Véber Györgyöt két és fél hete nevezték ki a Nyíregyháza élére. Az új vezetőedzővel a csapat a Kisvárda ellen döntetlent ért el, míg a Soprontól hazai pályán kikapott. Véber finoman szólva sem volt elégedett a korábban Mátyus János vezette csapat erőnlétével, a Sopron ellen már az első félidőben is látott aggasztó jeleket, ezért úgy érzi, nagyon jókor jött a bajnoki szünet.

– Én meccspárti vagyok, az a jó, ha sok mérkőzés van, de ebben a szituációban, a Sopron elleni mérkőzés tapasztalatait levonva, nagyon jól jött a szünet – nyilatkozta Véber a Nyíregyháza Spartacus Facebook-oldalának. – Ezen a héten többször is két edzést tartottam a játékosoknak. Azt nem mondom, hogy mini alapozást végeztünk, de igen kemény erőnléti tréningeken vannak túl a labdarúgók. Az időszak nem indokolná mindezt, de a csapat állapota igen, hogy az utolsó fordulókra megfelelő legyen az erőállapot. Ahhoz a fajta játékstílushoz, amit én szeretnék játszatni az együttessel, ahhoz más szükségeltetik, mint amit eddig végeztek a játékosok. A Sopron ellen az első félidőben ebből már talán lehetett látni jeleket, és szükség van az erőre ahhoz, hogy ezt bírja tovább a csapat. Folyamatosan 15-15 perccel ezt szeretném kitolni, mert létkérdés, hogy a hátralévő fordulókban jól szerepeljünk.

Véber György az MLSZ fiatalszabályával sem ért egyet, amely az NB II-t is komolyan érinti. A bajnokságban résztvevő csapatoknak ugyanis legalább két, 1996. január 1-je vagy az után született labdarúgót kell nevezniük. A labdarúgóknak végig a pályán kell lenniük, kivéve, ha a játékosokat kiállították, vagy az adott csapat a cserelehetőségét kimerítette, majd ezt követően fogyatkozik sérülés miatt 10 vagy 9 főre.

– Én még nem voltam ilyen csapat edzője, ahol erre a szabályra kellett figyelni, és majdnem el is cseréltem magam. Ez a szabály nem jó, nem így kell a fiatalokat beépíteni. Nekünk ez komoly probléma, és a nálam már alapemberré előrelépő Kártik Bálint valóban nem szerepelhet Békéscsabán. A posztjára van ember, ezt megoldjuk, de a fiatal kérdés, hogy ki játszik majd, komoly fejtörést okoz.