Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott csapatkapitánya az M4 Sportnak adott interjút, ebből idézünk az alábbiakban, témakörök, kérdések szerint.

Mit jelent Dzsudzsák Balázsnak a válogatottban szerepelni?

A válogatottban szerepelni Magyarországon mindig sorsdöntő, sorsfordító. A legrosszabb játékosból a legjobb lehet, ha mindenki úgy akarja…szoktunk beszélni arról mi, akik átéltük, hogy milyen érzést, atmoszférát teremtett az a pillanat, amikor kint voltunk az Eb-n, vagy amikor hazaértünk. Ezt próbáljuk mindenkinek elmagyarázni a csapatban, hogy tudják, minek lehetnek részesei. Azt csak mindig utoljára mondjuk el, hogy mindez Budapesten jöhetne össze…

Miben más játékos, mint mondjuk 5 évvel ezelőtt volt?

Azért már higgadtabb vagyok…de magamat kívülről elemezni sohasem szoktam. Az mondjuk szokott idegesíteni, ha a szabadrúgásom sorfalat talál, vagy ha a kapus véd, akkor azt hogyan lehetett volna esetleg úgy elrúgnom, hogy abból gól legyen. Erre allergiás vagyok és eléggé precíz a témában. A gyorsaságom? Az önbizalmam azért a helyén van, még mindig odatenném magam bárki mellé. Ami a többi részét illeti…

persze volt, aki mondta, hogy egy évvel ezelőtt nem úgy néztem ki, ahogy ki kellett néznie egy csapatkapitánynak, de én nem éreztem, hogy úgy mentek volna el mellettem, hogy lihegek, hogy nem bírok ki 90 percet.

A mai napig nem görcsöltem be még egyszer sem, úgyhogy még jobban odafigyelek arra, hogy mindig jó erőben legyek.

Miért jelent neki sokat az, hogy mit mondanak róla itthon? 

Az elején belekóstoltam abba, hogy egyik sajtóterméktől mentem a másikhoz, mindenki beengedtem mindenhová, a lakásomba, a kocsimba, az öltözőbe, megadtam a tiszteletet. De rájöttem arra, hogy ha a válogatott nem épp úgy teljesít, akkor az valahogy mindig rajtam csattant, azok az újságírók, akik az előző héten mondjuk felhívták az édesanyámat, azok esetleg a következő héten azt írták rólam, hogy ők az edzőm helyében eltiltottak volna a PSV-ben kapott piros lapom miatt. Olyan dolgokat kaptam, amit én nem adtam másoknak, ezzel kellett szembesülnöm az évek folyamán. Most már csak akkor szólalok már meg, ha szükséges, ha fontos, és valahogy sikerült mindig ezekkel a nyialtkozatokkal helyre tennem a dolgokat. A mai napig érdekel, mint írnak rólam, de nem tulajdonítok neki akkora jelentőséget, mint régen, nem zökkentenek már ki úgy ezek a dolgok. Megdolgoztam mindenért, nem sok ember mondhatja el magáról, hogy Nyírlugosról a 104. válogatottságát éri el. Én ezt a mai napig büszkén viselem, minden klubcsapatomban, és kívánom mindenkinek, hogy legyenek ilyen ajánlatai.

És kiváncsi vagyok arra az emberre is, aki azokra az ajánlatokra, amiket elfogadtam – és amik miatt elítéltek -, nemet mond. Ha lesz ilyen, akkor azt fogom mondani, hogy egyetértek a kritikákkal…de ma már tudom kezelni a helyzetet, igyekszem a pályán helyre tenni a kritizálókat. 

Milyen az Al Ittihadban játszani, mennyit gondol kint a válogatottra?

Azt ki merem már jelenteni, hogy nekem egy klubcsapatom van, az pedig a válogatott.

Ez a csapat engem szó nélkül motivál, nem kell tennem semmit azért, hogy libabőrös legyek, hogy ha a keretbe kerülök. Kint nekem az a bemelegítés, azért, hogy itt tökéletes állapotba lehessek. Hál’Istennek mind az edzői stáb, mind a körülmények adottak ahhoz, hogy ezt el is érjem. Számomra a válogatottság fejben és szívben dől el, az pedig nálam mindig a helyén van, így állok hozzá a válogatott és klub kérdéshez.