Sárai György 1973. május 2-án született Dunaújvárosban, a 45 éves szakember fiatalon szülővárosában járta végig a korosztályos ranglétrát, majd eldöntötte, edzőnek áll. Az MLSZ által szervezett különböző edzői tanfolyamok mellett elvégezte a labdarúgó szakedzői szakot a Testnevelési Egyetemen. Dolgozott női csapat mellett, majd Dunaújvárosban, később megye I-es felnőtt együttes, idővel pedig az akkor NB I/B-s helyi csapat pályaedzőjeként tevékenykedett – írja a psnzrt.hu.

A tréner megfordult emellett több helyen, így a Budapest Honvédnál, valamint Újpesten. Szerzett szakmai tapasztalatokat külföldi tanulmányutak során. Sőt, két éve már UEFA pro licenccel is rendelkezik, azóta a PMFC szakmai igazgatójaként dolgozik. Sárai György e mellé új feladatot kapott, mától ugyanis hivatalosan ő a PMFC NB III-as labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

Új szakmai stáb

Sárai György kinevezésével kialakult az új szakmai stáb összetétele is, Sárai György munkáját Szabados József, Sólyom Csaba, Veréb Viktor és Végi Jenő segíti a továbbiakban. Kulcsár Árpád hatásköre az akadémia vezetése mellett az első csapat szakmai munkájának felügyeletével is bővül. A szakmai stáb elsődleges feladata az új keret gyors kialakítása az augusztus 4-ei bajnoki rajtra.

Játékoskeret és edzőmeccsek

A PMFC vezetősége az elmúlt hétvége során több labdarúgóval is felvette a kapcsolatot, így mostanra kialakult egy bőséges játékosnévsor; ők hétfőn 16.00 órakor már edzésre jelentkeznek a Stadion utcában. A formálódó piros-fekete gárda július 28-án, szombaton 17.00 órakor a Kozármisleny otthonában játssza első felkészülési mérkőzését. Pikantéria, hogy a hazaiak számára ez az edzőmeccs lesz a bajnoki rajt előtti főpróba, a pécsiek számára pedig az első nyári bevetés.

Interjú: “Ez a magyar focivalóság: a mennyből a pokolba” – a Honvéd bajnokának a túléléséért kell nyernie