Kikaptunk Luxemburgtól Szélesi első meccsén - videó

A mieink csak az első félidő egy részében futballoztak megfelelően, a találkozó nagy részében gyengén teljesítettünk, emberhátrányban ki is kaptunk.
Mokány Lajos 2017. november 9., csütörtök 21:58
A mieink csak az első félidő egy részében futballoztak megfelelően, a találkozó nagy részében gyengén teljesítettünk, emberhátrányban ki is kaptunk.
Szerző: Mokány Lajos 2017. november 9., csütörtök 21:58

Újonc kapussal - Kovácsikkal - és 3 csatárral kezdtünk Luxemburg ellen, és a meccs elején mi voltunk a veszélyesebbek. Aztán vezetést szereztek a hazaiak, Joachim volt harcosabb Korhutnál, és közelről betalált (1-0).

Szerencsére gyorsan jött az egyenlítés: a válogatottba bő egy év után visszatért Nikolics fejelt közelről a hálóba Kádár csúsztatása után (1-1).

Nemsokára kis híján jött a vezető találat, de Ugrai lövése a kapufát találta el, Németh ismétlésénél a kapus mentett nagyot. Kisebb lehetőségek adódtak még a folytatásban, de a félidő 1-1-el zárult.

A fordulás után szinte egyből megfogyatkoztunk, Lovrencsics egy buta hiba miatt megkapta második sárgáját, és az ezzel együtt járó pirosat. Ezt követően inkább az emberelőnyben játszó hazaiaknak volt több kisebb lehetősége, de gól sokáig egyikből sem született.

A 85. percben aztán Martins egy szöglet után fejjel volt eredményes, így Szélesi Zoltán első meccsén 2-1-re kikaptunk, Luxemburg a franciák elleni pontszerzés mellett, Albánia és Fehéroroszország legyőzése után bennünket is megvert - folytatás Costa Rica ellen.

Luxemburg - Magyarország 2-1 (Joachim 15., Martins 85., ill. Nikolics 18.) - percről percre itt

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz