I. félidő:

A Fradiban soha nem könnyű beilleszkednie egy olyan játékosnak, aki teljesen más közegből érkezik.  Neked mégis sikerült. Biztos voltál benne, hogy a paksi gólerős játékodat meg tudod ismételni a Fradiban is?

– Nem tudtam, hogy mi vár rám – kezdte Böde Dániel a csakfoci.hu-nak. – Ha előre tudom, hogy ennyire a kirakatban leszek és mindenki velünk foglalkozik, akkor lehet, hogy rágörcsöltem volna kicsit és nehezebb lett volna. Az első gólom így sem akart könnyen megszületni, a hatodik fordulóig kellett rá várni. Utána viszont beindultam és 17-ig meg sem álltam.

Egy idő után mindig hoztak a posztodra egy vetélytársat. Nem tartottál tőle, hogy kikerülsz a csapatból?

– Nem nagyon foglalkoztatott a dolog. Versenyhelyzet volt, én rúgtam a gólokat, ők nem, így én játszottam. Büszke vagyok rá, hogy nyolc egymást követő szezonban minimum tíz gólt szereztem. Az előző idényben szakadt meg ez a sorozat.

Mikor volt a legjobb és mikor volt a legnehezebb Fradi-játékosnak lenni?

– A Moniz-féle Fradit nagyon szerettem. Nem akkor voltunk a legjobbak, de annak a csapatnak volt egy varázsa. Még a régi stadionban játszottunk, családiasabb volt a légkör és a szurkolókkal is remek kapcsolatban voltunk. A legnehezebb időszakom az utolsó félévem volt, azt talán nem kell magyaráznom, hogy miért.

Mennyi szerepe volt a távozásodban annak, ahogy a Mezőkövesd elleni meccsen a lecserélésedet kezelted?

Úgy tűnik, akkor eldőlt a sorsom. Volt olyan csapattársam, aki ugyanezt eljátszotta, neki megbocsátottak, nekem nem. Nehéz szívvel hoztam meg ezt a döntést, de nem maradt más választásom, el kellett jönnöm, hiszen játszani akartam.

Egyértelmű volt, hogy visszatérsz Paksra?

– Volt ajánlatom más NB I-es klubtól is, de számomra egyértelmű volt, hogy visszatérek Paksra. Sokat köszönhetek a klubnak, itt kaptam meg először a lehetőséget, itt lettem NB I-es futballista. Úgy tervezem, hogy innen vonulok vissza, de hogy mikor, azt még nem tudom. Még kétéves szerződésem van, de ha mondjuk egy év múlva jelezném Haraszti Zsoltnak, hogy ennyi volt, biztosan meg tudnánk egyezni, de az is elképzelhető, hogy két év múlva a hosszabbításról fogunk egyeztetni.

A Paksra való visszaigazolásod után azt mondtad, hogy a válogatott szempontjából sem mindegy, hogy mennyit játszol. Van még számodra visszaút a nemzeti csapatba?

– Egyik szövetségi kapitány sem a saját maga ellensége. Ha jó formában leszek és ontani fogom a gólokat, akkor biztosan meg fogom kapni a lehetőséget. Most azonban az a legfontosabb, hogy bennmaradjunk az NB I-ben. Ha kiesünk, valószínűleg a válogatott karrieremnek is vége.

Fotó: MTI

A legemlékezetesebb mérkőzésedet Feröer ellen játszottad a válogatottban. Mindenképp nyernünk kellett ahhoz, hogy pótselejtezős helyen végezzünk. Az első félidő után vezetett az ellenfél, aztán jöttél te…

Két év után kerültem be újra a válogatottba. Megmondom őszintén, nem gondoltam rá a meccs előtt, hogy kapok lehetőséget. Úgy voltam vele, csak akkor van esélyem, ha nagyon rosszul játszunk. Mivel bajban voltunk, becseréltek és sikerült az én két gólommal nyerni. Fantasztikus volt, ahogy a szurkolók reakciója is a beállásomnál és a góljaimnál.

Az Európa-bajnokságon viszont csak kétszer játszhattál csereként…

– Nekem az is hatalmas élmény volt, hogy ott lehettem az Eb-n. Az sajnálom, hogy az izlandi gyerek belőtte a saját kapujába előlem a labdát. Jobban nézett volna ki, ha az én gólommal szerezzük meg a továbbjutást jelentő egy pontot. Belgium ellen már az oldalvonal mellett álltam beállásra készen, amikor megkaptuk a második gólunkat. Innentől kezdve nagyon nehéz dolgunk volt, hiszen a világ legjobban kontrázó csapata ellen kellett volna felállnunk kétgólos hátrányból.

II. félidő:

Kevesen tudják rólad, hogy eredetileg védekező középpályás voltál. Hogy lett belőled csatár?

– Sőt, Pakson egy Honvéd elleni Ligakupa meccsen belső védőt játszottam. Gellei Imre bá’nál már támadóbb felfogású középpályás voltam, majd Kis Karcsinál lettem kényszerből csatár. Mivel elkezdtem rugdosni a gólokat, ott maradtam. Most, hogy jóval 30 felett járok, lehet, hogy én is hátrébb szorulok, de védő már aligha leszek.

A súlyod rendszeresen témát szolgáltatott a szurkolóknak, az újságíróknak. Inkább előnyöd vagy hátrányod származott abból, hogy ilyen nagy darab vagy?

A pályán többnyire csak előnyöm, hiszen ilyen testtel könnyebb párharcokat nyerni és ha felgyorsulok, nem könnyű megállítani. Az évek alatt sokszor megkaptam, hogy elhíztam, de 99-100 kilogramm a versenysúlyom már egy ideje. Nem tartom azonban túlsúlyos játékosnak magamat.

– Érdekes, hogyha személyesen találkozom a szurkolókkal, általában azt mondják, hogy lefogytam, pedig csak a tévé kövérít.

Állítólag soha nem vetetted meg a finom házi kosztot, olyannyira nem, hogy a szülinapjaidon sütemény helyett kolbásszal lepted meg a csapattársaidat….

– Ez így volt. Mindenki tortát vagy sütit hozott a születésnapján, én viszont házi sonkával, kolbásszal, szalonnával, szűzpecsenyével kedveskedtem a csapattársaimnak. Ez mindenkinek bejött, még az edzők is jókat ettek belőle.

Ki az a védő, aki ellen nagyon nem szerettél játszani?

A nagy darab védőkkel soha nem volt gondom, inkább a kicsi, gyors, csontos játékosok nehezítették meg az életemet. Fiola Attila ellen például utálok játszani, nem lehet őt lerázni, kétszer kicselezed, de mindig visszaküzdi magát, ráadásul csíp, harap, mindent bevet, hogy megállítson. Az én testsúlyomnak az a hátránya, hogyha 60 kilós gyerekekkel ütközök, akkor a bírók mindig ellenem fújnak, pedig arról tényleg nem tehetek, hogy csak fele akkorák, mint én.

Itthon ontottad a gólokat, címeket nyertél, soha nem vágytál arra, hogy kipróbáld magad külföldön?

– Fiatalon igen, de később már nem vonzott a dolog. Remekül éreztem magam Pakson, aztán pedig a Fradiban is. Itthon tudtam, hogy mire számíthatok, mire vagyok képes, szerettek a szurkolók, nem lett volna értelme ezt kockára tenni csak azért, hogy elmondhassam magamról: játszottam külföldön.

Soha nem titkoltad, hogy az idegen nyelvek nem tartoznak az erősségeid közé. Pályafutásod alatt sok külföldi edzővel dolgoztál, mindig megértetted, hogy milyen taktikai utasítással küldenek pályára?

Általában igen, amikor nem, akkor valamelyik csapattársam elmondta. Egyébként pedig mindig tudtam, hogy mi a dolgom: gólt kell szereznem. Nem tartom azonban normálisnak, hogy itthon nekünk kell alkalmazkodnunk a külföldiekhez. Ha én például eligazoltam volna Spanyolországba, nem hiszem, hogy bárki megtanult volna a kedvemért magyarul.

A Fradinál sok külföldivel voltál egy csapatban, míg Pakson csak magyarok szerepelnek. Melyik klubfilozófia áll hozzád közelebb?

– Szerencsésebb, ha mindenkivel tökéletesen meg tudod értetni magad, de nem ez a legfontosabb. Ennél sokkal fontosabb a győzelem. Be kell látni, hogy komoly eredményeket csak jó légiósokkal lehet elérni, ugyanakkor a Paks példája is követendő lehet. Amióta a csapat feljutott az NB I-be csak magyar játékosokra támaszkodik és eddig tökéletesen bejött.

Madocsán már bemutatkozhattál edzőként. Elképzelhetőnek tartod, hogy pályafutásod végeztével kipróbáld magad ebben a szerepben is?

– Ez egyelőre egy hobbi. Teljesen más, mint egy pofi csapatot irányítani, ez sokkal inkább szól a közös élményekről, arról, hogy a helyiekkel, a barátaimmal jól érezzük magunkat, mint a szakmai munkáról. Ettől függetlenül nem zárom ki, hogy egyszer edző leszek.

PRIVACSEK ANDRÁS