Fotó: honvedfc.hu

NB I: Több mint 600 perc után kapott újra gólt a ZTE, de a győzelem így is meglett a Honvéd ellen

A mérkőzés nagy részében uralta a játékot a Zalaegerszeg a Honvéd ellen, a vendégeknek csak egy kisebb fellángolása volt a második félidőben.
Nyikes Zoltán 2022. április 8., péntek 21:52
Fotó: honvedfc.hu
A mérkőzés nagy részében uralta a játékot a Zalaegerszeg a Honvéd ellen, a vendégeknek csak egy kisebb fellángolása volt a második félidőben.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. április 8., péntek 21:52

A Zalaegerszeg a fordulót megelőző hat találkozóján úgy nem talált legyőzőre, hogy még csak gólt sem kapott, így nagy önbizalommal várhatta a Budapest Honvéd elleni hazai találkozót az NB I 27. fordulójának péntek esti nyitómeccsén.

I. félidő

Ennek megfelelően hazai fölénnyel kezdődött a mérkőzés, a 12. percben Bedi baloldalról érkező lapos beadására érkezett üresen Serafimov, aki 13 méterről célba vette a jobb alsót, Szappanos viszont bravúrral védett. Négy minutummal később Meshack húzott befelé a jobboldalról majd a 16-oson belülre érve lőtt, ám egy méterrel a jobb alsó mellé ment a kísérlet.

A Honvéd első lényegesebb mozzanatára egészen a 28. percig kellett várni, amikor is Lukic csúsztatása után Nagy Dominik a 16-os oldalvonalától, kiszorított helyzetben kínálta meg Demjént egy erős lökettel, a ZTE-kapus azonban a helyén volt. A 32. percben aztán vezetést szerzett a ZTE: Gergényi baloldalról érkező hatalmas bedobását középen Mocsi csúsztatta meg a hosszúra, ahol érkezett Lesjak és hat méterről a jobb alsóba bólintott, 1-0.

Hat perccel később is a vendégek kapuja előtt alakult ki veszélyes szituáció, Tajti veszélyes beadására Zsóri és Meshack is érkezett a kapu előterében, de egyikük sem találta el a labdát.

Még a szünet előtt sikerült megdupláznia előnyét a hazai csapatnak: Lesjakot rúgták meg hátulról a 16-oson belül, amiért 11-est kapott a ZTE, a büntetőt Tajti a bal alsóba lőtte, a labda végül Szappanos és a kapufa érintésével került a hálóba, 2-0.

II. félidő

A szünetben hármat is változtatott Nebojsa Vignjevic, ám egyáltalán nem változott a játék képe a fordulás után, az első hat percben ugyanis két alkalommal is majdnem növelni tudta az előnyét a ZTE, előbb Spoljaric 14 méterről lőtt a jobb alsóba, de Szappanos bravúrral védett, majd Meshack húzta meg a jobbszélen és passzolt Bedihez, aki júl ugratta ki a támadást ismét kísérő Lesjakot, a védő nagy helyzetben kevéssel lőtt a jobb alsó mellé.

Nagyon a zalaiaknak állt a meccs, aztán egy óvatlan mozdulat a tizenhatoson belül visszahozta a találkozóba a kispestieket: Sankovic rúgta meg Nagy Dominikot a 16-oson belül, így a Honvéd is tizenegyeshez jutott, ezt Lukic magabiztosan gurított a bal alsóba, a tizenegyesölő Demjén ezúttal nem érezte az irányt - a ZTE 602 perc után kapott újra gólt az NB I-ben.

Az ajándékba kapott és kihasznált lehetőség után pedig magára talált a Honvéd, amely hat perccel később ki is egyenlített, de korai volt az öröm... A 68. minutumban Kadiri birkózott meg a labdáért a 16-oson belül, majd Hidihez passzolt, aki kis területen, spiccel a léc alá lőtt 13 méterről - de aztán jött a VAR, ami alapján kiderült, hogy Kadiri lesen volt, amikor megszerezte a labdát.

A legnehezebb perceket ezzel megúszta a ZTE, ezt követően ugyanis már nem tudott komolyabb helyzetet kidolgozni a Honvéd és kiegyenlítetté vált a játék. A 85. percben kis híján eldöntötte a meccset a ZTE, miután Bedi csúsztatását bombázta kapásból a felső lécre Mocsi 7 méterről, néhány másodperccel később azonban már nem maradt több kérdés: Szalay készítette le Tajtinak a labdát, aki remekül ugratta ki a 16-oson belülre bemozgó Spoljaricot, a támadó pedig 11 méterről kirúgta a jobb alsót - 3-1.

A ZTE tehát tovább folytatta jó sorozatát és immáron hét mérkőzés óta veretlen.

NB I, 27. forduló

Zalaegerszegi TE FC–Budapest Honvéd 3-1 (Lesjak 32., Tajti 45+1 - 11-esből, Spoljaric 85., ill. Lukic 62. - 11-esből)

ZTE: Demjén - Lesjak, Mocsi, Serafimov, Gergényi - Sankovic, Bedi - Meshack (Rebernik, 81.), Spoljaric (Posztobányi, 86.), Tajti (Kálnoki Kis, 86.) - Zsóri (Szalay, 71.).

Honvéd: Szappanos - Petkovic (Tamás, 46.), Batik, Lovric, Doka - Petrusenko, Hidi (Jónsson, 77.) - Nagy D., Zsótér (Kadiri, 46.), Machach (Bőle, 46.) - Lukic (Traoré, 71.).

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz