Az eddig kevés pontot hozó NB II-es szereplés következtében a DEAC szerződést bontott a nyáron érkezett Balogh Pál, Antal Gábor edzőpárossal és a Debreceni Labdarúgó Akadémia vezetésével, Makray Balázzsal és Herczeg Andrással való egyeztetést követően a DLA U19 csapatánál dolgozó Sándor Tamás és Györky Gábor páros veszi át a stafétát – jelentette be közleményében, hivatalos honlapján a DEAC.

“Nem hiszem, hogy különösképpen indokolni kell a váltást”

Jávor András, a DEAC elnöke elmondta, egy klub életében nem mindig a sikertörténethez tartozik, ha egy szakmai stábot cserélni kell.

Nem hiszem, hogy különösképpen indokolni kell a váltást, hiszen az eredmények elmaradtak – fogalmazott Jávor András a deac.hu-nak. – Tudjuk, ez egy összetett probléma, de úgy ítéltük meg, hogy ha gödörből minél hamarabb ki akarunk mászni, akkor személyi változtatások kellenek. Debreceni kötődést kerestünk, és reméljük, ez a váltás eredménnyel jár. A vezetés is megteszi majd természetesen azokat a lépéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a csapat jobban szerepeljen.”

Nagyon régóta vártam arra, hogy az NB II-ben kapjak egy ilyen felemelő feladatot, ezúton köszönöm a DEAC vezetőinek, hogy rám gondoltak, szeretnék ezzel a lehetőséggel élni” – fogalmazott Sándor Tamás a sajtótájékoztatón.

Györky Gábor szintén megköszönte, hogy számítanak rá a szakmai stábban. „Sűrű program előtt áll a csapat, mentálisan is fel kell készíteni a játékosokat. Azért foguk edzeni, hogy minél jobb eredményeket érjünk el. Úgy gondolom, ha már sikerült a csapatnak feljutnia az NB II-be, akkor ennek a feladatnak meg is kell felelni” – mondta a DEAC új pályaedzője.

A DEAC szakmai stábjának továbbra is tagja marad Tóth Ferenc kapusedző és Kovács Miklós erőnléti edző.

Szó volt még arról is, hogy jó esély van rá, a Csákvár elleni mérkőzést már a Dóczy utcai sportcampuson játszhatja a csapat. A kiemelt bajnokikat azonban továbbra is a Nagyerdei Stadionban rendezik meg. A DEAC 12 forduló után 2 győzelemmel és 10 vereséggel a tabella utolsó előtti helyén áll az NB II-ben.