“Senkitől nem félünk, Diósgyőrbe is a három pontért utazunk.”

7 meccs, 17 pont, első hely a tabellán. A szezon előtt aláírta volna ezt a rajtot?

– Valószínűleg igen, hiszen nagyon jól néz ki, hogy az első helyen állunk. Minden bajnokság elején nagyon fontos a jó rajt, és ez nekünk most jól sikerült. De ez még nagyon az eleje, sok mérkőzés és munka vár még ránk, remélhetőleg hasonló folytatással.

Meglepetés az eddigi szereplés, vagy tartósan élcsapat lesz a Nyíregyháza?

– Számomra ez egyáltalán nem meglepetés, mert tudom, mire képes ez a csapat, bízom a játékosaimban és a szakmai stábban. Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, azonban van még hova fejlődnünk a játék nagyon sok elemében.

Az NB II-ben hányadik legerősebb kerete van a Nyíregyházának?

– Ezt nehéz megmondani, mert szerintem jelenleg nagyon sok olyan csapat játszik az NB II-ben, amely képes kivívni a feljutást, bár azt nem tudom, hogy pontosan ki milyen céllal vágott neki ennek a szezonnak. Számomra például a Haladás játéka nagyon tetszett, de a 17. helyen álló Ajka is egy nagyon jó csapat, a Diósgyőr és a Vasas erejét pedig nem is kell ecsetelnem. Senkit sem szabad lebecsülni ebben a mezőnyben és nehéz lenne megmondani, hogy például melyik három csapat a legesélyesebb az NB I-re, hiszen tavaly is kevesen gondolták volna, hogy nem jut fel a Vasas.

Az is lehet, hogy egy meglepetéscsapat fut be végül, hiszen amikor a Balmazújvárosnál dolgoztam, akkor minket senki nem vett komolyan, aztán pedig nekünk sikerült feljutni.

Az egyik feljutásra esélyes csapathoz éppen szerdán utaznak, a Diósgyőr pedig egyben a legnagyobb ősi rivális is. Érezhető már a meccsláz?

– Sajnos nem sok időnk volt a felkészülésre, hiszen vasárnap még az Ajka ellen játszottunk, hétfőn a regeneráción volt a hangsúly, és csak a keddi edzésen van lehetőségünk a mérkőzésszituációkat gyakorolni. Természetesen a játékosok tisztában vannak azzal, hogy milyen fontos mérkőzés előtt állunk, óriási rangadó következik, ezért dupla motivációval készülünk, de számunkra minden meccs fontos, és ahogyan az Ajka ellen, Diósgyőrben is ugyanannyi pontot adnak a győzelemért. Tudjuk azt is, hogy a szurkolóink számára mit jelent ez a találkozó. Az Ajka elleni mérkőzés után, amikor Balmazújvárosból megérkeztünk a jelenlegi nyíregyházi bázisunkra, a Volán-pályára, akkor már itt vártak minket jó páran és biztattak minket. Minden ellenfelünket tiszteljük, de senkitől nem félünk, Diósgyőrbe is a három pontért utazunk.

A nyíregyházi szurkolók nyáron azt várták, hogy egy “sztáredző” jön az új szezonra. Önt is meglepte a kinevezése?

– Fogalmam sincs, hogy kik voltak rajtam kívül a jelöltek, milyen “sztáredzők” voltak képben, ezzel nem foglalkoztam akkor sem és most sem. Őszintén szólva kicsit meglepődtem, amikor rám esett a választás, de nagyon szívesen elfogadtam ezt az új kihívást, azóta pedig folyamatosan azon dolgozom a stábommal, hogy minél jobb eredményeket érjünk el.

A mostani idény előtt ön edzőként az utánpótlásban dolgozott többnyire, illetve asszisztensedzőként tevékenykedett felnőtt szinten. Mekkora hátrányt jelent ez ön számára, hogy vezetőedzői tapasztalat nélkül kapta meg az egyik nagymúltú magyar klub irányítását?

– Kevesen tudják, de az előző szezonban dolgoztam egy nagyon rövid ideig Ausztriában a Hornnál, ahol a megfelelő papírok híján ugyan hivatalosan csak pályaedző voltam, de valójában már ott is én láttam el a vezetőedzői feladatokat. Az ottani időszak azonban a koronavírus-járvány miatt rövid ideig tartott, így valóban nagyon kevés vezetőedzői tapasztalattal rendelkezem. Nem gondolom azonban, hogy ez hátrány lenne, hiszen egy nagyon jó stáb van körülöttem, akikkel mindent átbeszélünk, de a végén persze nekem kell meghozni az utolsó döntést, továbbá

azt gondolom, hogy egy pályaedzői munka legalább olyan fontos és nehéz, ha nem nehezebb, mint a vezetőedzői, úgyhogy az asszisztensként szerzett tapasztalatokat is tudom kamatoztatni.

A játékosok is vevők a kemény munkára, egyáltalán nem érzem azt, hogy nem lenne tekintélyem csak azért, mert alig volt ezidáig vezetőedzői munkám. Szigorú vagyok ugyan, megkövetelem, hogy azt a munkát, amit kérünk, becsülettel elvégezzék, de sosem bántok senkit, mindenki megkapja az esélyt a kezdőbe kerülésre.

Pacajt is meglepte a nyíregyházi felkérés. Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu

Évekig dolgozott Feczkó Tamással, ezalatt átvette az ő elképzeléseit, munkamódszereit vagy másképp dolgozik?

– Azt gondolom, hogy mentalitásban teljesen más típusú edző vagyok, mint Tamás, nem egyformán gondolkodunk. Szakmailag már inkább vannak bennünk közös pontok, de azt talán túlzás lenne mondani, hogy tőle vettem volna át ezeket, hiszen ő is tanulta a labdarúgást valakitől. Játékoskarrierem során nagyon sok edző volt rám hatással, de számomra egyértelműen a legjobb edző az orosz Kurban Berdyev, aki például a Rubin Kazany trénereként otthon ikszelt, idegenben pedig legyőzte a Barcelonát a BL-ben, de az Intertől is rabolt pontot. Játékosként is sokat tanultam tőle, valamint a Balmaznál az egész stábot kivittem hozzá szakmai útra. Jelenleg is kapcsolatban vagyok vele, szinte minden héten beszélünk,  az ő módszerei vannak rám a legnagyobb hatással.

“Ő már 60 éve van ebben a szakmában, szerintem nem is tud hibázni.”

Mindig is voltak vezetőedzői ambíciói?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen. Nem így terveztem. Nagyon élveztem például a balmazújvárosi időszakot, akkor hosszabb távon is el tudtam volna képzelni magamat a csapat mellett, de másképp alakultak a dolgok. Természetesen azonban nagyon örültem ennek a lehetőségnek és próbálok minél jobb eredményt elérni itt.

A sikeres szezonrajt miatt esetleg “megjött az evés közbeni étvágya”? Vannak már tervei vezetőedzőként?

– Soha nem gondolkodom hosszútávon, most csak is a Diósgyőr elleni mérkőzés foglalkoztat, napról napra, meccsről meccsre tervezek.

Ebben a szakmában nem igazán érdemes hosszabb távra gondolkodni. Ha jól megy a csapatnak, akkor minden rendben van, de ha beesik pár vereség, akkor sosem tudni, mit hoz az élet.

Ha nem jött volna a Nyíregyháza felkérése, most mit csinálna?

– Ez egy jó kérdés, nehéz erre válaszolni. Az idejekorán abbamaradt osztrák munkám után nagyon közel álltam ahhoz, hogy átvegyek egy kínai másodosztályban szereplő élcsapatot, már a szerződés aláírására is sor került Dubajban, de végül a koronavírus-járvány okozta határszigorítások miatt nem lett belőle semmi, még a csapattal sem tudtam találkoztam. Van egy menedzserem, aki foglalkozik az ügyeimmel, nehéz megmondani, mi lett volna, ha…

Nyíregyházán a rutinos Sándor István a szakmai tanácsadó. Milyen a munkamegosztás önök között?

– Sándor Pista bácsi mellett dolgozni hatalmas öröm, olyan, mintha elvégeznék egy teljes egyetemi szakot. Ő már 60 éve van ebben a szakmában, rengeteget lehet tőle tanulni, szerintem ő nem is tud hibázni. Nagyon jó vele dolgozni, mindent megbeszélünk, igyekszem minden tanácsát megfogadni. De nálunk természetesen nemcsak Pista bácsi, hanem az egész stáb elmondja a véleményét, nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Néha vitatkozunk, de anélkül nem lehet előrejutni. Pista bácsi folyamatosan kérdezi, hogy mennyire vagyok elégedett a kerettel, milyen játékosra lenne szükségem.

Az átigazolási szezonban is elmondtam neki részletesen, hogy milyen stílusú labdarúgókra van szükségem, ő pedig jobban ismeri tőlem a magyar játékosokat, tudja, ki mire képes, ezért teljesen megbíztam abban, hogy kikre esett a választása.

Révész Bálint tulajdonos egy korábbi interjúban azt mondta nekünk, az a célja, hogy minél előbb feljuttassa a Nyíregyházát az NB I-be. Mikor lehet ennek realitása?

– Ebben a szezonban. Legalább is nekünk ez a cél, öltözőn belül ezt fogalmaztuk meg egymás között. Természetesen nem lesz egyszerű, hiszen rengeteg új játékos érkezett hozzánk a nyáron, szinte egy teljesen új csapatot kellett és kell is még építenünk, valamint nincs jelenleg hazai pályánk sem, mondhatni, hogy 38 fordulót játszunk idegenben, de sikerre éhesek vagyunk, meg kell oldani ezeket a problémákat. Nekünk nemcsak fel kell jutni az NB I-be, hanem ott jól is kell szerepelnünk. Az egy dolog, hogy feljut a csapat, de ha utána egyből kiesik, akkor minek jusson fel? Olyan együttest kell építenünk, amely középcsapatként tud végezni az NB I-ben a feljutás utáni első évben. Nálam olyan cél nem létezik, hogy “csak a kiesést kerüljük el”. Ez a város megérdemel egy stabil NB I-es csapatot. Sportemberek vagyunk, minden meccset meg akarunk nyerni és mindig a maximális cél elérése érdekében dolgozunk. Természetesen nem lehet mindig nyerni, ezt mindenki tudja, de meg kell tenni ezért mindent. Ha ilyen mentalitással fogunk játszani, akkor biztosan meglesz az eredménye.

Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu

Azt is nyilatkozta Révész, hogy Mátyus Jánoson kívül az összes többi edzőjében csalódott, akit kinevezett. Nem túl biztató szavak…

– Bízom benne, hogy csatlakozhatok majd Mátyus János mellé másodikként (nevet). Azért dolgozom, hogy jó véleménnyel legyen rólam a tulajdonos úr, esetleg majd azután is, ha már nem én leszek a Nyíregyháza vezetőedzője. Én minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, aztán majd meg lehet kérdezni Révész Bálintot, hogy csalódott-e bennem.

Játékosként ön egy gólerős csatár volt, a kazahsztáni válogatott mezét is magára húzhatta kétszer. Van hiányérzete a karrierjét illetően?

– Van sajnos. 1994-ben lett volna lehetőségem a Genclerbirligihez igazolni, oda is éppen Kurban Berdyev hívott, de az első edzőmeccsen nagyon súlyos sérülést szenvedtem, ami sajnos rányomta a bélyegét a karrieremre. Pedig akkoriban nagyon jól ment a játék, a Genclerbirligi után akár egy még erősebb bajnokságban is megálltam volna a helyem, lett volna bennem még legalább 4-5 jó év.

“Alig mertünk a szemébe nézni játékosként, annyira szigorú volt.”

Tavaly nagyon kevés gólt rúgott a Szpari, az ön támadómúltjának tulajdonítható, hogy most pedig nagyon sokat?

– Igen, nagyon bízom benne, hogy ez az én munkám eredménye. Szeretek támadójátékot játszatni, az utolsó percig ezt várom el, nagyon sokat dolgozunk ezen az edzésen, és ehhez olyan játékosok is állnak a rendelkezésemre, akik passzolnak ehhez a felfogáshoz. Csak a Haladás elleni találkozón nem sikerült gólt rúgnunk, a többin legalább kétszer is, bízom benne, hogy folytatódik ez a tendencia.

Azt hallottam önről, hogy gyerekként Kazahsztánban az első számú nemzeti sportnak számító jégkorongot, valamint az úszást és az ökölvívást is kipróbálta. Miért lett belőle végül foci?

– Nagyon szerettem a jégkorongot a sebessége miatt, a szülővárosomban, Almatyban élvonalbeli csapat volt és minden bajnokira kijártam gyerekkoromban. Akkor már fociztam 6 éves korom óta, de volt lehetőségem kipróbálni a jégkorongot is, amit nagyon élveztem, de a szívem a foci felé húzott. Az ökölvívás rövid ideig tartott, kevesebb mint egy hónapot. Kazahsztánban nagyon magas szinten űzik az ökölvívást, nagyon jó iskola van ott, de nagyon gyorsan elment a kedvem, miután kaptam két jó nagy pofont és rájöttem, hogy az nem nekem való.

Ha minden igaz, 1992-ben eredetileg a Videotonhoz igazolt volna, de végül Nyíregyháza lett belőle. Miért?

– Ez így igaz. Akkori játékostársammal, Mikhail Markhellel – aki egyébként 2019-től 2021-ig a fehérorosz válogatott szövetségi kapitánya volt – Kijevbe utaztunk a menedzserünkhöz, aki el tudta volna intézni nekünk a Videotont. Ukrajnából Magyarországra érkezve vonattal, Záhony után a második megálló volt Nyíregyháza, az ügynökünknek pedig volt egy nagyon jó barátja ott a Szparinál, a terv pedig az volt, hogy egy éjszakát ott töltünk, másnap pedig indulunk tovább Fehérvárra.

De nem indultunk, mert éppen akkor jutott fel az NB I-be a Nyíregyháza, az ügynökünk pedig gyorsan megegyezett a Szparival,

így hát maradtunk itt Mikhaillal, amit így utólag már egyáltalán nem bánok, mert itt lett családom, házam, mindenem Nyíregyházán van, 29 éve már, hogy itt lakom.

Előrelépés volt az akkori NB I Kazahsztánhoz és Ukrajnához képest?

– A Szovjetunió 1992-es felbomlását követően óriási káosz volt az összes utódállamban, úgyhogy mindenképpen előrelépés volt. Nyíregyháza előtt az ukrán Zorja Luhanszknál játszottam, ahol a szerződésemben benne volt, hogy ha érkezik egy ajánlat Európából, akkor elengednek. Nagyon örültem, hogy Magyarországra kerültem.

A szovjet fociiskolában szocializálódott játékosokból általában keménykezű szakvezetők válnak. Ön is ilyen?

– Igen, lehet ezt mondani. Kemény vagyok, de ez azt jelenti, hogy elvárom a játékosoktól, hogy betartsák az utasításaimat, de a durvaság, ordibálás nem igazán jellemző rám, hiszen én is fociztam, tudom, hogy nem megoldás. Persze néha felemelem a hangomat, de minden játékoshoz igyekszem megtalálni a kulcsot, ami hozzájuk tartozik, ami “kinyitja őket”. Ismét csak Berdiyevet tudom felhozni példaként, akinek például alig mertünk a szemébe nézni játékosként, annyira szigorú volt, annyira figyelt mindenre, de mindig csak az igazat mondta, azt követelte a játékosaitól, hogy profi szinten dolgozzanak. Szerintem ő volt a legszigorúbb edzőm, de egyben a legjobb is.

Miben különbözik leginkább egy magyar edzőtől?

– Talán abban, amit már egyszer említettem is, a mentalitásban. Emlékszem, milyen stílusú edzők voltak a Szovjetunióban, aztán pedig Ukrajnában is, akikre teljesen más gondolkodásmód volt a jellemző, mint a magyarok többségére.

A labdarúgás más területein is kipróbálta már magát, például játékosügynökként is dolgozott, valamint a Rubin Kazany játékosmegfigyelője is volt.

– 2004-től kezdve dolgoztam az utánpótlásban a Nyírsulinál, akkor több éven keresztül volt saját ügynökségem is, amit nagyon élveztem csinálni. Nagyon jó játékosok tartoztak hozzám, például én hoztam Zalaegerszegre Artjoms Rudņevset, aki NB I-es gólkirály lett, majd a Lech Poznannál is gólkirály lett, végül pedig a Bundesligában kötött ki. Nagyon jó periódusa volt ez az életemnek, sok tapasztalatot szereztem, de amikor már pályaedzőként elkezdtem dolgozni Balmazújvárosban, el kellett dönteni, hogy mit választok, ezért az edzői karriert választottam. A játékosmegfigyelést is nagyon élveztem, rengeteget utaztam, bejártam szinte az egész világot, voltam Uruguayban, Brazíliában, Argentínában is például. Mind az ügynökség, mind a játékosmegfigyelés óriási tapasztalatot jelentett a karrieremben, amit a mai napig tudok hasznosítani, sokat segít.

NYIKES ZOLTÁN

Az elküldött magyar sikeredző: „Nem éreztem a kollégák támogatását, az egyenességet és a lojalitást sem”