Alig egy hete hatalmas bakival tért vissza az NB I-be Kassai Viktor, akit ezúttal nem az asszisztense hagyta cserben, hanem saját maga hozott hibás döntést az NB I 30. fordulójában, a MOL Vidi FC-Puskás Akadémia (1-1) bajnokin. A 43 éves játékvezető 0-0-s félidő után az 52. percben hibázott nagyot, annak a Puskás Akadémiának a kárára, amelynek a javára tévedett három hete: múlt szombaton egy tizenhatoson kívül történt szabálytalanságot fújt be, és a büntetőpontra mutatott.

Az MLSZ a bevett gyakorlatnak megfelelően egy nappal az NB I-es meccsek előtt szokta közzétenni a hétvégi játékvezetőküldését. A 32. forduló bíróküldése egyelőre nem publikus, azonban azt már lehet tudni, kik fognak közreműködni az NB II-es mérkőzéseken.

A szövetség adatbankja szerint az NB II 36. fordulójában Kassai Viktor és csapata a vasárnap, 17:00 órakor esedékes Békéscsaba-Soroksár találkozót kapta.

A tatabányai születésű sípmester segítői Szalai Dániel és Baghy Csaba lesz, az a tartalék játékvezetői teendőket Berényi Tamás fogja ellátni.

Szaúd-Arábiában vezetett

Kassait három héttel ezelőtt a 28. fordulóban, a Paks-Puskás Akadémia bajnokin is hibázott. Akkor les címén nem adta meg a 92. percben a tolnaiak támadójának, Hahn Jánosnak szabályos gólját.

Az MLSZ a történtek után pihentette, és ez idő alatt is vezetett mérkőzéseket: a szaúd-arábiai élvonalban két bajnokin is fújta a sípot.