Az U17-es válogatott Hollandiába utazik, hogy a házigazdák mellett a görög és a szlovák válogatottal mérkőzzön meg. A négyes csoportból az első helyezett biztosan Eb-résztvevő lesz, valamint a nyolc Eb-selejtezős csoport második helyezettje közül a hét legjobb is szerepel majd a májusi, izraeli korosztályos Európa-bajnokságon.

A magyar válogatott két felkészülési mérkőzést játszott le idén, és ezeken jó eredményeket ért el: spanyolországi edzőtáborozása során először 5-2-re győzött a szintén elitkörös svájciak ellen, majd 2-2-es döntetlent ért el riválisa ellen.

Az U19-es válogatott hazai pályán próbálja meg kiharcolni a nyári, szlovákiai Európa-bajnokságon való részvételt. Tímár Krisztián együttese a török, az izraeli és a skót válogatottal játszik a hónap végén (előbbi két csapattal az ETO Parkban, az utóbbival Gyirmóton). Az U19-es Eb-n csak nyolc csapat vesz részt, így csak a csoportelső jut ki a tornára.

Az U19-esek három felkészülési mérkőzésen vannak túl idén, a bosnyákokat előbb 6-2-re legyőzték, majd 0-0-s döntetlent játszott a két csapat, az elitkörös főpróbán pedig Tímár Krisztián együttese 0-2-ről fordítva 3-2-re legyőzte a dánokat.

Mindkét válogatott március 14-án, hétfőn kezdi meg a felkészülést az elitkörre, az U17-es csapat hat nappal később, március 20-án utazik el Hollandiába – írja az mlsz.hu.

Az U17-es válogatott bő kerete:

Kapusok: Pécsi Ármin (PFLA), Bánfalvi Gergő (Vasas), Gyetván Márk (Honvéd-MFA)
Védők: Bodnár Gergő (Peterborough), Komlósi Bence (Parma), Kokovai Csongor (FTC), Almássy Levente (FTC), Szabó Tibor (Honvéd-MFA), Göndör Alex (Illés Akadémia)
Középpályások: Nagy Dávid (Honvéd-MFA), Kalocsány Péter (Honvéd-MFA), Csatári Kevin (Nürnberg), Boros Zsombor (Vasas), Tóth Alex (FTC), Kocsis Gergely (Honvéd-MFA), Kovács Patrik (RB Salzburg), Gágyor Domán (FTC), Szűcs Tamás (Honvéd-MFA), Kovács Kolos (Cegléd), Pócs Balázs (Vasas)
Támadók: Barkóczi Benedek (MTK Budapest), Klausz Milán (ETO FC Győr), Lisztes Krisztián (FTC), Pesti Zoltán (Paks)

Az U19-es válogatott bő kerete:

Kapusok: Senkó Zsombor (Juventus), Molnár Zsombor (Vasas), Pataki Márk (Haladás), Balázs József (III. ker. TVE)
Védők: Szujó Attila (DVSC), Vas Gábor (Paks), Csinger Márk (SPAL), Alaxai Áron (Puskás Akadémia), Török Kevin (Lecce), Debreceni Ákos (Szeged), Helembai Márk (MTK Budapest),
Középpályások: Kovács Mátyás (MTK Budapest), Baranyai Nimród (DVSC), Horváth Artúr (MTK Budapest), Bényei Ágoston (DVSC), Benczenleitner Barna (Honvéd-MFA), Kerezsi Zalán (Honvéd-MFA), Lucas Mario Simut (Haladás), Nagy Olivér (Soroksár), Biben Barnabás (Szentlőrinc), Sztojka Dominik (Vasas), Farkas Botond (Békéscsaba)
Támadók: Redzic Damir (Soroksár), Horváth Rajmund (Haladás), Gera Zalán (FTC), Németh Dániel (Lendava), Vancsa Zalán (MTK Budapest)

Az U17-es válogatott elitkörös programja:

Március 24.
Hollandia-Magyarország, 16.00

Március 27.
Görögország-Magyarország, 12.00

Március 30.
Magyarország-Szlovákia, 16.00

Az U19-es válogatott elitkörös programja:

Március 23.
Izrael-Magyarország 19.30, Győr ETO-stadion

Március 26.
Magyarország-Skócia 19.45 Gyirmót, Alcufer Stadion

Március 29.
Magyarország-Törökország 18.00 Győr, ETO-stadion

Rebrovot sokkolta a háború: “Mentálisan és fizikálisan jelenleg nem vagyok a legjobb állapotban”