Fájó vereség Rossi debütálásán: Még gólt sem lőtt a magyar válogatott - videó

Nem sikerült jól rajtolnia válogatottunknak a Nemzetek Ligájában, a magyar csapat Finnországban kapott ki Marco Rossi bemutatkozó meccsén.
Csakfoci Admin 2018. szeptember 8., szombat 19:59
Nem sikerült jól rajtolnia válogatottunknak a Nemzetek Ligájában, a magyar csapat Finnországban kapott ki Marco Rossi bemutatkozó meccsén.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. szeptember 8., szombat 19:59

Finnországban kezdte meg szereplését az immár Marco Rossi irányította magyar válogatott a felkészülési mérkőzéseket felváltó új UEFA-sorozatban, a Nemzetek Ligájában. A mieink ma debütáló olasz szövetségi kapitánya a kezdőcsapatba jelölte a válogatottba évek után visszatért Kovács Istvánt, de a kezdő sípszótól pályán volt Lang Ádám, Sallai Roland és Pátkai Máté is.

I. félidő

A kezdés utáni percekben mezőnyben zajlott a játék, majd hidegzuhanyként érkezett a hazaiak gólja: Kovács vesztett labdát a középpályán, Pukkit ugratták ki, aki elvitte Kádár mellett a játékszert, majd Gulácsi mellett a hálóba gurított (1-0).

Két perccel később majdnem megszerezte második gólját is a finn nemzeti csapat, Lod tekert a kapu elé a jobb oldalról, a veszélyesen érkező labdát Gulácsi ütötte ki vetődve. Szalai fölé szálló fejese jelentette az első próbálkozásunkat, majd Szalai csúsztatása után Sallai lőhetett, de csúnyán fölévágta a labdát. A félidő hajrájában még két lehetőségünk adódott, a 42. minutumban Kovács végzett el szabadrúgást a szögletzászló közeléből, a jól érkező labdát Lang lőtte kapásból fölé, majd kevéssel utána bal oldali beadás után Uronen nem tudott tisztázni, Kovács Stiebernek passzolt, aki azonban a bal alsó mellé lőtt.

II. félidő

A finneké volt a második játékrész első helyzete, egy gyors kontra végén Soiri lőtt kevéssel a kapu bal oldala mellé. Rossi elsőként Varga Rolandot küldte csereként pályára, majd az 56. percben óriási helyzetet hagytunk kihasználatlanul: Kovács adott remek labdát Szalainak, aki a kapussal szembe került, de Hradecky védeni tudott. Tíz perccel később majdnem megszületett a második hazai gól: Közvetett szabadrúgást végezhettek el a finnek, Toivio pedig a lekészített labdát a felső lécre lőtte. A 72. minutumban egy finn kapu előtti kavarodás végén Varga lőtt mellé, majd a másik oldalon Pukki pörgetésénél másodjára is a felső léc mentette meg Gulácsit és a magyar csapatot. Lang fejesét Hradecky fogta, és hiába próbálkozott felívelésekkel is válogatottunk, nem sikerült egyenlíteni, így Marco Rossi első meccsén vereséget szenvedett a magyar válogatott. Kedden Görögország a következő ellenfél hazai pályán, de zárt kapuk mögött a Nemzetek Ligájában.

Olvastad már?
Rossi a válogatott veresége után: "Elsősorban enyém a felelősség, de jobb eredményt érdemeltünk volna"
Marco Rossi szerint nehéz elérni, hogy rögtön minden sikerüljön, viszont úgy érzi, mindent megtettek a játékosok, és nem szabad leszegniük a fejüket a finnországi vereség után.
Elolvasom

Finnország – Magyarország 1-0 (1-0)

Finnország: Hradecky - Raitala, Toivio, Arajuuri, Uronen (Granlund 45+1.) - Lod, Kauko, Schüller (Sparv, 63.), Soiri - Tuominen, Pukki

Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics, Lang, Kádár, Fiola – Pátkai – Stieber (Varga R., 54.), Kleinheisler, Kovács (Kalmár, 61.), Sallai (Eppel, 73.) – Szalai

Gólszerző: Pukki (7.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz