A Vidi magyar válogatott játékosát NB II-es csapat szerezte meg - hivatalos

Az egyszeres magyar válogatott Kovácsik Ádám kölcsönben az ETO FC Győrnél folytatja pályafutását.
Nyikes Zoltán 2022. július 15., péntek 16:08
Az egyszeres magyar válogatott Kovácsik Ádám kölcsönben az ETO FC Győrnél folytatja pályafutását.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. július 15., péntek 16:08

A két klub csütörtöki megállapodásának értelmében

kölcsönben az NB II-es ETO FC Győr együttesében folytatja pályafutását a MOL Fehérvár FC kapusa, Kovácsik Ádám

- írja a molfehervarfc.hu.

Kovácsik 2018-ban első számú kapusként nagy szerepet vállalt a Vidi harmadik NB I-es bajnoki címében. 2016-ban, 2017-ben, 2019-ben és 2020-ban ezüstérmet, 2021-ben bronzérmet, 2019-ben Magyar Kupát, 2021-ben kupaezüstöt nyert. 2018-ban az Európa Liga csoportkörébe jutott a fehérváriakkal.

A sérülésem után kevesebbet tudtam védeni, most újra játékba szeretnék lendülni – kezdte Kovácsik Ádám a Győr klubhonlapján. – Szeretném minél jobb helyezéshez segíteni az ETO-t, ami egy nagyon patinás, nagy múltú egyesület. Egy komoly kihívás lesz ez nekem, meg szeretném mutatni, hogy ugyanolyan teljesítményre vagyok képes, mint a sérülésem előtt. Ha ez sikerül, remélem itt is meg fognak szeretni, és együtt érhetünk el sikereket.

Tímár Krisztián ismeri a kapust, tudja, hogy mire számíthat és mit várhat el tőle.

– Nagyon örülök, hogy Kovácsik Ádámot sikerült leigazolnunk, véleményem szerint a csapatnak nagy erőssége lehet – mondta az ETO vezetőedzője. – A sérülése előtt válogatott kerettag volt, a Fehérvárral nemzetközi kupában is szerepelt, úgy gondolom, olyan stabilitást adhat az együttesnek, ami nagyon fontos lesz számunkra a szezon során.

Olvastad már?
"A legjobb szezonomon vagyok túl" - az NB I-et dicsérte a Vidi új igazolása
A Fehérvár védője, Nikola Serafimov szerint a magyar bajnokság három-négyszer erősebb, mint az északmacedón.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Próbajáték a Benficánál
A Benficához utazik próbajátékra a Budapest Honvéd U17-es csapatának védője, Ferencz Kende, aki négy éve került a kispestiek akadémiájára, előtte éveken keresztül az MTK Budapest utánpótlásában nevelkedett.
DVSC
Marad a klubnál Makray
Intézményi és stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatóként folytatja munkáját Makray Balázs a DVSC Futball Zrt-nél – írja a klub hivatalos oldala.
Ferencváros
Hajnal Tóth Alex jövőjéről
A Fradi sportigazgatója szerint Tóth Alex bejátszotta magát akár a legnagyobb klubok vezetőinek noteszébe is, de ebben a szezonban még marad a zöld-fehéreknél.
Tovább az összes átigazoláshoz