Fotó: mlsz.hu

U21-es válogatott: "Sikerült előrelépnie a csapatnak" - Gera kijelölte keretét a lengyelek és a németek ellen

Október 8-án és 12-én csoportja papíron két legerősebb tagját fogadja U21-es válogatottunk: előbb a második kalapból a mieink mellé sorsolt lengyel, majd az első kalapos német válogatottal mérkőzik meg Gera Zoltán együttese Szegeden.
Nyikes Zoltán 2021. szeptember 28., kedd 18:18
Fotó: mlsz.hu
Október 8-án és 12-én csoportja papíron két legerősebb tagját fogadja U21-es válogatottunk: előbb a második kalapból a mieink mellé sorsolt lengyel, majd az első kalapos német válogatottal mérkőzik meg Gera Zoltán együttese Szegeden.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. szeptember 28., kedd 18:18

U21-es válogatottunk két forduló után három ponttal áll Eb-selejtezős csoportjában: a sorozat nyitányán 2-1-es vereséget szenvedett Gyirmóton az izraeliektől, majd négy nappal később magabiztos, 4-0-s győzelemmel zárta a San Marino elleni idegenbeli összecsapást. Első októberi ellenfelünk, a lengyel válogatott egy 2-0-s lettországi győzelemmel nyitott, majd hazai pályán 2-1-re kikapott Izraeltől, az idei U21-es Európa-bajnok németek pedig még nem veszítettek pontot, a letteket 3-1-re, San Marinót 6-0-ra győzték le idegenben.

Gera Zoltán szövetségi edző kerete alig változott a szeptemberi mérkőzések előtt kijelölt kerethez képest, Tamás Olivérre, Kusnyír Erikre Szánthó Regőre nem számíthat a szakmai stáb, bekerült viszont a Lieferingben szereplő Major Sámuel, valamint a múlt hónapban még sérüléssel bajlódó Bárány Donát, illetve Németh András és Balogh Botond sérülése is rendbe jött mostanra.

– A keret összetétele alig változott, néhány játékosra ezúttal nem számíthattam, ugyanakkor jó hír, hogy Bárány Donát, Balogh Botond és Németh András felépült korábbi sérüléséből. A szeptemberi összetartás végére sikerült előrelépnie a csapatnak, szeretnénk tovább javulni az előttünk álló mérkőzésekre. Két nagyon erős ellenféllel találkozunk, mindkét összecsapás remek erőfelmérő lesz a csapatunk számára. Az biztos, hogy mindkét mérkőzésen a maximumot kell nyújtanunk a jó eredmény eléréséhez, de ezt tudtuk már a sorozat előtt is, bízom benne, hogy az előttünk álló néhány napos felkészülési időszakot követően két jó meccset tudunk majd játszani – mondta a kerethirdetést követően Gera Zoltán szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

A keret tagjai vasárnap találkoznak Telkiben, majd szerdától Mórahalomban készülnek a lengyelek és a németek elleni mérkőzésekre.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Hegyi Krisztián (West Ham United), Auerbach Martin (Csákvár), Kovács Péter (Szolnok)

Védők: Varju Benedek (MTK Budapest), Balogh Botond (Parma), Mocsi Attila (Haladás), Csóka Dániel (AFC Wimbledon), Csontos Dominik (FTC), Szűcs Kornél (DVTK)

Középpályások: Bukta Csaba (Altach), Csonka András (Gyirmót FC Győr), Csongvai Áron (Újpest FC), Kerkez Milos (AC Milan), Komáromi György (Puskás Akadémia), Szendrei Norbert (MOL Fehérvár), Major Sámuel (Liefering), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Baráth Péter (DVSC)

Támadók: Kiss Tamás (SC Cambuur), Bárány Donát (DVSC), Tóth-Gábor Kristóf (Haladás), Németh András (KRC Genk), Skribek Alen (ZTE)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz