A Gyirmót a török Galatasaray együttesével találkozik július elején.
A Gyirmót hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a csapat ismét világklasszisok ellen készül a szezonra. Az együttes két éve 2-1-re verte a Francesco Tottival felálló Romát, idén pedig a török Galatasaray ellen mérkőzhet meg július 2-án, vasárnap.
A Galata keretében olyan labdarúgók vannak, mint az uruguayi válogatott kapus Fernando Muslera, vagy az egyaránt vébé-ezüstérmes Nigel de Jong, Wesley Sneijder kettős. Lukas Podolski azonban minden bizonnyal már nem lesz ott a pályán, ugyanis július elejétől japán együtteséhez szerződik.
A Gyirmót a Galatasaray előtt az osztrák élvonalbeli Admirával és a szlovák első osztályú Szpartak Trnavával is találkozik.
Átigazolások
Légiósok
Topligás kérők
Sajtóhírek szerint a Celtic érdeklődése mellett a német Hamburg és az olasz Udinese is figyeli Tóth Balázst, utóbbi csapata hamarosan ajánlatot is tehet.
ETO
Benbouali fizetése
Nadhir Benbuali közel 350 millió forintot kereshet új csapatánál, a Pyramids FC-nél.
Kispestre igazolt
Oleksandr Safronov
Oleksandr Safronov személyében korábbi ZTE-védővel erősített a Honvéd.