I. FÉLIDŐ

Akik az arab világban dolgoznak a futballban, általában kissé kikerülnek az élfutball körforgásából. Ön is onnan tért vissza, amikor a Ferencváros vezetőedzője lett 2018 szeptemberében. Mennyire volt ez Önnek egy olyan, majdhogynem utolsó nagy lehetőség, hogy visszakerüljön az európai futballtérképre edzőként?

– Utolsónak azért nem nevezném, még csak 45 éves vagyok…sokkal inkább egyfajta első és nagy lépcsőfoknak tekintek az itteni kinevezésemre. Előtte még soha nem dolgoztam más európai országban, csak Ukrajnában. Tudtam, hogy egy nagymúltú és erős klubhoz kerülök, de egyébként is tisztában voltam azzal, milyen csapathoz írok alá. 

A Ferencváros az érkezése előtti időszakban odahaza sikeres volt, a nemzetközi porondon viszont nagyon nem. Mi volt az dolog, amit úgy érzett, a leginkább meg kell változtatnia annak érdekében, hogy nemzetközi téren legyen esély a sikerekre?

– A futballfilozófiám az, hogy a játékosoknak semmi másra nem szabad koncentrálniuk, csak a futballra, a mérkőzésekre, az edzésekre. Nálunk nincsenek nagy sztárok, mi a bajnoki címet vagy az Európa Liga-csoportkörbe jutást is a kemény munkának köszönhetjük. Mostanra már a játékosok megértették, hogy ahhoz, hogy valamit elérj, bele is kell adnod mindent. Ennek megfelelően is dolgoznak az edzéseken. Egy futballcsapat tényleg olyan, mint egy család, itt is közösen kell megoldanunk az esetleges problémákat, kezelnünk kell a különböző karakterű egyéniségeket.

Amit egy éve elképzeltem a csapat kapcsán, azt mostanra nagyjából megkaptam.

De persze ez egy folyamat, amely közben azért távoztak olyan játékosok, mint Gorriarrán, Lanzafame vagy Böde. A fejlődést látni a csapaton, idő kell persze ahhoz, hogy tényleg minden játékos megértse, pontosan mit akarunk.

“A játékosoknak is teljesítményalapú bérezés kell”

A csapat Önnel azonnal bejutott a csoportkörbe. Kubatov Gábor elnök is nyíltan elmondta, hogy a fizetése úgy épült fel, hogy az elődjénél is kevesebbet keres, ha “csak” bajnok lesz, a csoportkörtől ugrik meg a bére. Ön miért vállalta ezt a kockázatot? Azt lehet-e tudni, hogy arányaiban mennyivel járt volna rosszabbul, ha nem sikeres az EL-ben?

– Számomra ez nem jelentett kockázatot. Edző vagyok, és úgy akarok pénzt keresni, hogy közben eredményesen is dolgozom. Nem mondom azt, hogy a csoportkörbe jutás nélkül semmit nem keresnék a Ferencvárosnál, de én inkább úgy voltam vele és ebben is állapodtunk meg a klubbal, hogy akkor keresek jobban, ha valami komolyabbat el is érek a csapattal. Szerintem mindenkinek így kellene dolgoznia és keresnie, legyen szó akár edzőről, akár játékosról. Nem csak aláírni mondjuk több évre, és kapni a fizetést, anélkül, hogy ki kellene mozdulni a komfortzónából, anélkül, hogy komoly célod lenne…

részemről akár azt is el tudnám képzelni, hogy 50-50 százalékban így járjon a bér: az egyik fele az alapfizetés, a másik fele pedig a teljesítményalapú díjazás.

Nagyon jó motiváló erő lenne ez mindenki számára. Azt viszont nem árulhatom el Önnek, hogy az én szerződésemben hogyan oszlik meg a két rész, hiszen nem vagyok rá felhatalmazva.

Ügynöke azt nyilatkozta, hogy rövidebb türelmi időszakot kért arra, hogy Európában is felmutasson a csapattal valamit, mint amire előzetesen a Fradi-vezetők gondoltak. Miért?

– Számomra nem volt kérdés, hogy az első naptól kezdve milyen munkát végzünk majd, így nem kértem extra időt vagy türelmet. Így voltam ezzel a bajnoki cím megnyerése előtt és a csoportkörbe jutás előtt is. Pedig éreztem, láttam, hogy sokan még nem hittek bennem és a csapatban az első európai meccseinken. Mindenki a Transfermarktot és a klubok értékét figyelte a Ludogorec elleni párharc előtt, de aztán a kettős győzelem hitet adott a csapatnak, a szurkolóknak és mindenkinek.

Fotó: www.fradi.hu

Egy évnyi ittlét után a magyar futballt körülvevő mentalitásban lát-e különbséget, lemaradást a környező országokhoz, akár Ukrajnához képest?

– Azért nehéz erre választ adni, mert a magyar fociban is nagyon sok a külföldi játékos. Nagy különbséget azonban nem látok, nem vettem észre, hogy a magyar futballisták bármiféleképpen másmilyenek lennének mentálisan. Én egyébként is szeretem egyformán kezelni a játékosaimat, legyen szó akár külföldi, akár hazai játékosról, nekem egyforma mindenki. A magyar és az ukrán bajnokságot egyébként sem egyszerű összehasonlítani, elég, ha csak azt nézzük meg, mennyit ér a Sahtar Donyeck és a Dinamo Kijev kerete, és mennyit mondjuk a magyar bajnok Ferencvárosé.

Most több ukrán játékos is van a keretben. Ahogy mondják, mindig van kockázat abban, amikor egy nációból sokan vannak az öltözőben, főleg, ha azok a játékosok az edző honfitársai. Hány ukrán játékos jelenlétére mondaná azt, hogy az már nem egészséges?

– Amikor leigazolunk valakit, engem nem érdekel, hogy honnan származik. Megnézzük, hogy a kiszemeltünk fizikálisan és mentálisan is megfelel-e a követelményeknek, ellenőrizzük a hátterét, a játékosmúltját, hogy volt-e bármiféle gond vele vagy a viselkedésével a múltban, és csak utána szerződtetjük. Nekem nem számít, mennyi ukrán játékos van a keretben, de tudom, ha idehívok valakit a hazámból, az tisztelni fog engem, az miattam sem fog kilógni a sorból, mert amikor idejön, akkor elmagyarázom neki, hogy a Ferencvárosnál is egész Ukrajnát képviseli, és ahogyan viselkedik, az nem csak róla, de az országáról is képet ad a magyaroknak, a világnak. Sokszínű öltöző a miénk, több nációval, ami nekem kimondottan tetszik. Nincsenek nálunk balhék, konfliktusok, maximum csak félreértések.

“Azért nem olyan itt, mint a hadseregben”

Azt is mondták Önről, hogy leginkább a pengés, dél-amerikai típusú támadójátékosok stílusát kedveli,mégis mintha a Ferencváros inkább amolyan katonás csapat lenne, sok fegyelemmel, kiváló iparosokkal. Nincs ebben ellentmondás?

– Való igaz, hogy azokat a futballistákat kedvelem, akik tudnak mit kezdeni a labdával, és az európai játékosok egy jelentős részével szemben a dél-amerikai vagy ilyen típusú, stílusú futballisták jobb adottságokkal bírnak ezen a téren. De azért nem csak a labdatartás, a technika számít, szükség van más típusú játékosokra is. Én igenis örülök, ha Ön vagy bárki más azt mondja

a mai Ferencvárosra, hogy „egy fegyelmezett és szervezett csapat”. E nélkül ugyanis ma nincs siker a labdarúgásban.

Az előző idényben még volt olyan időszakunk, amikor nem voltunk ennyire egyben fejben és fegyelmezettségben, ennek pedig az eredményekben is voltak következményei. Számomra a fegyelmezettség az egyik legfontosabb jellemzője egy sikeres futballcsapatnak.

Ha már fegyelmezettség és fegyelmezés: tényleg volt olyan edzés, ahol azért büntetett meg 50 fekvőtámaszra egy játékost, mert kötényeket osztogatott ki, mondván szórakozik?

– Az ilyesmi tanító jelleggel történik nálam, egy játékos, akit így „büntetek”, legközelebb tudni fogja, hogy mit nem szeretek…de ne úgy képzeljük el, mint a hadseregben, hogy akkor „le a földre és nyomjon nekem 50-et”, van ennek egy vicces oldala is. És ami még fontos részlet, hogy ilyenkor a „büntetett” játékos a többiekkel együtt „bűnhődik”, azaz ha legközelebb nem akarja a társait is extra fekvőtámaszokra ítélni, akkor nem csinál olyat, amivel őket is bajba sodorhatja…

Biztos unja már a Lanzafame-témát, de annyit áruljon el, miért ment oda a legutóbbi mérkőzés után a Honvéd öltözőjéhez, hogy külön is elbeszélgessen az olasz csatárral? Sőt, meg is ölelték egymást állítólag. Ez azért is érdekes, mert épp arról szóltak a hírek még nemrég, hogy komoly konfliktusuk is volt.

– Az állítólag ”komoly” konfliktusról szóló hírek nem tőlem származnak, az biztos. Nézze, léteznek nézeteltérések, Lanza igazi olasz, heves vérmérsékletű, igazi karakter. Volt egy vitás helyzetünk, de aztán leültünk és átbeszéltünk mindent.

Lanzafame nagyszerű játékos, a legjobbakat kívánom neki a Honvédban.

Emberek vagyunk mindketten, tiszteljük egymást, ezért is mentem oda az öltözőhöz a meccs után, hogy elbeszélgessek vele, és sok szerencsét kívántam neki. Hogy maradhatott volna a Ferencvárosnál? Nézze, erre nem egyszerű válaszolni és nem is akarok már igazán a múlttal foglalkozni. Hoztunk közösen egy döntést, elváltak az útjaink, de fontos, hogy amikor ellenfélként találkozunk, akkor is kezet tudjunk rázni egymással.

Nekem elég, ha csak a saját csapatom és annak teljesítménye miatt aggódom

Mindig azt mondja, hogy elég bő a Fradi kerete, viszont, amikor a bajnokikon pihenteti pár kulcsemberét – például Felcsúton vagy legutóbb a Honvéd ellen -, akkor láthatóan visszaesik a játék.

– Mi nem a Barcelona vagyunk, nincsenek 100 millió eurós játékosaink, és ahogy már mondtam, nagy sztárjaink sem. Örülök, hogy szinte minden pozícióra két hasonló képességű játékosunk van és én igenis elégedett voltam azzal a Honvéd ellen is – persze amellett, hogy nem alakítottunk ki elegendő helyzetet -, ahogyan a csapat védekezett. Ott például hét helyen is változtattunk a csapaton, de melyik bevetett játékosra tudná azt mondani, hogy nem a kezdőbe való, hogy nincs elegendő tapasztalata már? Szükségünk van arra, hogy kihasználjuk a bő keretünk adta lehetőségeket. Ugyanakkor én magam sokszor mondtam már, hogy szükség lenne egy külön U21-es bajnokságra is, ahol a fiatalabb játékosok szerepet kapnának.

Tavaly a Vidi 5 pont hátrányba került a csoportkör után a Fradival szemben. Őszintén: mit szólna hozzá, ha a szezon végén ugyanez lenne a különbség fordítva? Nem tart-e attól, hogy télre tetemes hátrányba kerülhetnek a Vidivel szemben a kétfrontos helytállás miatt?

– Úgy látom, Ön jobban tart ettől, mint én (mosolyog). Nekem elég, ha csak a saját csapatom és annak teljesítménye miatt aggódom. Nyilván számított tavaly ősszel, hogy a Vidinek két meccset kellett hetente játszania, emiatt is alakult ki az ötpontos előnyünk. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy nem csak emiatt lettünk bajnokok, sőt! Tavasszal, egyenlő körülmények között még ezt a különbséget is bőven növelni tudtuk, pedig akkor már nekik sem volt európai terhelésük, és le is győztük őket az utolsó rangadónkon.

II. FÉLIDŐ

Mit szokott meg a legnehezebben nálunk?

– Nem igazán volt ilyen. Talán annak is köszönhetően, hogy magam is játékos voltam, több országban is futballoztam, ráadásul Magyarország és Ukrajna, a két ország kultúrája és futballja között nincsenek nagy különbségek. Tisztelettel fogadtak a Ferencvárosnál, én is tisztelettel léptem be az ajtón, ami nem mindenhol van így, de itt azonnal egy hullámhosszra kerültem mindenkivel. A játékosok is szinte rögtön ráéreztek az edzéseken arra, hogy mit és hogyan akarunk elérni. Ha akadt nehézség, az mindenképpen a magyar nyelv volt.

“Jó lenne, ha Gera és Hajnal pár évvel fiatalabbak lennének”

Thomas Doll 5 évig volt Fradi-edző, de nem állt szándékában megtanulni magyarul. Ön tervezi?

– Igen, de nem egyszerű. Lépésről lépésre haladok, tanulom a nyelvet.

Az alapkifejezések a futballból, a mindennapi életből jelentik az első leckéket.

Úgyhogy a terv megvan, de idő is kellene hozzá az edzői munka és a két kisgyermek, a család mellett…a szerződésem három évre szól, úgyhogy lehet még időm tanulni a nyelvet is eleget.

Andrij Sevcsenkóval óriási párost alkottak, mindketten kiváló futballisták volta, ő játékosként Aranylabdáig vitte. Mit jósol, edzőként melyikük viszi majd többre?

– Először is hadd kívánjak minden jót ezúton is Andrijnak…egy edzőt az eredményei minősítenek és neki jó eredményei vannak a válogatott kispadján, hiszen most jutott ki az Eb-re. Eléggé hasonló fázisban jár az edzői karrierünk, amelynek mindketten még az elején tartunk. Abban is eléggé hasonlóan gondolkodunk szerintem, hogy sem ő, sem én nem szeretjük egymással összehasonlítani magunkat (mosolyog)…ami a munkáját illeti, én jobban szeretek klubcsapatnál dolgozni, mint egy válogatottnál, nekem kell, hogy minden nap kapcsolatban legyek a játékosaimmal, hogy elbeszélgessek velük, amikor kell. Andrij most más szerepkörben dolgozik, de biztos vagyok abban, hogy hamarosan őt is egy komoly klubcsapat kispadján látjuk majd.

Fotó: www.fradi.hu

Mindketten játszottak a legendás Valerij Lobanovszkij kezei alatt. Neki híresen kemény edzései voltak, a játékosok állítólag alig várták, hogy végre meccset játszhassanak pihenésképpen. A Ferencváros játékosai közül hányan bírnának ki egy Lobanovszkij-edzést?

– Lobanovszkijnál három hónap volt az edzőtábor, az alapozás. Elég kemény volt, mindenki arra várt már, hogy elkezdődjön az őszi vagy a tavaszi idény. De ez akkor szükséges volt, hiszen a legjobb orosz, ukrán, sőt, szovjet játékosoknak nem kellett a technikára helyezni a hangsúlyt, az erőnlétet viszont mindenkinél érdemes fejleszteni, karban tartani. Nem is volt nálunk senki jobb a fizikai mutatókat illetően.

Ki az a 3 magyar játékos, akit a legszívesebben látna a csapatában?

– Muszáj mondanom? Na jó, kettőt azonnal tudok mondani: Gera Zoltán és Hajnal Tamás. Jó lenne, ha mindketten pár évvel fiatalabbak lennének …

de ha tényleg mondanom kellene legalább egy aktív futballistát, akkor az a magyar válogatott 6-osa, Nagy Ádám lenne.

Nagyon tetszik a játéka, a labdabiztossága, és tudom, hogy korábban épp a Ferencvárosban futballozott.

“Mosolygok otthon eleget”

Mi volt eddig a legnagyobb hibája és a legjobb húzása a Fradi kispadján?

– Nem szeretek utólag a döntéseimen gondolkodni. Az ember döntéseket hoz, azt akkor épp jónak gondolja, a döntéseknek pedig következménye, eredménye van. A futballban pedig csak az eredmény számít, úgyhogy örülök, ha jó eredménnyel járó döntéseket tudok meghozni. Amire a legbüszkébb vagyok, az az, hogy egy olyan csapatot hoztunk össze, amely nem csak itthon, de már Európában is versenyképes.

Paulo Sousa hazánkban, a Vidivel elért EL-sikerével alapozta meg további karrierjét, és amikor lehetősége volt menni, távozott is, és így lett például később a Serie A-ban is edző. Hasonló utat járhatnak be?

– Jelenleg itt dolgozom, engem most csak a Ferencváros érdekel. Élvezem az itteni munkát, persze edzőként nem tudhatom, mit hoz a holnap, de nem gondolkodom ennyire előre. Büszke vagyok arra, hogy Magyarország legnagyobb, legnépszerűbb klubjánál dolgozhatom, amelyet a legnagyobb létszámú szurkolótábor támogat. Olyan szurkolók, akik nem csak otthonról, a fotelből, sörrel a kezükben támogatnak minket, de sokan el is kísérnek minket mindenhová. Mert ugye hiába dolgoznánk mi, a klubnál, ha nem jönnének ki a drukkerek a stadionokba. A játékosoknak pedig óriási lökést ad a jelenlétük a lelátón. Nyilván nem tudom, mi történik majd a jövőben, de most boldog vagyok, hogy itt lehetek.

Miért van az, hogy szinte soha nem látni Öntől extrém reakciókat, legyen akár győzelemről vagy vesztes meccsről szó?

– Azért mégiscsak egy csapatot, egy egész klubot képviselek a kispadon és az edzéseken is. Úgy gondolom, egy edzőnek mindig a nyugodtabb arcát kell mutatnia, így a csapata is higgadtabb marad a nehezebb szituációkban. Pedig higgye el, bennünk, edzőkben rengeteg érzelem dolgozik és tombol egy-egy meccs közben, de ezeket nem a közönségnek vagy a játékosoknak kell megmutatnunk. A csapatnak szüksége van arra, hogy lássa, az edzője akkor is nyugodt marad, ha nem minden megy jól a pályán. Önbizalmat, de nem agressziót kell sugároznia egy edzőnek. És ha ez működik, akkor a játékosok is talán azt mondják: „Nézd, én is viselkedhetek akár így”. A nyilvánosság előtt nem lehet csapkodni és káromkodni – olyan ez mint egy család, otthon lehet veszekedni, de a külvilág számára meg kell mutatni, hogy igenis büszkén képviseled azt.

Akkor ezért nem mosolyog szinte soha sem?

– Mosolygok otthon eleget…

DUDÁS GÁBOR