Folytatódik a győri szappanopera - távozik a tulajdonos

"Engem az ETO-hoz nem küldtek, én saját akaratomból jöttem ide és most saját akaratomból távozom" - Mányi József nyílt levele a győri szurkolókhoz.
Nyikes Zoltán 2020. március 7., szombat 16:58
"Engem az ETO-hoz nem küldtek, én saját akaratomból jöttem ide és most saját akaratomból távozom" - Mányi József nyílt levele a győri szurkolókhoz.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. március 7., szombat 16:58

Péntek délelőtt honlapunkon is beszámoltunk a másodosztályban bőven az elvárások alatt teljesítő ETO FC Győr tulajdonosának, Mányi Józsefnek a nyilatkozatáról, aki a Kisalföldnek szintén beismerte, hogy abszolút nem elégedett a jelenlegi szerepléssel, majd a város polgármesterével történt találkozóról is fontos részleteket árult el.

– Szerdán fogadott Dézsi Csaba, Győr polgármestere, aki felvázolta, hogy a város nincs abban az anyagi helyzetben, hogy tovább támogassa az ETO-t. A beszélgetésen részt vett Petrov Iván polgármesteri biztos, ő elmondta:

a város ettől az évtől csak az élsportot kívánja támogatni, de a magyar foci nem tartozik ebbe bele,

mert szerinte az élsportoló az, aki a napjának a nagyobb részét tölti felkészüléssel, mint pihenéssel, a futballisták pedig nem ezek – nyilatkozta Mányi, aki hozzátette, a polgármester azt javasolta, hogy vezetőedzőnek Hannich Péter lenne a legjobb megoldás, mert ő egy győri kötődésű legenda, aki segíthetne az ETO-nak.

Szombat délután Mányi József az ETO hivatalos oldalán tett közzé egy nyílt levelet, amiben bejelentette távozását.

Mányi József nyílt levele:

"Tisztelt ETO-szurkolók!

Ha a város vezetése úgy ítéli meg, hogy az ETO sikereinek én vagyok a legnagyobb gátja, akkor én azt tudomásul veszem. 2017-ben jöttem az ETO-hoz, amikor is egy csődtömeget vettem át, és óriási kihívás volt ezt rendbe tenni. Akkor sem mondta meg senki, hogy ezt hogyan kell csinálni, senki nem adott tanácsokat és senki nem kérdezte meg, hogy segíthet-e. Engem az ETO-hoz nem küldtek, én saját akaratomból jöttem ide és most saját akaratomból távozom. Az ETO gazdasági alapjait leraktam, így adom át az Ügyvezető Igazgatónak. Működni fog a Város támogatása nélkül is. Én az ETO éléről távozom, a jövőben az irányításában és működésében nem kívánok részt venni. Véleményem szerint az ETO nem a jelenről szól, nem a ma ott futballozó emberekről és legkevésbé szól az én személyemről. Az ETO egy 116 éves klub, amely Győr város történelmének a része a sikereivel és a kudarcaival együtt."

Olvastad már?
Meztelenül a kaktuszba? - Borkai százmillióit az új polgármester nem adja a focira Győrben
A magyar futball újabb érdekes mérföldkőhöz érkezett a mai napon, amikor kiderült, hogy az egyik legpatinásabb hazai futballklub, az ETO FC Győr azért nem kap a jövőben támogatást az önkormányzattól, mert a polgármesteri biztos szerint a futballisták nem élsportolók. Mérföldkő az is, hogy az anyagi támogatást megvonó önkormányzat azért edzőváltást javasolt a klub tulajdonosának, aki azt elfogadta, és egy interjúban jelezte, a jelenlegi edzővel, Kondás Elemérrel beszélnie kell majd annak esetleges távozásáról. De mennyit bukik a győri foci, és miről szól ez az egész történet?
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz