Magyar stadion lett a 2018-as év legszebbje – sosem kapott még ekkora pontszámot a győztes

A szakmai zsűri előbb huszonhétről tízre csökkentette a versenyben lévő létesítmények számát, ahol a Vidi és a DVTK stadionja is helyet kapott, végül pedig a miskolci aréna zsebelte be a díjat.
Nyikes Zoltán 2019. március 8., péntek 8:48
A szakmai zsűri előbb huszonhétről tízre csökkentette a versenyben lévő létesítmények számát, ahol a Vidi és a DVTK stadionja is helyet kapott, végül pedig a miskolci aréna zsebelte be a díjat.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. március 8., péntek 8:48

Az előző hetekben a honlapunk is többször beszámolt arról, hogy a világ stadionjaival, illetve sportpályaival foglalkozó nemzetközi szakportál, a StadiumDB.com (Anglia) és a Stadiony.net (Lengyelország) immáron kilencedik alkalommal hirdette meg az “Év Stadionja”-szavazást, amelyen a 27 pálya között helyet kapott a tavaly májusban átadott miskolci DVTK-stadion, valamint a tavaly decemberben felavatott MOL Vidi FC otthona, a székesfehérvári Mol Aréna Sóstó is.

Múlt héten a zsűri által vezetett megmérettetés új szakaszhoz érkezett, miután tíz létesítményre redukálódott a verseny – közte a két magyar stadionnal –, csütörtök este pedig véget ért a szavazás, a győztes pedig a DVTK-stadion lett.

Az Év Stadionja-szavazást így első alkalommal nyerte meg magyar sportpálya, az előző kilenc évben pedig sosem kapott ilyen magas pontszámot (9.17 a 10-es skálán) egyetlen győztes sem. A miskolci aréna építészeti szempontból megkapta a maximális (40%) pontszámot, de innovációban (18,3%/20%) és funkcionalitásban (33,3%/40%) is nagyon jól teljesített.

A székesfehérvári létesítmény a nyolcadik helyen végzett 7.43 ponttal.

A szakmai szavazás mellett a portálon elérhető volt egy voksolás a szurkolók számára is, ahol a DVTK stadionja a 9., míg a Vidié a 11. helyre futott be.

Átigazolások
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Légiósok
Szalai Attila
A Hoffenheimtől a török Kasimpasában kölcsönben szereplő Szalai Attila menedzsere a Blikknek elmondta, a magyar válogatott hátvéd már a télen, de legkésőbb a nyáron végleg távozik a német csapattól.
Tovább az összes átigazoláshoz