Tilos passzolni az év magyar bírójával: "Szétnéztem, nehogy pár dühös ember körbeálljon" - Berke az egyik legnagyobb hibájáról és a legviccesebb beszólásról

Ritkán ad interjút egy NB I-es játékvezető, a csakfoci.hu-nak azonban ezúttal kötélnek állt Berke Balázs, akit a tulajdonosok és klubvezetők az előző év legjobb bírójának választottak honlapunkon. Berke az interjúban elárulta, mit mondott Zsóri Dánielnek a Puskás-díjas ollózását követően, mi volt számára a legnagyobb dicséret, amit egy élvonalbeli edzőtől kapott, és őszintén beszélt az egyik legnagyobb tévedéséről is, amelyet követően felháborodott nyilatkozatot adott Bódog Tamás. Exkluzív interjú Berke Balázzsal.
Nyikes Zoltán 2021. január 8., péntek 13:57
Ritkán ad interjút egy NB I-es játékvezető, a csakfoci.hu-nak azonban ezúttal kötélnek állt Berke Balázs, akit a tulajdonosok és klubvezetők az előző év legjobb bírójának választottak honlapunkon. Berke az interjúban elárulta, mit mondott Zsóri Dánielnek a Puskás-díjas ollózását követően, mi volt számára a legnagyobb dicséret, amit egy élvonalbeli edzőtől kapott, és őszintén beszélt az egyik legnagyobb tévedéséről is, amelyet követően felháborodott nyilatkozatot adott Bódog Tamás. Exkluzív interjú Berke Balázzsal.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. január 8., péntek 13:57

1. félidő

Mennyire lepte meg, hogy az NB I-es klubvezetők szerint ön lett az előző év legjobb játékvezetője?

- Valamelyest meglepett, mert az előző években főként rutinosabb, tapasztaltabb játékvezetők nyerték ezt a díjat, akik évek, vagy akár már egy évtized óta működnek, jobban forog a nevük a köztudatban, és jobban ismerik őket a klubvezetők. Mindemellett úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült az előző évem, sok fontos meccset vezettem, például a bajnoki cím és a kiesés szempontjából is fontos találkozókat, amik jól sikerültek. Ezek miatt titkon azért bíztam benne, hogy én lehetek a befutó.

Mit jelent az ön számára ez az elismerés?

- Az előző szezon végén a szakmai vezetés engem választott az Év Játékvezetőjének, ahogyan annak a díjnak, úgy ennek is nagyon örülök. Azt jelenti, hogy a nevemet jobban megismerték a csapatok, a klubvezetők és az egész futballtársadalom.

Minden versenyben szeret az ember az élen végezni, de ha mondjuk a második vagy harmadik lettem volna, akkor is örültem volna, hogy kaptam szavazatot. Büszkeséggel tölt el, hogy rám szavaztak a legtöbben.

Megérdemelt az első helye?

- Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy igen. A 2019/20-as szezonom alapján mindenképpen.

Ritkán nyilatkoznak az aktív magyar játékvezetők, ön miért vállalta?

- A játékvezetőnek elsősorban a munkája elvégzése a feladata, egy ilyen apropóból azonban szerintem bárki szívesen vállalta volna az interjút, így én is szívesen válaszolok.

Melyik 2020-as ítéletére a legbüszkébb?

- Sok nehéz szituáció volt, de az egyik legfontosabb ítélet, ami az eddigi karrierem egyik legnehezebb döntése is, az előző idény utolsó fordulójában, a kiesésről döntő Debreceni VSC-Paksi FC mérkőzésen született. Valószínűleg sokan emlékeznek arra, hogy az utolsó pillanatban a lécről levágódó labda a gólvonalra pattant. Ebben a szituációban persze az alapvonali játékvezető döntése volt a mérvadó, de mint minden ítéletet, ezt is együtt hozta meg a játékvezetői csapat, és rossz döntés esetén ugyanúgy engem is elővettek volna.

A csapatok manapság már a szünetben visszanézik az első félidő legérdekesebb jeleneteit. Milyen gyakori, hogy már a második félidő előtt kap jelzést egy rossz döntésről?

- A szünetben nem nézzük vissza a legfontosabb szituációkat, mert elvenné a figyelmünket, rontaná a koncentrációnkat, de mivel a csapatok legtöbbször visszanézik, így

rengeteg alkalommal előfordult már, hogy egy-egy játékos a második félidő előtt jelezte, hogy "spori, visszanéztük az esetet, jól döntött", vagy előfordult, hogy éppen az ellenkezőjét mondta, hogy "spori, nem döntött jól".

Ilyenkor megköszönöm a jelzést, de figyelmen kívül hagyom. A mérkőzést követően viszont az első dolgom, hogy újranézem a teljes találkozót, nemcsak a vitatott szituációkat. Ilyenkor kielemzem, hogy miben lehetne fejlődni, hogyan sikerült menedzselni a mérkőzést, milyen volt a kommunikáció, stb.

Másképp készül egy olyan meccsre, amelyen „balhés” játékosok szerepelnek? A játékvezetőnek van egy notesze a renitens labdarúgók listájával?

- Mindegyik mérkőzésre ugyanúgy készülünk mind fizikálisan, mind mentálisan, de a legtöbb csapatban valóban vannak nehezebben kezelhető játékosok. Ők a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem céltáblák a számunkra, de azért felkészülünk arra, hogy körülöttük bármilyen szituációban történhetnek érdekes dolgok. Van olyan védő, aki pontrúgásoknál előszeretettel fogja az ellenfele nyakát, húzza a mezét, könyököl, és van olyan támadó, aki ha beér a büntetőterületre, gyakran próbálja eljátszani, hogy szabálytalankodtak vele szemben. Ezt fejben kell tartani, hogy ilyen szituációkban jó döntés születhessen. Noteszem viszont nincs ilyen nevekkel.

Ahogy a játékosokat, úgy az edzők egy részét sem könnyű kezelni. Velük hogy jön ki?

- Velük sem könnyű olykor, de ez érthető, hiszen eredménykényszerben vannak, az állásuk forog kockán egy-egy meccsen, ahol rengeteg az érzelmi töltet. Kijövök velük, igyekszem a megfelelő kapcsolatot kialakítani mindenkivel, és úgy érzem, kölcsönösen tiszteljük egymást. Néha azonban muszáj fellépni velük szemben. Az a szabály, hogy már a technikai zónában tartózkodó stábtagnak is lehet sárga és piros lapot felmutatni, hatékony "fegyver" lett a játékvezetők kezében. Nyilván nem kell rögtön mindenért lapot adni, először mindig szóban próbálom elrendezni a szituációt.

Mi volt a legnagyobb dicséret, amit NB I-es edzőtől kapott egy meccs után? És ki volt, aki a legkeményebben kritizálta?

- 2018 szeptemberében vezettem az első Ferencváros-MOL Fehérvár FC mérkőzésemet, akkor még nem volt FIFA-jelvényem, ezért kicsit meg is lepődtem, hogy én kaptam a rangadót, akkor dobtak be a mélyvízbe.

Ekkor Marko Nikolic volt a Vidi edzője, aki nem volt egy egyszerű eset, ő nyilatkozta a találkozó végén, hogy "a legtöbbször kritikus hangnemben beszélünk a játékvezetőkről, de ezen a meccsen pozitívan szeretnék beszélni a sporiról."

Ezt nagyon jól éltem meg az első nagy rangadóm után. Kritika mindig érkezik egy-egy hiba után, nincs is ezzel semmi gond, vagyok annyira önkritikus, hogy én is elismerem a hibáimat. Aki játékvezetőnek áll, annak el kell viselnie a kritikát, és együtt kell tudni élni vele. Aki ezt nem tudja kezelni, az nem alkalmas erre a munkára.

Van olyan szurkolótábor, amely előtt különösen nehéz vezetni? Számít egy bírónak, mennyien vannak a stadionban?

- Nem tudok ilyen szurkolótábort mondani, az viszont nagyon is számít, hogy mennyien vannak a stadionban. Minél több a néző, annál jobb, hiszen ilyenkor nem kell külön felpörgetni magam egy mérkőzésre, "visz magával" a közeg, a hangulat. Akárcsak a játékosok, a játékvezetők is felpörögnek a jó hangulattól, az utóbbi időszak, a zárt kapus mérkőzésekkel nekünk is nagyon nehéz.

2. félidő

A zárt kapus meccseken az edzők és a játékosok minden szava hallatszik.Egy játékvezető ezáltal jobban reakcióra van késztetve, mintha lennének nézők és nem hallatszana minden?

- Ilyenkor nem árt nyomatékosítani a játékosokban még a mérkőzés előtt, hogy "urak, tudják nagyon jól, zárt kapus a mérkőzés, minden szó hallatszik, legyenek kedvesek megválogatni a szavaikat". Persze, tudom jól, hogy ez egy futballmeccs, gyakrabban előfordulnak vulgáris kifejezések, erre nem lehet egyből ugrani. Nem lehet a játékosok hirtelen felindulásaira egyből büntetni, empátiával kell viszonyulni hozzájuk, és tudni kell, mikor, hogyan érdemes fegyelmezni.

Mi volt a legviccesebb beszólás, amit játékostól hallott a pályán?

- A DVSC-Kisvárda mérkőzésen történt egyszer, hogy egy szabálytalanságot követően szabadrúgást ítéltem a debreceniek javára, 19 méterre a kaputól. Odafutott hozzám egy DVSC-játékos, hogy "spori, ez nem lapos?" – utalva a szerinte az ellenfélnek járó sárga lapra. Majd amikor fegyelmeztem, akkor gyorsan azt válaszolta, hogy "spori, én a labdára gondoltam, hogy az nem lapos?". Ez a szóvicc abban a pillanatban nagyon jól jött ki, nevettem is rajta.

Gera Zoltán nyilatkozta korábban, hogy egy-egy trükkje után a Premier League-ben a bírók odaszóltak valami elismerő szót futás közben. Ön tett már ilyet?

- Ezt én is jó kommunikációs megoldásnak tartom, szerintem nincs azzal gond, ha olykor megdicsérünk egy-egy szép lövést, szép gólt.

Én vezettem a DVSC-Ferencváros bajnokit, amikor Zsóri Dániel ollózta a Puskás-díjas gólját, mondtam is neki a találatot követően, hogy "ezt azért meg lehet adni".

Veszik a játékosok a lapot, ekkor látják, hogy a játékvezető partner, és nem helyezi magát feljebb a hierarchiában.

Mennyire gyakori, hogy felismerik például a szurkolók a civil életben az utcán?

- Volt egyszer, hogy bementem egy kisboltba, és az eladó fiú nagyon nézett, nem értettem, miért, hiszen csak nyalókát vettem a gyerekeknek. Aztán mondta, hogy "szépen kiállítottad Priskint". Szétnéztem, nehogy pár dühös ember körbeálljon, de aztán hozzátette, "de nagyon jól tetted, mert jogos volt". Azt gondoltam korábban, hogy ha civilben szurkolókkal találkozom, nagyon negatívak lesznek velem szemben, de szerencsére egyáltalán nem ez a tapasztalat, általában nagyon jó beszélgetések kerekednek ki ebből. A beszélgetést persze viccesen úgy zárják le, hogy "legközelebb is kimegyek a meccsre és szidlak majd, de jó, hogy találkoztunk". Ez így van rendjén szerintem.

2017-ben nagy port kavart a DVSC-DVTK mérkőzésen egy Lipták Zoltán (DVTK) elleni szabálytalanság, amit nem fújt le, és ezután szerzett gólt a DVSC. Az volt a legnagyobb hibája?

- Igen, ez volt az egyik legnagyobb. A mai napig itt van előttem ez a szituáció, sajnos nagyon rosszul jött ki. Varga Kevin vezette a labdát, majd visszahúzták, már ott fújnom kellett volna, rosszul tettem, hogy továbbengedtem. Ő harcolt tovább a labdáért és nyújtott lábbal ment érte, közben eltalálta Liptákot. Egyértelműen szabálytalanság volt, de ezt is hagytam továbbmenni. És milyen a játékvezető "szerencséje”? Természetesen a csatár nem hibázott, gólt szerzett belőle. Rutintalan voltam, maradjunk annyiban.

Sokkal jobban jártam volna, ha lefújom valamelyik szabálytalanságot. Bódog Tamás volt ekkor a DVTK edzője, joggal volt felháborodva a mérkőzés után.

Egyre többet foglalkoztatják nemzetközi szinten is. Egy játékvezetőnek mennyivel nehezebb, gyorsabb egy nemzetközi találkozó, mint egy NB I-es? Nagy a különbség, vagy nem tűnik fel?

- Gyorsabbak a nemzetközi találkozók, de az utóbbi években már NB I-es csapatok szerepeltek csoportkörökben a nemzetközi porondon. Ezek az együttesek elég gyorsan játszanak, jól passzolnak, atletikus játékosai vannak, a játékuk eléri a nemzetközi szintet. Ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell, nehezebb a dolgunk ilyenkor. Egy angol, német vagy olasz játékvezető sok esetben hazája bajnokságában is nemzetközi topmeccset vezet, míg egy kisebb nemzet játékvezetője csak akkor vezethet ilyen meccset, ha komoly szintre elér.

A külföldi előremenetel hány százalékban tudás/teljesítmény és hány százalékban sportpolitika?

- A kettő karöltve jár egymással. Jónak és alázatosnak kell lenni ahhoz, hogy valakit fel lehessen karolni.

Milyen helyzetben van most a magyar játékvezetés, milyen a külföldi megítélésük? Úgy tűnik, mintha Kassai Viktor visszavonulása után lenne egy nagyobb űr.

- Viktor olyan szinten működött, amit nehéz azonnal pótolni, de a vezetőink azon dolgoznak, hogy adott legyen a minőségi utánpótlás. Nekem az a célom, hogy itthon és külföldön egyaránt jól sikerüljenek a meccseim, szeretnék nemzetközi szinten is feljebb lépni. Rajtam nem fog múlni, mindent megteszek azért, hogy ez sikerüljön. A videóbíró hazai bevezetése is befolyásolja ezt, hiszen a nemzetközi mérkőzéseken VAR-ral vezetnek a sporik. Ha nekünk is meglesz a licencünk, akkor valószínűleg reálisabb esély mutatkozik az előrelépésre.

Várja a VAR bevezetését az NB I-ben?

- Nagyon várom! Már elkezdődött az oktatásunk, a járványhelyzet miatt azonban ez éppen szünetel, sok a nehézség ebben az időszakban. Ha minden jól megy, a következő szezontól már akár az NB I-ben is lehet videóbíró. Jó hasznos eszköz lehet, amely segíthet tovább csökkenteni a játékvezetői tévedések számát.

Ha egy szabályt megváltoztathatna, mi lenne az?

- Nem változtatnék meg semmit, de a kezezés az a szabály, ami az utóbbi időben talán nem az egyszerűbb értelmezés felé haladt, hanem a bonyolultabb felé. Állandó vitatémát szolgáltat, olyannyira, hogy egyes esetekben, ha leülünk tízen játékvezetők, csak hosszas elemzés végén jutunk konszenzusra. Minden évben van valamilyen finomítás a kezezés szabályain, de továbbra is ugyanolyan ádáz viták vannak körülötte. Ezzel kapcsolatban nagyon jó lenne, ha egyértelműbben lehetne megítélni minden szituációt.

NYIKES ZOLTÁN

TOVÁBBI EXKLUZÍV HÍREKÉRT KÖVESD A CSAKFOCI.HU-T A FACEBOOKON IS:

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz