NB II: Bajnokesélyesből kiesőjelölt lehet a Vasas - újabb vereség és mélyrepülés

Gyirmóton is elvérzett (0-2) vasárnap az elmúlt hetekben-hónapokban alaposan megerősített angyalföldi csapat.
Dudás Gábor 2020. szeptember 27., vasárnap 16:02
Gyirmóton is elvérzett (0-2) vasárnap az elmúlt hetekben-hónapokban alaposan megerősített angyalföldi csapat.
Szerző: Dudás Gábor 2020. szeptember 27., vasárnap 16:02

Két válogatott igazolást is bejelentett a héten a Vasas, Pátkai Máté és Otigba Kenneth közül előbbi be is mutatkozott Gyirmóton. Ahol a hazaiak várták egyértelműen jobb formában a találkozót, hiszen a forduló előtt a Merkantil Bank NB II 3. helyén tanyázó győriek, hiszen eddigi 8 meccsükből 5-öt megnyertek, míg a már edzőt is váltó angyalföldiek kilencből csak kettőt.

A házigazda elég gyorsan meg is mutatta, hogy tényleg előrébb jár ellenfelénél, hiszen már a 12. percben vezetést szerzett: Hudák csúsztatása után Varga Barnabás lőtt közelről a hálóba (1-0). Alig négy perccel később pedig jött a második gyirmóti gól is, Varga ezúttal fejjel vette be Jova hálóját (2-0). Szegi nem sokkal később pedig a harmadik hazai gólt is meglőhette volna, de a jobb oldali kapufát találta el.

A 29. percben aztán szépíthetett volna a Vasas, ám Birtalan 11-esét Hársfalvi védeni tudta.

A második félidőben is inkább az történt a pályán, amit Csertői Aurél csapata akart, a Vasas görcsösen támadgatott, a hazaiak pedig összességében magabiztosan őrizték előnyüket. Sok mindent elárult a vendégek játékáról, hogy volt olyan időszak a második félidőben, amikor a Vasas szurkolói gúnyosan "olléztak", amikor egy-egy angyalföldi játékos a labdához ért.

Végül maradt a 2-0, a Gyirmót egyelőre feljött a második helyre a tabellán, a Vasas pedig tovább süllyedt a kiesőzóna felé a késő délutáni meccseket követően - már csak a 16., előnye pedig mindössze 3 pont a már kiesőhelyen álló Szentlőrinc előtt.

Az NB II állása:

Olvastad már?
A Vasas lett a magyar Chelsea: Pénz nem számít, 6 millió euró felett a keret
Ahogy azt az NB II-es bajnokság elején tartott szurkolói ankéton a Vasas sportigazgatója, és résztulajdonosa, Nagy Miklós előrevetítette, az angyalföldiek nem álltak le az igazolásokkal. A pontokat ugyan egyelőre nem gyűjtik Angyalföldön, de a jó nevű, és az NB II-re komoly pénzért kapható játékosokat továbbra is. Most két válogatottat megjárt játékos leigazolása után a Vasas kerete papíron értékesebb, mint például az élvonalbeli Újpesté. Ennek ellenére a csapat jelenleg 13. a másodosztályban.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz