Az NB II-ben eddig öt fordulót rendeztek idén, ebben az időszakban a Vasas szerezte a legtöbb pontot. A téli tulajdonosváltást követően Nagy Miklós sportigazgató irányításával először edzőt váltó, majd remekül igazoló angyalföldiek eddig négyszer nyertek és egy döntetlent játszottak, összesen 13 pontot gyűjtöttek, és ezzel jelenleg a legeredményesebb csapatnak számítanak.

A felkerülésért harcoló együttesek közül a Budafok 11, míg az MTK 10 ponttal áll tavasszal, azaz az éllovasok nem kényelmesedtek el, és továbbra is remek formában vannak. Közéjük tudott beférni nagy meglepetésre az újonc Ajka a formatabellán, amely az utolsó három meccsét kapott gól nélkül nyerte meg. Érdekesség, hogy a háromból két sikert idegenben ért el Kis Károly csapata, otthon pedig az éllovas MTK-t is le tudta győzni. A listavezetőnek egyébként ez volt az egyetlen veresége idén. A kék-fehérek ezt a kisiklást leszámítva tavasszal is menetelnek a bajnokságban, a kupában pedig már a legjobb nyolc között vannak.

Dicséret illeti még a Haladást is. A szombathelyiek decemberben biztos kiesőnek tűntek, Mátyus János érkezésével azonban egyre jobb formába lendülnek: még veretlenek, ráadásul mindössze egy gólt kaptak az elmúlt öt fordulóban, és a Magyar Kupában is csak hosszabbítás után tudta kiverni őket a Honvéd.

Találunk olyan együtteseket is, amelyek nem lehetnek büszkék a 2020-as teljesítményükre. Az őszi szezon végén a Gyirmótnak és a Győrnek is reális esélye volt a feljutásra, tavasszal azonban egyelőre minkét csapat gyengén szerepel. Az ETO annak ellenére, hogy papíron jól igazolt, csak egy meccset tudott megnyerni, a Gyirmót pedig az NB II-es mezőny legrosszabb formában lévő csapata.

Íme, így néz ki a formatabella az elmúlt öt forduló alapján: