Válogatott játékosok lapátoltak az NB II-es meccs előtt: "Mondtam a sporinak, hogy ilyen pályán még nem játszottam"

A Nyíregyháza teljes stábja havat lapátolt, hogy lehessen játszani. A pótlásra ugyanis december 16-án kerülhetett volna sor. Így is ritkán látott körülmények között játszott a Szpari.
Budai László 2017. december 4., hétfő 19:38
A Nyíregyháza teljes stábja havat lapátolt, hogy lehessen játszani. A pótlásra ugyanis december 16-án kerülhetett volna sor. Így is ritkán látott körülmények között játszott a Szpari.
Szerző: Budai László 2017. december 4., hétfő 19:38

A hétvégi, NB II-es mérkőzések után több vezetőedző is panaszkodott arra, hogy irreális körülmények között kellett játszaniuk. Az egyik legrosszabb helyzet Nyíregyházán volt, ahol a játékosok és az edzők együtt dolgoztak azért, hogy meg lehessen rendezni az összecsapást.

A Szpari kapusa, Jova Levente a csakfoci.hu-nak azt is elmondta, pontosan mi történt az összecsapást megelőzően és mikor lehetett volna pótolni a találkozót.

- Háromkor kezdődött a mérkőzésünk, a játékvezetők olyan fél kettő körül érkezhettek. Akkor járták körbe a pályát, amelyen végig állt a hó.

A technikai vezető azt mondta, hogy ha pótolni kell a meccset, akkor az MLSZ kiírása szerint hivatalosan december 16-án lehet azt megtenni. Ezek szerint, úgy látják, hogy akkor jobb lehet az idő…

Mivel így végképp mindenki le akarta játszani a mérkőzést, ezért szinte mindenki lapátot ragadott. A cserejétékosok, a szakmai stáb tagjai is, beleértve az edzőket. Nem volt kivétel, Bajzát Peti és Rudolf Geri is ugyanúgy lapátolt. A vendégek közül is besegítettek, például Pölöskei Péter. Csak a kezdőjátékosainknak engedték meg, hogy készüljenek rendesen a találkozóra.

Jova azt is elmondta: ilyen körülmények között még soha nem lépett pályára.

- Nem a magyar foci szépsége volt azért, hogy így játszanunk kellett.

A mérkőzés előtt még kérdeztem is a sporit, hogy lesz-e egyáltalán meccs? Visszakérdezett, hogy játszottam-e ilyen pályán? Mondtam neki, hogy ilyenen soha. Azt válaszolta, hogy majd most fogok.

A pályán egyébként szinte lehetetlen volt megállni, nekünk, kapusoknak az elrugaszkodás sem ment túl egyszerűen. És mivel folyamatosan esett a hó, ezért a stoplikba is beleragadt a hó.

A lapátolás egyébként megérte a hazaiaknak, a Szpari ugyanis 3-2-re legyőzte a Budafokot.

További fotókért IDE kattints

Neked ajánljuk
Átigazolások
Vidi
Profi szerződés
A 15 esztendős Berekméri-Szigeti Ákos a Főnix-Gold FC-től igazolt át a Videoton FC Fehérvárhoz, illetve meg is kötötték vele élete első profi szerződését.  
ZTE
Fiatal érkező
Sokoldalú, fiatal játékos a ZTE-nél: Bodnár Gergő kék-fehérben folytatja karrierjét.
Ferencváros
Varga Barnabás a Serie A-ban?
Gianluca Di Marzio szerint a Serie A-ban szereplő Cagliari és Cremonese számára is felajánlották Varga Barnabást, de az ulloi129.hu szerint erről nincs szó.
Tovább az összes átigazoláshoz