I. félidő:

Miért volt ekkora különbség a mostani szezonban a Vidi és a Fradi között?

– Nagy pofon volt számunkra a korai európai kupakiesés, ennek ellenére jól kezdtük a bajnoki szezont, hiszen az első hat meccsünket megnyertük – kezdte Juhász Roland a csakfoci.hu-nak. – Hosszútávon azonban sajnos nem tudtunk ebből profitálni, a Honvéd elleni mérkőzésünk már nagyon nyögvenyelősre sikeredett, utána pedig visszaálltunk a defenzív játékra, ami nem sült el jól. Nem volt meg az állandóság a csapaton belül, a védelem is rendszeresen más összeállításban játszott. A Fradinál most ezt jobban megoldották és kiegyensúlyozottabban szerepeltek a bajnokságban.

Novemberben érkezett Joan Carrillo, akivel korábban bajnokságot nyertetek. De vele sem sikerült a nagy áttörés. Miért?

– Ha már szezon közben kell edzőt váltani, az soha nem jelent jót. Ismerem őt jól, tudom mire képes, de ezúttal nem találta meg a közös hangot a csapattal, nehezebben kezelte a mostani helyzetet. Sajnos nem tudta a csapatra szabni az elképzeléseit, az első edzősége idején ránk jellemző lendületes támadójátékot most kevés meccsen tudtuk megmutatni. Közös a felelősség, ő is hibázott és a játékosok is.

A búcsúmeccsedet megrendezni sem lehetett volna jobban. Már a mérkőzés előtt tudtad, hogy te lövöd a 11-est?

– Igen, megbeszéltük, ha lesz büntető, én végzem el. Soha életemben nem lőttem 11-est, edzéseken sem gyakoroltam. Az volt a taktikám, hogy lehajtottam a fejem és eldöntöttem, hová rúgom. Bejött. A Fradinál aligha tudtak rám felkészülni, hiszen még az ifi archívumban sem találhattak olyan meccset, ahol én voltam az ítéletvégrehajtó…

Úgy tűnik azonban, hogy csak játékosként volt ez a búcsúmeccsed…

– Korábban nem akartam edző lenni, de aztán elvégeztem az A-B összevont licencet és akkor tudatosult bennem, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. A tervek szerint továbbra is a klub kötelékében maradok.

Kik voltak pályafutásod legmeghatározóbb edzői?

– Pölöskei Gabi bá’ fedezett fel, nála voltam először az MTK felnőtt keretének tagja. Ő nagyon sokat segített, a felnőtt karrierem beindításában neki volt a legnagyobb szerepe. A másik, aki nagy hatást gyakorolt rám, az Lothar Matthäus. Tudom, hogy a szakmai elképzelései miatt sok kritikát kapott itthon, de ő egy nagyon karakteres edző, akinek a kiállása, személyisége magával ragadó volt. Mi fiatal játékosok, nagyon felnéztünk rá, de ez talán igaz volt az idősebbekre is. A válogatottnál nem lehet csodát tenni taktikailag, pár napod van a meccs előtt, hogy felkészítsd a csapatot. Ez arra elég, hogy felmérd, mire képes a rendelkezésedre álló keret és abból kihozd a maximumot. Ennek a nagy mestere volt Dárdai Pali, aki megalapozta az Eb-re való kijutásunkat.

Karriered során mindössze három klubban szerepeltél. A mai modern futballban ez nagyon ritka.

– Nyugodtan kijelenthetem, hogy mindhárom klubomnál maximálisan megtaláltam a számításaimat. Az MTK ideális hely egy fiatal játékosnak, ahol kiváló edzőkkel dolgoztam, akik felkészítettek a profi karrierre. Az Anderlechtet ugródeszkának szántam, emiatt van bennem némi hiányérzet, hogy nem tudtam feljebb lépni. A Vidihez pedig nem levezetni jöttem, hanem szerettem volna bajnoki címet, Magyar Kupát nyerni és európai kupában csoportkörben szerepelni. Ez mind összejött. Büszke vagyok rá, hogy csak három csapatban futballoztam. A sok költözés nem is lett volna nekem való, nehezebben szokom meg az új közeget, jobban szeretem az állandóságot.

Akik gyerekkorodtól figyelemmel kísérik a pályafutásodat, azt mondják, hogy tehetséged és az adottságaid alapján simán játszhattál volna egy topbajnokságban is. Miért nem jött össze?

– Rengeteg csapattal hoztak össze, de komoly ajánlatom a Rangerstől, az Aston Villától és a Mönchengladbachtól volt. A Rangers ugyan nagymúltú csapat, de az Anderlechthez képest nem biztos, hogy nagy előrelépés lett volna. A Premier League-ben és a Bundesligában viszont szívesen kipróbáltam volna magam. Volt ami miattam hiúsult meg, és volt ami azért, mert a klubok nem tudtak megegyezni egymással. Talán nem nagyképűség, ha azt mondom, hogy meg tudtam volna ugrani ezt a lépcsőfokot is és megálltam volna a helyem akár az angol, akár a német bajnokságban. Ezt leginkább arra alapozom, hogy a válogatottban nagyon komoly meccseken is sikerült bizonyítanom.

Egyszer azt mondtad, hogyha veszélyeztetnéd Bozsik József válogatottsági rekordját, akkor megállnál. Király és Dzsudzsák nem állt meg, te miért gondoltad így?

– Tiszteletből. Bozsik egy legenda, az Aranycsapat ikonikus játékosa. Így is 95-ször szerepeltem a válogatottban, amiről nem is álmodtam gyerekként. Ha az Eb után nem vonulok vissza, talán elérhettem volna a 100-at is, de ez pont így jó és szép. Később még voltak próbálkozások, Leekens például meg akart győzni, hogy térjek vissza, de nem gyengültem el. Egyrészt nem akartam, hogy visszatérek és esetleg megbánom, másrészt pedig úgy voltam vele: inkább építsenek fel egy fiatal védőt, én 35 évesen mér nem a jövőt jelentettem volna.

Az Eb után önszántadból mondtad le a válogatottságot vagy Bernd Storck, akkori szövetségi kapitány gyakorolt rád némi nyomást?

– Eldöntöttem, hogy visszavonulok a válogatottságtól. Természetesen ezt közöltem Storckkal, aki annyit mondott, hogy maximálisan támogat ebben….Biztosan nem gondoltam volna meg magam, de jólesett volna, ha legalább egy félmondattal megpróbál marasztalni. Nem tette.

Érezhető volt, hogy nem te vagy a kedvence, hiszen az Eb-n csak Fiola súlyos sérülése után kerültél a csapatba. Csalódott lettél volna, ha nem lépsz pályára Franciaországban vagy csak sokkal kevesebb lehetőséget kapsz?

– Őszintén mondom, hogy nem. Ha egy perc jutott volna nekem az Eb-n, akkor is nagyon boldog lettem volna. Lehet, hogy csak a keret 23. számú játékosa voltam a szövetségi kapitánynak, de így is részese lehettem ennek a hatalmas élménynek. Amikor gyerekként néztem az 1994-es vb-t, arról álmodtam, hogy egy hasonló nagy tornát majd én is ott leszek. Minden képzeltemet felülmúlta, ami ott történt velünk, hiszen elsőként jutottunk tovább a csoportból, a fantasztikus szurkolóink pedig mindenhol hazai környezetet varázsoltak számunkra. Arról már nem is beszélve, hogy itthon milyen örömet szereztünk az embereknek. A 86 éves nagyszüleim arról beszéltek, hogy ők ilyet még nem éltek meg. Sok nagyszerű sportág van, de erre csak a futball képes.

Az igaz, hogy a portugálok elleni meccs hajrájában Ronaldo szólt nektek, hogy most már nem kell erőltetni semmit?

– 3-3 volt az állás, ezzel mi csoportelsők voltunk, a portugálok pedig a harmadik helyen éppen továbbjutó helyen álltak. Ronaldo szólt Németh Krisztiánnak, hogy most már nem kell erőltetni a támadásokat. Óriási dolog, hogy kivívtuk a világ egyik legnagyobb játékosának az elismerését.

II. félidő:

Miért tartanak az ellenfelek szurkolói minimum durvának, de inkább alattomosnak és nagyképűnek?

– Ezt nem tudom. Pályafutásom alatt itthon összesen kétszer voltam kiállítva, Belgiumban egyszer, de azt is visszavonták. Mindig szerettem, ha az ellenfél szurkolói foglalkoznak velem, ez azt jelentette, hogy tartanak tőlem. Lehet, hogy a játékom sokaknak ellenszenves volt, de a saját csapatomat ezzel az elszánt, mindig a maximumra törekvő, határozott és kemény focival tudtam segíteni.

Amikor visszatértél a Vidibe, ez nem volt azonnal jellemző rád. Te magad is bevallottad, hogy kicsit talán lenézted az NB I-et.

– Azt gondoltam, hogy a kevesebb is elég lehet, hiszen itt alacsonyabb a színvonal. Szerencsére gyorsan felismertem, hogy ez az út nem vezet sehová és ha ezt folytatom, akkor nagyon gyorsan lerombolom azt, amit eddig felépítettem. Eleinte sokat hibáztam, nem voltam elég határozott, nem koncentráltam eléggé. A mai napig nem tudom megmagyarázni, hogy ez miért történt. Szerencsére azonban ezt jól lerendeztem magamban és később már nem volt gond.

Fiatalon még csatár voltál, Egervári Sándor faragott belőled védőt. Hogy fogadtad, amikor közölte veled: mostantól nem a gólszerzés, hanem a védekezés lesz a feladatot?

– Érdekes, de nem éltem meg rosszul. Számomra az volt a legfontosabb, hogy játszhatok. 20 éves voltam, egy Győr elleni meccs előtt mondta Sanyi bácsi, hogy nincs védőnk, ezért arra gondolt, hogy engem rak be hátra. Úgy voltam vele: ezt az egy meccset kibírom, aztán újra csatár leszek. Így is volt, ráadásul támadóként gólokat szereztem, de a következő szezont már védőként kezdtem és a felnőtt válogatottban is ezen a poszton mutatkoztam be. Gyorsan megszoktam, nem tiltakoztam ellene. Persze eleinte azt gondoltam, a védőknek milyen könnyű, csak el kell rúgni a labdát, aztán rájöttem, hogy azért egy picit összetettebb a feladat.

A védők közül ki volt rád a legnagyobb hatással?

– Egyértelműen Stark Peti. A válogatottban egymás mellett játszottunk, folyamatosan figyeltem, lestem minden megmozdulását. Nagyon sokat tanultam tőle, szerettem vele játszani. Remekül olvasta a játékot, minden apró rezdülésre figyelt, ha kellett kisegített. Aztán később Vanczák Vilivel alkottunk nagyon összeszokott és talán jó párost, míg a Vidinél Viníciussal is minden klappolt. A két belső védőnek éreznie kell egymást, fontos, hogy meglegyen a kémia. Érdekes, hogy Caneira például fantasztikus védő volt, de a mi kettősünk mégsem működött olyan gördülékenyen.

Ki most a két legjobb magyar belső védő?

– Willi Orbán és Kádár Tamás. Kicsit sajnálom, hogy Orbánnal már nem tudtam együtt játszani. Nagyon sokat nyert vele a magyar válogatott. Örülök, hogy a bolgárok elleni pótselejtezőt elhalasztották, hiszen az eredeti időpontban ő sérült volt, nagyon hiányzott volna a csapatból.

A legenda szerint 2003-ban az utolsó fordulóban, miután a góloddal 1-0-ra legyőztétek az Újpestet, a lilák szurkolói a lefújást követően téged ölelgettek és csókolgattak, mivel a találatodnak köszönhetően nem lett bajnok a Fradi. Hogy élted meg azt a meccset?

– Az biztos, hogy MTK győzelemnek ennyire még nem örültek Újpesten. Akkor Várszegi Gábor volt a Fradi és az MTK tulajdonosa is. Mindenki elkönyvelte, hogy a Fradi lesz a bajnok, ehhez „csak” le kellett volna győznie hazai pályán a Loki „B” csapatát. Mivel az a meccs 0-0 lett, mi pedig az én gólommal nyertünk, miénk lett az aranyérem. Az újpestiek pedig nemcsak engem, hanem minden MTK-játékost ölelgettek.

2010-ben téged választottak az évtized legjobb magyar játékosának. Te kinek adtad volna a díjat?

– Egyértelműen Gera Zolinak. Engem is meglepett az eredmény, álmomban sem gondoltam volna, de a mai napig nagyon büszke vagyok rá. Ez a HLSZ szavazása volt, amiről azt kell tudni, hogy a játékosok voksoltak. Azért is tartom nagyon értékesnek ezt a győzelmet, mert olyan emberek szavaztak rám, akikkel együtt vagy egymás ellen játszottam.

30 évesen érettségiztél, utána sokszor hangsúlyoztad, hogy mennyire fontos a tanulás. A futballistákat általában nem a legműveltebb sportolók között tartják számon. Mennyire van alapja ennek a beskatulyázásnak?

– Biztos, hogy sok esetben mi is teszünk azért, hogy ne a legjobb legyen a futballisták megítélése.

Ha valaki közülünk olyat tesz vagy mond, ami nem elfogadható, akkor az egész labdarúgó társadalmat megbélyegzik. Tudomásul kellene vennie mindenkinek, hogy nyilatkozataival, megnyilvánulásaival nemcsak saját magát képviseli, hanem egy közeget.

Én nem szégyellem, hogy 30 évesen érettségizem. Jó tanuló voltam, de a foci miatt nem tudtam leérettségizni, amikor hazatértem Belgiumból az első dolgom volt, hogy ezt pótoltam. Eljártam matek korrepetálásra, tesi felkészítésre, beültem a padba a 18 évesek közé. Egy élménnyel lettem volna szegényebb, ha ezt nem teszem meg.

Azt mondják rólad, hogy szociálisan nagyon érzékeny vagy, sokat segítesz rászorulóknak. Igaz, hogy a válogatottnál kapott keresetedet rendszerint jótékony célra ajánlottad fel?

– Igaz. A válogatottba nem pénzt keresni jártam. Főleg a kislányom megszületése után vált fontossá számomra, hogy segítsek a rászorulóknak. A Madarász utcai Gyermekkórházat rendszeresen támogatom, de például adományoztam a vörös iszap katasztrófa károsultjainak is. Olyan is előfordult, hogy a rádióban hallottam egy szegény család történetét és azonnal segítettem. Szerencsés vagyok, hogy megtehetem és nagyon jó érzés adni.

PRIVACSEK ANDRÁS

TOVÁBBI EXKLUZÍV HÍREKÉRT KÖVESD A CSAKFOCI.HU-T A FACEBOOKON IS: