1. félidő:

Idén lesz 25 éve, hogy sportriporterként dolgozol. Elégedett vagy az eddigi pályafutásoddal?

– Nincs bennem hiányérzet – kezdte Knézy Jenő, az M4 Sport kommentátora. – Miután 1995-ben egy súlyos sérülés miatt véget ért a kosárlabda-pályafutásom, egy évvel később, az atlantai olimpia idején már az Eurosport szakkommentátora voltam. Azóta minden nyári és téli olimpiáról közvetítettem, több esetben a helyszínről. Összesen 9 olimpiai aranyérmet közvetíthettem Magyarországnak, ami a második legtöbb a kommentátorok között. Emellett dolgoztam labdarúgó-világbajnokságon és Eb-n is. Sokan azt hiszik, hogy ez nekünk kirándulás és 5 csillagos szállodákban lógatjuk a lábunkat. Ehelyett kőkemény meló, rengeteg utazás és napi maximum 3-4 óra alvás. Az oroszországi vb-n 21 nap alatt 19 alkalommal repültem. Rengeteg stresszel, idegeskedéssel és rohanással jár ez az időszak, de természetesen nem panaszként mondom. A kommentátorállásba azonban úgy kell beülni, hogy ezekből a néző lehetőleg ne vegyen észre semmit. A szakmai hiúság munkálkodik bennem, szeretnék még több nagy eseményre eljutni, de ha ez már esetleg nem adatik meg, akkor is boldog ember leszek.

Kosárlabdázóként voltál jobb vagy a mostani szakmádban tartasz előrébb?

– Egy jó kezű, tehetséges, megfelelő gátlástalansággal rendelkező kosaras voltam. Jó versenyzőtípusnak tartottak, nem omlottam össze az eredménykényszer alatt. Nyertem bajnoki címet, Szuperligát, hétszer játszhattam a válogatottban. Felfelé ívelt a pályafutásom, amikor hirtelen be kellett fejeznem. Egyáltalán nem akartam sportriporter lenni, apu ajánlott be Palik Lacinak, az akkor induló magyar nyelvű Eurosporthoz. Jól sikerült a debütálásom és gyorsan megszerettem ezt a szakmát. A sportriporterség viszont nem egy egzakt foglalkozás, olyan, mint a zene, mindenkinek másfajta stílus tetszik.

Ki a legjobb hazai sportkommentátor?

– Több csatornáról is említhetnék neveket. Nekem leginkább Méhes Gabi stílusa jön be, nagyon kedvelem, amit csinál. A másik pedig Horti Gabi, aki egy rétegműfajt képvisel, éppen ezért nagyon megosztó. Az ő stílusával soha nem fog vb-n vagy Eb-n közvetíteni, de neki nem is az a célja, járja a saját útját. Kitalálta saját magát és ez egy bizonyos réteg számára bejön.

Előfordult, hogy egy-egy közvetítésben elhangzott, rosszul sikerült mondatod után kérdőre vontak?

– Nem jellemző. Egy szerencsétlen eset volt, amikor a 2013-ban az Andorra elleni vb-selejtező szünetében Csank János nyilatkozatára reagáltam.

Mivel Csank mindig a tutit mondja, sokszor szellemesen fogalmaz, csalódás volt számomra, hogy közhelyeket puffogtatott. Ezt el is mondtam élő adásban, ami nem mindenkinek tetszett. Megjegyzem, ma már biztosan másképp reagálnék.

Sok ellenséged van a magyar futballban?

– Nincs. Csank Jánossal is megbeszéltük az esetet, és azóta is kiváló a kapcsolatunk. A hazai futballszereplők közül mindenkivel beszélőviszonyban vagyok. A rutinnal, a korral talán megjött az eszem is, mostanában már nem „szállok bele” senkibe, nem akarok ellenségeket gyűjteni. Nem vagyok már az a lánglelkű forradalmár, mint egykoron.

Sebők Vilmossal is volt egy komoly csörtéd. Ő sem haragszik rád?

– Nem, jót röhögünk, ha szóba kerül az eset. Az Eurosporton egy összefoglalóban elmondtam róla a véleményemet, aminek az volt a lényege, hogy elég nagy az arca a futballtudásához képest, és egyébként is miért jár Porschéval?   Neki ez nem tetszett és valami olyasmit válaszolt, ha kosarasként többször eltalálom a palánkot, akkor eljuthattam volna az NBA-be és nekem is lehetne Porschém. Mindkettőnké elég demagóg duma volt, most már biztos nem mennék bele ilyesmibe. Nem szégyellem, puhább lettem.

Ma már egyre többet dicsérsz. Nem olyan régen Kubatov Gábort, a Ferencváros elnökét Springer Ferenchez, a klub alapítójához hasonlítottad. Ennek milyen visszhangja volt?

– Abszolút pozitív. Ugyan sokak szerint túloztam, pedig nem.

Nézzük meg, hogy Kubatov elnöksége alatt hová jutott a Ferencváros és itt nemcsak a futballra gondolok. Stadiont építettek, a csapatot a csőd széléről hozták vissza, modernizálták a népligeti bázist, megerősítették a szakosztályokat. Ma egyértelműen egy sikerklub a Ferencváros, ha tetszik valakinek, ha nem, Kubatov megcsinálta a Fradi 2.0-t.

2. félidő:

Zavar, hogy egyesek elfogultnak tartanak a Fradi irányába?

– Egyáltalán nem. Félre tudom tenni a közvetítéseim alatt. Engem egy hazai bajnokin senki nem vádolhat elfogultsággal, még akkor sem, ha esetleg vannak olyan csapatok, amelyek közelebb állnak a szívemhez. Ha az NB I-es klubokból indulok ki, mindenhol barátsággal fogadnak, szeretek Kisvárdára járni, Mezőkövesdre, az MTK-hoz, a Honvédhoz, Fehérvárra, Újpestre, az Üllői útra, de az összes klubot felsorolhatnám, senkivel nincs bajom.

A helyszínen, hogy viszonyulnak hozzád a szurkolók?

– A mostani modernebb stadionokban általában már távolabb vannak tőlem a szurkolók, így nincs szoros kontaktus.

Régebben előfordult, hogy Újpesten elfutott mögöttem egy drukker és hangosan obszcén mondatokat kiabált be a közvetítésbe. Néha volt, hogy távolról ordítottak valamit, de szemtől szembe mindenki nagyon normális velem.

Nagyobb kihívás egy BL-meccset közvetíteni, mint egy NB I-es találkozót?

– Nekem nem. Nem feszülök rá, hogy én most mindenképp mondjuk egy Real–Bayernt közvetítsek. Számomra ugyanolyan fontos egy Kisvárda–Mezőkövesd is. Lehet, hogy mazochista vagyok, de én tisztelem az adott sporteseményt, nem teszek különbséget meccs és meccs között. Bármilyen feladatot kapok, arra maximálisan felkészülök.

Melyik volt életed legemlékezetesebb közvetítése?

– Lehet, hogy ezzel most sokakat meglepek, de nem egy olimpiai aranyérem közvetítése és nem is egy futballmérkőzés a leg. 2019-ben a kvangdzsui úszó-világbajnokságon Milák Kristóf úszása 200 méteres pillangón érzelmileg nagyon megérintett. A döntő előtti napokban rendszeresen beszéltem vele és az edzőjével, elmondták, hogy lesz felépítve az úszása, ezért egy picit bennfentesnek érezhettem magam. Hatalmas élmény volt.

Emlékszel a legnagyobb bakidra?

– Biztosan volt pár, de a legnagyobb nem futballmérkőzéshez köthető. Portugáliából közvetítettem kajak kenu vb-t, de borzalmasan rosszak voltak a körülmények, esett az eső, a monitoron szinte semmit nem lehetett látni. Véletlenül eltévesztettem a futamok sorrendjét és férfi versenyként közvetítettem le – ráadásul magyar győzelemmel – egy női futamot. Ez kellemetlen volt.

Többször elmondtad, hogy számodra fontosabb egy mérkőzésen a hangulat átadása, háttérinformációk közlése, mint a statisztikai adatok felolvasása. Az elmúlt időszakban viszont, mintha változtattál volna ebben a tekintetben is.

– Éreztem, hogy van egyfajta elvárás az irányomba azzal kapcsolatban, hogy az eddiginél több adatot közöljek. A BL-meccsek előtt előfordul, hogy 32 oldal színtiszta statisztikát kapunk. Nyilván nem lehet cél mindet elsütni és nem is lenne rá idő. A rendelkezésre álló anyagnak a 80 százaléka soha nem hangzik el a közvetítésben. Nem tartozom azonban a statisztika-örültek közé, próbálom megtalálni a megfelelő egyensúlyt.

Édesapádat az egyik legfelkészültebb, legprecízebb sportkommentátornak tartották. Ebben mennyire követted az ő példáját?

– Az tény, hogy ő nagyon precíz volt, különböző színű filcekkel dobta fel a jegyzeteit, de mivel az ő aktív idejének nagy részében még nem volt internet, sokkal kevesebb információhoz lehetett hozzáférni.

Akkoriban ő volt az origó, amit mondott, az úgy volt, és elfogadták. Ma már más a helyzet. Például egy olyan Barca-szurkolóval, aki folyamatosan bújja a kedvenc csapatával foglalkozó oldalakat, nem tudok és nem is akarok versenyezni. Egyszerűn nem ez a feladatom.

– Ebben a helyzetben sokkal többet nyom a latban a kommentátor személyisége.

Az ő neve örökre összeforrt a Grashoppers – Ferencváros BL-mérkőzéssel, egy ország fújja, hogy „Hohó, Vincze Ottó”! Neked van ilyen ikonikus meccsed?

–  Manapság 420 kommentátor, 420 televíziós csatorna és 420 sportesemény van naponta. Ebben az óriási tengerben nehezebb maradandót alkotni, ráadásul a világ is sokat változott.

Ma már biztosan nem mehetne le például apu közvetítése Moussambani legendás magánszámáról, mert rasszizmussal vádolnák.  15 évig közvetítettem kerékpárversenyekről Sipos Jánossal, ő ezalatt több százszor elmondta, hogy „úgy néz, mint néger a gramofonra”.

– 2021-ben ezeken már nem lehet poénkodni. Sokkal megfontoltabban és átgondoltabban kell megnyilvánulnunk bizonyos esetekben. 

 Csaknem 25 év után még mindig te vagy Knézy Jenő fia, vagy már tudsz működni önálló egyéniségként ebben a szakmában?

–  Apun generációk nőttek fel, akkoriban egy csatorna volt, mindenki azt nézte. Amikor elkezdtem azt a szakmát, természetes volt, hogy hozzá hasonlítottak. Volt is a stílusunkban hasonlóság, például mindketten őszintén elmondtuk, ha valami nem tetszett vagy valami nem működött jól az adott mérkőzésen. Most már felnőtt egy generáció, akik nem hallották aput közvetíteni, nekik én vagyok Knézy Jenő.

PRIVACSEK ANDRÁS