Tudta, ha “csak kijuttatja” az U20-as vb-re a korosztályos válogatottat, az nem lesz elég az állása megtartásához. Azt is elismeri, hogy emiatt nem lett szövetségi kapitány, pedig Csányi Sándor többször is ezt vetítette előre. Mészöly Géza ezekről is beszél a Tilos passzolni! rovatunkban, ahol elárulja azt is, mi volt a legfontosabb dolog, amit apjától tanult, miért egy 16 éves játékossal akarta meglepni a Videotont, beszél arról is, hogy az ő idejében Újpesten ennyi döntetlen megbocsáthatatlan lett volna, de arról is, hiba volt-e “behugyozásról” beszélni egy vereség után.


 

I. FÉLIDŐ:

1. Toronymagasan a Haladásban szerepelt idén a legtöbb MLSZ-ajánlásnak megfelelő fiatal. Mészöly Géza ilyen bátor vagy a klubvezetés várja ezt el?

 – Edzői múltam általában arról szólt, hogy bátran nyúltam a fiatalokhoz. Ez a bátorság most jellemző a Haladásra is, sőt, talán nem túlzok azzal, hogy ennyi fiatal bevetése már nem szimplán bátorság kategória, már-már a határán van az ésszerűségnek, sőt, néha már túl is lépi azt. Két dolog azért kellett ehhez: ha őszinték akarunk lenni, a nyáron igazolt külföldiek nem segítették annyira a csapat szereplését, mint reméltük, így helyettük inkább a saját fiataljainkra építettünk. És fontos volt a vezetők hozzáállása is, nem üvöltötték le a fejemet, ha mondjuk elment egy meccs a rutintalanságból a hajrában.

2. A Haladás főszponzorának kiszállásáról nemrégiben cikkeztek. Messze állunk a valóságtól, ha azt feltételezzük, hogy a fiatalokért járó milliók különösen jól jöttek a Haladásnak?

– Mondhatjuk, hogy megdicsértek a vezetők a szezon végén, mert a kimutatások szerint igencsak jövedelmező volt a fiatalokat szerepeltetni. Nem tudok pontos összegeket, de ez tízmilliókat is jelenthet szezononként, ebben az átmeneti időszakban pedig ez egy kiváló bevételi forrás is volt a klubnak. Éltünk egy helyzet adta lehetőséggel, közben pedig a magyar futball érdekeit is szem előtt tartottuk a fiatalok bevetésével. Ami fontos szempont volt, hogy a fiatal egyben legyen gyors is. Az NB I-ben ennek az adottságnak különösen nagy értéke van, ha valaki gyors, akár már 18 évesen is boldogulhat.

3. És ha csak 16 éves a tehetség? Kiss Tamás beállítása a Videoton ellen azt eredményezte, hogy pályára lépett az NB I-ben az első olyan játékos, aki a harmadik évezredben született.

– Rá a 17 éveseknél figyeltem fel, egy vagány, gyors srác. Az igazság az, hogy egyszerűen nem működött a csapat a Videoton elleni meccs első félidejében. Akkor jött az a gondolatom, hogy most kell valamit váratlant húzni, olyat, amit talán még a saját kispadunk sem ért, az ellenfél pedig biztosan nem. Ez egy jó edzői megérzés volt, úgy érzem, ez valami olyasmi, amit édesapámtól örököltem.

4. Róla még beszélni fogunk később, maradjunk egyelőre a Haladásnál. Ősszel a zuhanyhíradóban egyszer azt lehetett hallani egy meccs után, hogy ha a következő is vereség lesz, akkor menned kell. Hozzád eljutottak ilyen hírek?

– Miért, hozzátok igen? Ez most meglepett… A Haladásnál én az első naptól kezdve komoly bizalmat érzek a vezetőktől, de talán tettem is ezért. Egy ideje egyébként már nem veszem fel a rólam szóló híreket, azt se, ha suttognak rólam, inkább a munkámra figyelek. Az Újpestről, a Vasastól vagy éppen az U19-es csapat mellőli távozásom is komoly mélyütés volt, megtanultam ezeknek a helyzeteknek a kezelését. Egy edző megítélése három rossz meccs után úgyis megváltozhat, ha nyáron még dicsértek, nem biztos, hogy ősszel is elégedettek lesznek még veled, ez egy ilyen szakma. De hozzáteszem, én itt a Haladásnál mindvégig éreztem a vezetők bizalmát.

5. Ha már U19-es válogatott: hogy élted meg, hogy nem mehettél az U20-as világbajnokságra a kijutás után?

– Azokban a hetekben rosszul, de az ilyen döntésektől keményedtem meg. Amit vállaltam, azt elértem, mert a minimális elvárás a világbajnoki kijutás volt. Viszont valahol legbelül éreztem, hogy ha “csak” a minimális célkitűzés jön össze, nem 100%, hogy én mehetek majd a csapattal a vébére. Így is lett

6. Úgy hallottuk, hogy Egervári Sándor után Te voltál a kiszemelt és az MLSZ által felépíteni kívánt szövetségi kapitány, de az U19-es Eb-szereplés után ez ugrott?

 – Ennyi idő után talán már beszélhetek róla, hogy volt ilyen terv. Több olyan beszélgetésünk volt négyszemközt Csányi Sándor úrral, ahol elmondta, hogy ugyan nem tudja 100%-ig megígérni, hogy én leszek majd a kapitány, de ha így mennek tovább a dolgok, akkor erre nagyon jó az esély. A dolgok aztán nem így mentek tovább, ez is mutatja, milyen egy edző élete. Az a csapat akkor előtte felkészülési mérkőzéseken szinte végigverte Európát. Ha négyben lettünk volna az U19-es Eb-n, ha talán egy picit markánsabb a játékunk, akkor szerintem később valóban felkértek volna, de aztán másként alakult.

7. Megbántad-e, hogy azt nyilatkoztad, ha behugyozunk, akkor sem verjük meg Portugáliát?

– Aki visszanézi azt a sajtótájékoztatót, az láthatja, hogy higgadtan, természetesen értékeltem azt a hatost, de a negyedik-ötödik visszakérdezésnél kijött belőlem az a szó. Ha mondjuk akkor ott ül velem egy sajtós a szövetségtől, ráérzett volna, hogy érdemes lenne közbelépni, mert előbb-utóbb elpattanok. Ezzel együtt elismerem, hogy azt a szót nem kellett volna mondanom, nem kedvezett a megítélésemnek sem. Ott mélyre kerültem, onnan kellett visszajönnöm, de a Haladással azért csak sikerült.

8. A helyed nem sokkal később Bernd Storck vette át, akinek volt egy burkolt kritikája a csapat ifi Eb-n mutatott teljesítményéről. Amikor kinevezték őt a felnőttek kapitányának, a hazai klubedzők közül talán Mészöly Gézával volt az első nyilvános találkozója. Nem volt benned sértettség esetleg az irányába?

– Alapvetően Király Gabihoz jött Szombathelyre, de ha már ott járt, megragadtam a lehetőséget, hogy felkínáljam a Haladás együttműködési szándékát. Ugyan nem biztos, hogy mi vagyunk az a klub, amelyik az elsők között tudja megvenni néhány tízezer euróért az általa ajánlott mérőberendezést, de igyekszünk partnerei lenni. Én elismerem, ha valaki akar valamit, ha sokat dolgozik, Storck pedig ilyen. Jól esett volna azért, ha a nyilatkozataiban megemlít bennünket, mert a Ferencvárost mindig név szerint említette, később a Vasast is, nagyon vártam, hogy legalább egyszer mondja ki a Haladást is, amelyik partnerként tekint a módszereire.

9. Azokkal a véleményekkel egyetértettél, mely szerint Storckkal jobban nézett ki az U20-as vébén a csapat, mint előtte egy évvel az Eb-n?

– Ez egy nagyon összetett téma, lehetne sorolni az okokat. Kalmár Zsoltit például épphogy megkaptuk az Eb-re, Mervó nem volt tökéletes állapotban, a kapuskérdésből is rosszul jöttünk ki, kulcsemberünket, Németh Máriót hol le, hol becserélték az NB I-ben, 45 percekre volt kalibrálva. A világbajnokságra már az említett kulcsemberek jobb állapotban voltak, Nagy Ádám addigra berobbant az NB I-ben is, ezek erősebbé tették a csapatot. Hozzáteszem, a jó rajt ellenére a végső pontot az i-re Storck sem tudta feltenni. 

10. Az Eb-n szerepelt U19-es válogatottban nem kapott helyet az a Nagy Ádám, aki abból a korosztályból ma a legelőrébb tart. Mi volt az ok? Ismerted egyáltalán?

– Persze, Lipcsei Petinél játszott a második csapatban, többször meg is néztem őt. Igazából a kérdés az volt, hogy Nagy Ádám vagy Nagy Dominik legyen az, aki előtérbe kerül, hiszen hasonló a stílusuk, a testalkatuk, és úgy véltem, az egyiküknek van csak hely. Ebben a korban 2-3 hónap alatt is sok minden megváltozhat, és akkor úgy éreztem, Dominik egy fokkal jobban passzol a csapatba. Ma már persze másképp döntenék, Dominiket kitenném a szélre, Ádám pedig középen játszana.

 

II. FÉLIDŐ:

1. Korábban már előkerült édesapád neve. Melyik volt a legfontosabb vagy legjobb tanács, akár konkrét ügyben, amit tőle kaptál?

– Folyamatosan van ilyen, a Haladásnál is akadt rá példa, hogy két játékos között vacilláltam, aztán az ő szavai erősítettek meg abban, hogy milyen döntést kell meghoznom. Apu pedagógiában volt nagyon erős, abban, hogyan kezelje a játékosokat. Emiatt tudom azt, hogy miért kell néha nagyon vehemensnek vagy épp ellenkezőleg, nagyon csendesnek lenni. Ha én is folyton pörögnék, akkor a csapatod egy idő után erre immúnis lesz. Néha krízishelyzetben kell nyugodtnak maradnod, míg néha borzasztóan fel kell pörögnöd ahhoz, hogy legyen súlya a tetteidnek.

2. Mikor láttad először a róla szóló filmet? Mi volt a véleményed róla?

– Amikor megjelent, még gyerekként. Azóta is a kedvenc filmem, minden benne van, amiről a futball szól. A vetítés után jött az országos felháborodás, szerintem az a kor még nem volt érett arra, hogy a helyén kezelje azt a filmet, most szerintem más lett volna a fogadtatása. Pont a film hatására szerettem volna megtapasztalni, milyen lehet édesapámmal egy öltözőben dolgozni, meglesni, hogy mit vegyek fel a munkastílusából, vagy esetleg mit hagyjak el. Ezért mentem el Ciprusra Franciaországból, pedig a feleségem azt szerette volna, ha végleg ott telepedünk le, a lányom állampolgárságot is kapott volna, alapvetően változott volna meg az életünk. De én mindenképpen apuval akartam együtt dolgozni.

3. Egyszer egy volt játékosod azt mondta rólad pár éve, hogy a motivációra sokkal nagyobb hangsúlyt fektetsz, mint a taktikára. Osztod ezt?

– A futballban az előzetesen elképzelt taktikai dolgok, hadrendek gyorsan elmosódnak a pályán, azt felülírhatják az események. Érdekes dolog ez, mert pont azt érzem, hogy a stábommal ebben az évben különösen toppon voltunk taktikai téren. 10-ből 9-szer eltaláltuk, mit fog játszani az ellenfél, milyen összeállításban áll majd fel, mi pedig többször meg tudtuk lepni az ellenfelet. A Fradi, a Vasas, a Loki elleni győzelmek vagy a Vidi elleni pontszerzés mind ilyen siker volt. A sok nehézség mellett edzői oldalról is felvonultattunk dolgokat, amik átsegítettek minket a nehézségeken. Elbírtuk, hogy Király Gabit az Eb teljesen kifacsarta, elbírtuk, hogy a Jakab Csaba által tökéletesen felépített Rózsa Dani is megsérült, ehhez kellett a nagyszerű stábom munkája, de kellett Halmosi Peti öltözőben betöltött szerepe, vagy az olyan légiósok jelenléte, mint Stef Wils.

4. Melyik volt életed legtökéletesebb meccse edzőként?

– Több nagy emlék is van, a Haladásnál a legutóbbi Fradi-verés például nagy győzelem volt. A Ferencváros elleni 6-0 is kitörölhetetlen, pont ez a meccs került szóba közöttünk Thomas Dollal az említett mérkőzés előtt, nem akarta elhinni, hogy az a klub, amelyet most ő irányít, pár éve ennyit tudott kapni egy derbin.

 

5. Hogy éled meg, hogy Újpestről azért menesztettek, mert az utolsó körben nem lett bajnok a csapat, míg az elmúlt években nemhogy az első helyen, hanem szinte dobogón is alig tartózkodott a csapat?

– Az Újpest stílusát szokták dicsérni most is, gyakran mondják, hogy Vignjeviccsel milyen jó futballt játszanak – jogosan mondják -, de 10 éve szerintem ez kevés lett volna. Kovács Zolival beszéltük egyszer, hogy ha én 7-8 döntetlen mellett azzal álltam volna elő, hogy szépen játszunk, alighanem felrobbant volna az internet. Abban a korszakban simán kiraktak volna ennyi döntetlen után, ma ez kevésbé probléma.

6. Újpesten kétszer is az utolsó fordulóban ment el az arany. A mai edzői tapasztalatoddal az egyik ezüstből behúznád az aranyat?

– Nekem a második fájt különösen, mert az első menetelésünk az csodakategória volt. A második után azt éreztem, ha hagynak a következő szezonra, akkor a dobogó minimum meg lett volna, aranyat viszont biztosan megígérni lehetetlen. Szerintem az Újpestnek azóta sincs olyan csapata, amelyik így dominált volna a meccseken, és közben a bajnoki címért hajtott volna. Ezért is fájt akkor nagyon az a menesztés, mint ahogy az is, ahogy a Vasastól mennem kellett. Fiatalokkal voltunk sikeresek, majd egy olyan olasz befektető miatt ültettek egy olasz edzőt a helyemre, akik nem tartotta be az ígéretét.

7. Klubjaidnál – a REAC-nál, Újpesten, a Vasasnál, de akár az MLSZ-ben – általában így is több szezont húztál le.

– Szerencsére ritkán voltak fél, egy éves időszakok a karrieremben, szerintem egy edző értékét is az adja, ha 3-6 havonta nem új klubnál bukkan fel. Mindenhol próbáltam figyelni arra, hogy mindig forgassam a csapatot, a keretet, mert azt az elvet követem, hogy inkább három évente én cseréljem le a játékosállományt, mert különben a játékosállomány cserél le engem.

8. Amikor Kovács Zoltán Diósgyőrben, Újpesten vagy a Videotonnál lett sportigazgató, nem merült fel, hogy Téged tegyen meg edzőnek?

– Volt, hogy felmerült, de ennek némi realitása legfeljebb Újpesten lehetett volna. A mi újpesti közös munkánk egy befejezetlen történet lett, és mivel jól tudtunk együtt dolgozni, mindketten hiszünk abban, hogy lesz még azt lehetőségünk befejezni egyszer. Hogy ez mikor lesz, az jó kérdés, mert a jelenlegi külföldi tulajdonos nem hiszem, hogy Kokóban vagy bennem gondolkodna.

9. Mészöly-névvel, újpesti múlttal lennél a Fradi edzője?

– Kezdjük azzal, hogy aki Újpesten eleinte a legnagyobb köpködőm volt, mára talán a legnagyobb barátom lett. Albert Flóri bácsi, akivel a mi családunk nagyon jóban volt, mondta nekem mindig a saját, jól ismert, vicces stílusában: “ezzel a névvel, nem biztos, hogy megengedjük, hogy valaha ide gyere hozzánk”. Ezzel együtt a Ferencváros, az Újpest és a magyar válogatott kispadja a szakma csúcsa. Kevés az esélye annak, hogy egyszer az én nevem merüljön fel az Üllői úton, de ettől függetlenül mindig nagyon figyeltem arra, hogy a legnagyobb tisztelettel beszéljek a klubról és a szurkolóiról.

10. Fiatal játékosaid tudják, hogy régen punk zenekarban játszottál? Mint “szakértő”, beleszólsz a zeneválasztásba az öltözőben?

 – Igen, Halmosi Peti rendes volt, mert körbeküldte mindenkinek az erről talált fotókat… De Újpesten is kinyomtatták ezt a srácok. A zeneválasztás nem az edző dolga, Peti ennek nagy mestere, legfeljebb akkor szólok bele, ha mondjuk egy debreceni utazás során 4 órája ugyanaz a szám és stílus kerül elő.

MOKÁNY LAJOS

TOVÁBB: A legfrissebb magyar átigazolási hírek itt – kattints!