Szenice – DAC 5-1 (Castaneda 27., 82., Deretti 55., Azankpo 56., Kay 66., ill. Tretyakov 4.)

A szlovák élvonalban második helyen álló DAC erős kezdővel lépett pályára a bajnokságban utolsó helyezett Szenice otthonában a Szlovák Kupa nyolcaddöntőjében. A dunaszerdahelyieknél ott volt a kezdőben mindhárom magyar légiós: a legutóbbi fordulóban győztes gólt szerző Kalmár Zsolt, Vida Kristopher, valamint Vida Máté is.

A DAC esélyeshez méltóan kezdte a mérkőzést, már a 4. percben meg is szerezte a vezetést Tretyakov találatával (0-1), majd több ziccert is kidolgozott a DAC – többek között Kalmár és Vida Kristopher elpuskázta a lehetőségét, de mind kihasználatlanul maradt. A 27. percben Castaneda fejesével egyenlített a Szenice, így 1-1-el mentek pihenni a felek. A fordulás után két perc alatt két gólt is rúgtak a hazaiak: előbb Deretti fejjel volt eredményes (2-1), majd Jedlicka is betalált (3-1), és ahogy mondani szokás, ha egyszer egy üzlet beindul – nem álltak meg öt gólig.

A magyar légiósok közül Vida Kristopher és Vida Máté végigjátszotta a találkozót, míg az 59. percben sárga lapig jutó Kalmárt a 84. percben, 5-1-es állásnál lecserélte Peter Hyballa vezetőedző.

Szenice: Taborda – Asmah (Nirennold 78.), Dias, Kay, Kotula – Otrísal, Petshi (Solano 85.), Zezinho – Deretti (Kovác 82.), Azankpo, Castaneda

DAC: Jedlicka – Davis (Bilenkyi 72.), Huk, Satka, Vida M. – Herc, Kalmár (Bednár 84.), Vida K. – Tretyakov, Divkovic (Záhumensky 67.), Bayo

Összefoglaló

Kalmár a győztes gólja után: “Öt meccsre való helyzetet hagytunk ki”