A DAC mindenkit beelőzött: NB I-es klubok elől szerezte meg a Vasas válogatottját

A Vasas megegyezett a Dunaszerdahellyel Vida Máté eladásáról. Igaz, az angyalföldiek 2019. augusztus 31-ig visszavásárolhatják a válogatott játékost.
Budai László 2018. július 3., kedd 12:35
A Vasas megegyezett a Dunaszerdahellyel Vida Máté eladásáról. Igaz, az angyalföldiek 2019. augusztus 31-ig visszavásárolhatják a válogatott játékost.
Szerző: Budai László 2018. július 3., kedd 12:35

A Vasas az elmúlt napok intenzív tárgyalásait követően megállapodott Vida Máté eladásáról a DAC csapatával, majd ezt követően engedélyt adott, hogy a játékos egyeztethessen az egyéni szerződési feltételeit illetően a dunaszerdahelyi csapattal, illetve orvosi vizsgálaton vehessen részt - jelentette be a vasasfc.hu. A saját nevelésű, válogatott játékos így átigazolási díj fejében Dunaszerdahelyen folytathatja pályafutását.

Sajtóhírek szerint Vida szerződtetése az elmúlt hónapokban a Fradinál és a Vidinél is felmerült, úgy tudjuk, az elmúlt napokban a Mezőkövesd tett komoly ajánlatot érte, de a DAC lett a végső befutó. Az Európa Ligában is induló együttest július 19-ig még a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya, Marco Rossi irányítja.

Vidát visszavásárolhatják

Az angyalföldiek nem mondtak le végleg a válogatott játékosról. Az átigazolási szabályok adta lehetőséggel élve a Vasas visszavásárlási jogot kötött ki magának, így szerződésben rögzítették, hogy 2019. augusztus 31-ig rögzített áron visszavásárolhatják a karrierje során több bombagólt (lásd lejjebb) is szerzett labdarúgót a DAC-tól.

- Nehéz szívvel búcsúzom a Vasastól, hiszen itt lett belőlem felnőtt futballista és csodálatos éveket töltöttem a Fáy utcában - nyilatkozta Vida. - Sportszakmailag most azonban egyértelműen előrelépés számomra a DAC, hiszen az Európa Ligában szerepel a csapat. Köszönöm a Vasas vezetőinek, hogy lehetővé tették a Dunaszerdahelyre való igazolásomat, amivel az én karrieremre is tekintettel voltak. Nagyon hálás vagyok a Vasasnak és a szurkolóknak mindazért, amit itt kaptam az elmúlt években. Nem búcsúzom azonban végleg, a két klub közti szerződésben ugyanis szerepel egy visszavásárlási lehetőség, így könnyen előfordulhat, hogy a jövőben újra a Vasasban futballozhatok majd.

Vida Máté bombagóljai



Átigazolások
Ferencváros
Ennyiért vinnék Abu Fanit
Sajtóértesülések szerint a Crvena zvezda 1-1,5 millió euró körüli összeget fizetne az izraeli Mohammed Abu Faniért, aki Belgrádban magasabb fizetést kaphatna jelenlegi bérénél. (Arena Sport)
Légiósok
Sallai újabb angol kérői
Brit és török sajtóértesülések szerint a Tottenham és az Everton is figyeli Sallai Roland helyzetét a Galatasaraynál. Az isztambuli klub 15-20 millió euró közötti összeget kérhet érte.
Honvéd
Jön a Feczkó-bejelentés
A Csakfoci úgy értesült, hogy hamarosan hivatalossá válhat Feczkó Tamás távozása a Budapest Honvédtól.
Tovább az összes átigazoláshoz