Mint ismert, Zoran Spisljak vezetőedzőt a lefújás után állította ki a játékvezető a vendégektől a durva szabálytalanságot és súlyos sérülést is hozó ETO FC Győr-Nyíregyháza NB II-es bajnokin, miután szóváltásba keveredett az ellenfél szakmai stábjának tagjaival Purguly Árpád asszisztensedzővel együtt – utóbbival azóta már szerződést bontott a Szpari.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottságának döntése értelmében három találkozón nem ülhet a kispadra Spisljak – aki már két mérkőzést letöltött az eltiltásából.

A Szpari korábban tárgyalást kért az ügyben, de a FEB ezután is helybenhagyta korábbi döntését, ami után az NB II-es klub fellebbezett az ügyben enyhítésért, a fellebbezés költségeit pedig Zoran Spisljak állta, aki szerette volna bebizonyítani igazát. Az újabb döntés értelmében maradt a három meccs – adta hírül a Nyíregyháza Facebook-oldala.

“Az indoklás szerint megtekintették az iratokat és a videófelvételeket, és ezek alapján a FEB a tényállást részben – a büntetést nem befolyásoló módon – helyesen állapította meg, és abból helyes következtetést vont le. A játékvezetői jelentés szerint a Szpari trénere a lefújás után szóváltásba keveredett Sebők Zsolttal, és testi kontaktus is kialakult. A becsatolt videó a piros lap kapcsán új bizonyítékkal nem szolgált, az viszont tisztán látszik, hogy Zoran Spisljak azért megy át az ellenfél térfelére, hogy kezet fogjon a játékvezetővel, konzultált velük, és a sérült játékos állapotáról érdeklődött, annak mielőbbi gyógyulást kívánt. Azt a határozatban is elismerik, hogy ezzel jogsértést nem követett el, de mivel arra nem volt bizonyíték, hogy Sebők Zsolt a Szpari trénerére sértő megjegyzéseket tett volna, így az FVB a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helyben hagyta az első fokon kiszabott döntést. Kozák Attilának, a Nyíregyháza Spartacus ügyvezetőjének tanúvallomását nem vették figyelembe” – olvasható a klub közleményében.

MARADT A HÁROM MECCSNem csökkentették Zoran Spisljak eltiltását.A Magyar Labdarúgó Szövetség Fellebbviteli…

Közzétette: Nyíregyháza Spartacus FC – 2019. október 18., péntek