Véber újra számíthat a válogatott csatárra

Rudolf Gergely térde bírja a terhelést, így akár már az első tavaszi bajnokin pályára léphet.
Budai László 2017. január 4., szerda 13:44
Rudolf Gergely térde bírja a terhelést, így akár már az első tavaszi bajnokin pályára léphet.
Szerző: Budai László 2017. január 4., szerda 13:44

Rendbejött a Nyíregyháza 28-szoros válogatott csatárának, Rudolf Gergelynek a térde, aki így a csapattal együtt kezdheti meg a téli felkészülést.

- Nehéz időszak van a hátam mögött, szerettem volna a pályán segíteni a Szparinak, de nem tudtam a sérülésem miatt. De ennek vége, decemberben is - pár nap kivételével amikor beteg voltam - végig edzettem, gyógytornára, erősítő tréningekre jártam és futottam. Sajnos van mit pótolnom, vissza kell szereznem az erőt, de a térdem rendben van, bírja a terhelést. Arról majd a szakmai stáb dönt, hogy milyen feladatokat végezhetek a többiekkel a felkészülés elején, de én úgy tervezem, a februári első bajnokin már ott leszek a többiekkel a pályán – nyilatkozta a játékos a nyiregyhazaspartacus.hu-nak.

A hazai átigazolási híreket ITT találod - kattints!

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Szerződéshosszabbítás
A másodosztályú Budapest Honvéd meghosszabbította a saját nevelésű középpályás, Nyitrai Bence szerződését. (honvedfc.hu)
ZTE/Puskás Akadémia
Újabb kölcsönjátékos
Honlapunk úgy értesült, hogy a zalai együttes ezúttal Ominger Gergőt veheti kölcsön a Puskás Akadémiától.
Diósgyőr
Marcellin Koukpo
Külföldi lapinformációk szerint a DVTK kiszemelte a szaúdi harmadosztályban szereplő Al Sahel támadóját, Marcellin Koukpót.
Tovább az összes átigazoláshoz