baj, hogy távol álltunk egymástól, túl sok volt a hosszú labda, a megjátszható játékos meg kevés, inkább jellemzőek voltak az oldal- és visszapasszok. Ezt mindenképpen negatívumként lehet megemlíteni. 

Akkor miben volt jobb egyértelműen Szlovákia?

Az előrejátékuk teljesen rendben és egyben volt, a védelmük viszont szerintem a leggyengébb pontjuk, tulajdonképpen teljesen új is ez a négyesük. A két belső védőjük most játszott igazán együtt először, Kivételt a kapus, Dúbravka jelentette, aki szerintem nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Hamsík már nem az, aki pár éve volt, de még mindig jó döntései vannak a passzjátékban, jobban is lehetett volna akár semlegesíteni. Skriniár esetében nem lep meg, hogy 60 millió eurós vételárról beszélnek, ő a következő szlovák sztár. A szlovákoknak ez is az egyik nagy előnyük velünk szemben: a játékosok egy-két kivétellel komoly európai bajnokságokban szerepelnek. De ugyanez igaz a szlovák U21-es csapatra is, érdemes végignézni a névsort. 

Az ellenfél azt a “csehszlovák”, az erőre, dinamizmusra, lendületre alapozó stílust játszotta, ami mindig is jellemző volt rá. Mi pedig hiába vagyunk technikásabbak, játékügyesebbek, ezt nem tudtuk megmutatni. Az egyéni képességek döntöttek, a test test elleni párharcok többségét is megnyerték. Illetve nagyobb nyomást kellett volna a szlovákokra helyezni, amikor lehetőség volt rá. Meggyőződésem, hogy ha mi szerezzük az első gólt, ennek a szlovák válogatottnak nem lett volna egyszerű felállnia a hátrányból.

Az első gólról

Sokkal nagyobb nyomás alá kellett volna helyezni a labdás embert, Rusnákot, aki kétszer is tolhatott a labdán, kétszer is felnézhetett, mielőtt középre passzolt volna. Ennyi időt nem lehet adni az ellenfélnek. Ha ezt megengeded, akkor véged. Utána már nagyon nehéz középen levédekezni az embert, a labdást kell támadni, hogy ne legyen ideje a megfelelő döntésre. 

A második gólról

Amikor Rusnák átvette a labdát, az első érintése rossz volt, kifelé sodródott a játékos, ekkor úgy éreztem, hogy Kádár és elsősorban Korhut le tudja majd védekezni. Korhut viszont nem lépett közbe. várta, hogy mi fog történni, közben a szlovák játékos kicsit befelé indult. Ilyenkor viszont a kapusnak, jelen esetben Gulácsinak arra is figyelnie kellett már, hogy nehogy kilője a hosszút. Ebben a pillanatban picit fel is adta a rövidet, Rusnák pedig Korhut lába között el is rúgta a labdát. Nem akarok senkit hibáztatni, nem lehet kijelenti, hogy csak Gulácsi vagy csak Korhut hibázott egyértelműen, azt döntse el a szövetségi kapitány. Az biztos, hogy ennél sokkal agresszívabban kell a labdát támadni. 

Szalai keményen kritizált: Igaza volt-e a kapitánynak és nyilvánosan kellett-e ezt megtennie?

Egy vereség után mindig egyértelmű és érthető a frusztráltság. Én mindig azt mondom a játékosaimnak, hogy ha hirtelen kell mérkőzés után interjút adni, akkor inkább próbálják meg kikerülni, mert ilyenkor az érzelmek dominálnak, nem az ész…nyilván vannak dolgok, amit bent, az öltözőben kell átbeszélni, vannak, amiket a közvélemény is tudhat. Beszéljék ezt meg inkább az öltözőn belül, jön a következő mérkőzés, előtte le tudnak ülni egymással. Ádám van annyira intelligens, hogy akár Rossival együtt közösen, a csapattal együtt megbeszéljék a történteket, hogy miben kell változtatni. A nyakunkon a következő, horvátok elleni mérkőzés, a széthúzásnak nincs itt az ideje, lehet, nem is edzeni kellene, hanem pszichésen rendbe rakni a társaságot a taktikai felkészítés mellett. Az pedig, hogy ki milyen taktikai felkészültséggel érkezik…nagyjából mindenki a tudásának megfelelő csapatban játszik, van, aki magasabb szinten is játszhatna, de nincs szerencséje. Ez van, ez a mi csapatunk, ezt rakta össze a kapitány, ebből kell a lehető legjobbat kihozni.

A pozitívum? – Szoboszlai 18 évesen bemutatkozott

Nálam az, hogy ki hány éves, nem számít, ha – kis túlzással – 14 éves, de készen áll, meg tudja oldani a feladatát, akkor jöjjön, de akkor is, ha 38 és még tud segíteni a csapatnak. Szoboszlai szerintem jól szállt be, itt volt az ideje a behívásának. Bár túl sokat és folyamatosan nem láttam játszani – legutóbb talán még az U19-es válogatottban -, de azt tudom, hogy már a nemzetközi színtéren is helytállt a Salzburgban, és bajnoki gólja is van már, még ha azt “csak” a sereghajtó Innsbruck ellen is lőtte. Élt tehát a lehetőségeivel. Egy olyan játékos, akinél jó helyen van a labda, jók a pontrúgásai, most meg kell találni a megfelelő helyet neki a csapatban. Nem lógott ki a csapatból lefelé és felfelé sem, önbizalmat adhat neki, hogy játszhatott, helyes dolog volt a becserélése. Egyébként sem állunk olyan jól a középpályán, hogy mellőzzük őt. 

A 2-0-s vereség ellenére voltak-e játékosok, csapatrészek, amik kiemelhetőek voltak?

A Kádár-Orbán páros szerintem elég biztosnak tűnik, képzett labdarúgókról van szó. Gulácsi amit lehetett, megoldott. Szoboszlai beállása számomra pozitív volt, szerintem Kleinheisleren is lehetett látni, hogy próbálkozik, akar, Szalai pedig rengeteget harcolt, a rábízott feladatot próbálta minél jobban megoldani. Kiemelkedőt senki nem produkált, de ők hozták a tőlük elvárhatót. 

De lehet-e bármi esélyünk a látottak tükrében a vb-ezüstérmes horvátok ellen?

A horvátok szereztek egy sebet Azerbajdzsán ellen, vezetést szerzett az ellenfél, sokáig előnyben is volt, onnan fordítottak, darálták be őket. Akár még jókor is jöhetne nekünk ez a mérkőzés, mert a vb-ezüstérmes nem győzött könnyedén. Ugyanakkor pont emiatt jöhet rosszul is, mert a horvátok rájöhettek, hogy ennél bizony több kell, hogy abból “nem élhetnek meg”, hogy világbajnoki döntősök voltak, komolyabban vehetik a mérkőzést így. Az pedig, hogy három- vagy négyvédős rendszerrel állunk fel, szinte mindegy, a lényeg, hogy a szlovákiai meccsnél sokkal agresszívabban kell védekezni a labda ellen, különösen 20-25 méterrel a kapunktól.

DUDÁS GÁBOR

“Hazai pályán érezhették magukat a magyarok; Szalai eséseit megette a bíró” – szlovák lapszemle az Eb-selejtezőről