Furcsa sztoriról számolt be az Evening Telegraph a magyar válogatott legutóbbi, skótok elleni meccse kapcsán. Két skót szurkoló – Jack és Scott – úgy indult el az összecsapásra, hogy csak egyiküknek volt jegye, azonban mindketten a helyszínen akarták követni a találkozót.

Annak érdekében, hogy mindketten bejussanak, egy trükkhöz folyamodtak. Scott megkereste a jegyértékesítés vezetőjét, hogy beszéljen vele, majd felhívta telefonon a máshol tartózkodó barátját, Jacket, akinek a nevét László Csabáéra írta át a telefonjában. A jegyértékesítés vezetője körülbelül 10 percig beszélt Jackkel, aki a Dundee United magyar menedzserének adta ki magát.

– Egy furcsa akcentussal mindenféléről beszéltem vagy 10 percig, arra hivatkoztam, hogy elhagyták a jegyeket. A Google-ön kikerestem egy honfitársa nevét a Magyar Labdarúgó Szövetségből, és az ő nevével dobálóztam – mondta a drukker.

Azt nem írják, hogy pontosan hogyan zajlott a beszélgetés, és mivel érvelt László Csabaként. De végül két megmaradt scout-jegyet sikerült kiharcolniuk a leleményes skót drukkereknek, így Scott is bejutott a találkozóra, ráadásul ingyen fogyaszthatott, sőt az aréna azon részén volt, ahol a játékosok barátai és családjai vannak.

A terv sikerült: Scott bejutott