A Haladás első vereségével az újonc Kecskemété az első hely a Merkantil Bank Liga NB II-ben, de a Vasas hétfőn akár előzhet. A DVTK három nyeretlen találkozót követően, a Dorog elleni győzelemmel szakította meg rossz sorozatát, az ETO Szolnok nyert, az Ajka ötöt vágott, míg a PMFC a tavasszal még NB I-es Budafokot győzte le.
Merkantil Bank NB II, 12. forduló:
Diósgyőr – Dorog 2-0 (Könyves 10., Eperjesi 65.)
Ajka – Tiszakécske 5-1 (Tóth G. 14., 48., Csemer 53., Csizmadia 64., Stoiacovici 83., ill. Erdei 89.)
PMFC – Budafok 3-1 (Hegedűs 41., Kónya 46., Adamcsek 61. ill. Kovács D. 39. – 11-esből)
Olvastad már?
A magyar foci egyik legtakarékosabb klubtulajdonosa: "Pillanatnyilag nem az a feladatunk, hogy horribilis összegeket költsünk el" - interjú a korábbi vidéki fellegvár első emberével
Két-három éven belül az NB I-be juttatná a csapatát. Úgy látja, erre akkor lesz reálisabb esélyük, ha az MLSZ felemeli az élvonal létszámát, amit szerinte a szövetségben már mérlegelnek. Új klubjánál katasztrofális állapotokat tapasztalt, jelenleg is próbálják stabilizálni a helyzetet. Azt mondja, Magyarországon a legtöbb tulajdonos inkább érzelmi alapon működtet klubot, mintsem üzleti befektetésként kezeli azt. Idővel viszont el kell jutnunk oda, hogy a klub kitermelje a működéséhez szükséges anyagiak jelentős részét. Sajnálja, hogy nem lehetett a Vasas tulajdonosa, ugyanakkor az MTK és a Honvéd klubmodelljét követendőnek tartja. A hazai utánpótlás-képzésben még mindig komoly szakmai hiányosságokat lát. Interjú György Tamással, a PMFC tulajdonosával.
Elolvasom
Szolnok – ETO FC Győr 0-2 (Kulcsár K. 27., Bacsa 52. – 11-esből) - piros lap: Kovács O. (Szolnok, 25.)
Csákvár – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3-1 (Takács T. 25., 29., 42., ill. Germán 87.)
Korábban:
Kecskemét – Nyíregyháza 0-0
Siófok – Békéscsaba 2-2 (Horváth 16., Deutsch 39, ill. Lukács 11. – 11-esből, Máris 50.)
Soroksár – Haladás 1-0 (Lőrinczy 91.)
Budaörs – Szentlőrinc 1-1 (Gyurácz 54., ill.Harsányi 32.)
Olvastad már?
NB II: A 91. percben veszítette el veretlenségét az első helyen álló Haladás - eredmények
Négy mérkőzés már befejeződött a Merkantil Bank Liga 12. fordulójából. Voltak meglepetések.
Elolvasom
Átigazolások
Liverpool
Profi szerződést kaphat a magyar tehetség
Az Index információja szerint hosszú távú profi szerződést kaphat a Liverpoolnál az akadémia magyar tehetsége, Farkas Erik. Erre az FA előírásai szerint decembertől kerülhet sor.
Örményország
Örmény kapus jöhet az NB I-be
Suren Meliksetyan információja szerint többek között francia első- és másodosztályú, illetve magyar klubok is érdeklődnek a Pjunyik örmény válogatott kapusa, Henri Avagyan iránt.
Ferencváros
Naby Keita
"Ez a futball, sohasem tudhatjuk, mi történik. Semmi biztosat nem tudok most mondani, csak hogy szeretem ezt a csapatot" - Naby Keita kölcsönszerződése az év végén jár le a Fradinál. (Mandiner)