Bajban a Diósgyőr: Szombathelyen kapott ki a DVTK, veszélyben a feljutás

Kiss Bence tizenegyesével a Haladás hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Diósgyőr együttesét, így a DVTK már csak a harmadik helyet foglalja el.
Póczik Dávid 2022. április 18., hétfő 21:50
Kiss Bence tizenegyesével a Haladás hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Diósgyőr együttesét, így a DVTK már csak a harmadik helyet foglalja el.
Szerző: Póczik Dávid 2022. április 18., hétfő 21:50

Szombathelyre látogatott hétfőn a Diósgyőr annak tudatában, hogy Dragan Vukmir együttesének pontot kellett szereznie ahhoz, hogy újra a feljutó, második helyen álljanak a tabellán.

A mérkőzés előtt Bosnjak Predragot köszöntötte a szombathelyi klub vezetése, hiszen a 36 éves hátvéd elérte a 200. mérkőzését a Haladás játékosaként.

I. félidő

A Haladás szurkolói a napokban jelentették be, hogy a csapat mérsékelt teljesítménye miatt nem látogatnak ki ma, a DVTK ellen.

A félidő első felében főként a hazaiak próbálkoztak, ám a Haladás nehezen tudott helyzetet kidolgozni, a Diósgyőr masszív védekezőmunkája miatt.

A 38. percben aztán egy gyors diósgyőri ellentámadás végén Molnár ziccerben kapott labdát Oláh átadását követően, lapos lövése azonban elakadt Verpeczben.

Az első játékrész szombathelyi mezőnyfölényt és kevés helyzetet hozott, így gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

II. félidő

Az 56. percben Holdampf beadásába ért bele kézzel Zsolnai, így a játékvezető tizenegyeset ítélt. A büntetőt Kiss Bence a jobb alsóba rúgta, így a Haladás megszerezte a vezetést, 1-0.

A 92. percben még Zsolnai lőtt éles szögből kapura, de Verpecz könnyeden védeni tudott. Dragan Vukmir második mérkőzését sem tudta megnyerni a DVTK kispadján és a borsodiak ezúttal sem szereztek gólt, 1-0-ra nyert otthon a Haladás, aki megtörte a gyenge hazai sorozatát.

A Diósgyőr ezzel a vereséggel csak a tabella harmadik helyét foglalja el, hiába van ugyanannyi pontja, mint a második Kecskemétnek. A miskolciaknak hátrafele is nézegetniük kell, hiszen a Szeged mindössze három ponttal helyezkedik el mögöttük, a negyedik helyen. A Haladás - a mérkőzést megelőzően - zsinórban hét mérkőzést veszített el hazai pályán. Ez a rossz széria most megszakadt, így a Szombathely továbbra is hatodik.

Merkantil Bank Liga NB II, 33. forduló

Haladás-Diósgyőr 1-0 (Kiss B., 57.- tizenegyesből)

Haladás: Verpecz - Kállai, Németh M., Csató, Bosnjak - Csilus, Holdampf, Kiss B. (Tarján, 93.), Doktorics (Szekér, 93.) - Tóth M. (Tóth-Gábor, 84.), Horváth R. (Lencse, 72.)

(cserék: Pataki, Artner, Lencse, Simut, Stieber, Szekér, Tarján, Tóth-Gábor, Tóth M.)

DVTK: Danilovic - Polgár, Hegedűs J., Szatmári Cs., Keller - Németh M. (Kocsis, 58.), Bertus (Hornyák, 73.), Lucas, Molnár G. (Horváth Z., 83.), Oláh - Eppel (Zsolnai, a szünetben)

(cserék: Póser, Bárdos, Belényesi, Bokros, Hornyák, Horváth Z., Jurek, Karan, Kocsis D., Szűcs, Zsolnai)

 

Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Hoffenheimtől a török Kasimpasában kölcsönben szereplő Szalai Attila menedzsere a Blikknek elmondta, a magyar válogatott hátvéd már a télen, de legkésőbb a nyáron végleg távozik a német csapattól.
Légiósok / Ferencváros
Lisztes Krisztián
Egy frankfurti lap szerint Lisztes Krisztián németországi jövője is tét lehet a Ferencvárosnál eltöltött kölcsönidőszaka alatt.
Légiósok
Gulácsi nagy riválisa távozhat
Ha hosszabbít Gulácsi Péterrel az RB Leipzig, belga kapusriválisa valószínűleg távozik a német csapattól a Sky szerint.
Tovább az összes átigazoláshoz