Véber újabb kifakadása: A játékosok becsapnak, nem leszek bukott edző

"Borzalmasan sötét" szerinte a saját és csapata jelene is, de nem mond le.
Dudás Gábor 2017. április 9., vasárnap 19:46
"Borzalmasan sötét" szerinte a saját és csapata jelene is, de nem mond le.
Szerző: Dudás Gábor 2017. április 9., vasárnap 19:46

A Cegléd elleni 1-2 már zsinórban a negyedik veresége volt a Nyíregyházának az NB II-ben, így a feljutási harcból már hetek, hónapok óta kiszállt a Szpari, sőt, már hátrafelé kell tekintgetnie, mindössze hat pontra van már csak Véber György csapata a kiesőzónától.

 

A szakember a találkozót követően emlékezetes nyilatkozatot tett.

- A jelenünk borzalmas sötét, ezen belül az enyém is. Az ellenfelünk megmutatta, hogy alázattal sokra lehet menni. A keret nem tudom mit gondol, a heti munkájukkal folyamatosan becsapnak, és az én vezetésemmel lassan a kiesés ellen küzdünk. Nem törődök abba bele, hogy egy bukott edző legyek, ezért a hátralévő tíz fordulóban ezt a szemléletet tűzzel vassal kiírtom. Sokan a lemondásomat követelik, de nem teszem meg, mert az a munka amit elvégzünk, nem ilyen játékot és eredményt kellene hogy hozzon – idézi Vébert a hivatalos klubhonlap.

TABELLA: Az NB II állása itt - kattints!

 

MERKANTIL BANK NB II, 28. FORDULÓ:

(Bővebb beszámoló a délutáni meccsekről itt - kattints!)

 

Csákvár – Puskás Akadémia 1-1 (Gottfried 90., ill. Szatmári 24.)

Cigánd – Kisvárda 0-2 (Gosztonyi 38., Rajczi 59.)

Siófok – Balmazújváros 2-1 (Nagy D. 58., Elek B. 85., ill. Kapacina K. 90.)

ZTE – Soroksár 2-2 (Babati 38., 96. - 11-esből ill. Lovrencsics 77., Papp 84.)

Vác – Szolnok 3-3 (Balajti 33., 46. – az elsőt 11-esből, Tóth B. 42., ill. Kenderes 5., Rokszin 73., Tóth L. 84.)

Nyíregyháza – Cegléd 1-2 (Dragóner 47., ill. Szabó V. 16., Takács P. 80.)

Dorog – Szeged 2011 1-0 (Bor 42.) 

Mosonmagyaróvár – Budaörs 1-1 (Kószás 45., ill. Csillag D. 11.)  

SZEOL – Sopron 1-2 (Grünwald 44., ill. Németh M. 35., Garda 78.)

Békéscsaba – Kozármisleny 5-1  (Tóth D. 7., 53., Birtalan 27., 36., Szélpál 50., ill. Wittrédi 23. – 11-esből)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz