I. félidő:

Kevés igazán nagy helyzetet és nulla gólt hozott az első félidő. Szép jelentből azért így sem volt hiány: a 39. percben Radó egy remek akció végén, 16 méterről tekert a bal felső sarok felé, a fiatal Tóth Balázs azonban nagyszerű vetődéssel szögletre mentett.

A 43. percben aztán kis híján a Puskás Akadémia szerzett vezetést: Knezevic parádésan löbbölte a labdát a lesgyanús helyzetből induló Gyurcsó elé, aki azonban nem tudta jól befejezni az akciót, illetve Demjén védett.

II. félidő:

A fordulás után nem sokkal aztán a ZTE örülhetett. A 48. percben, a magyar válogatott Nagy Zsolt hibája után Bobál Gergely lőhetett 18-19 méterről, és ballal hatalmas gólt ragasztott a kapu jobb oldalába (1-0).

Bobál Gergely gólja a Puskás Akadémia ellen

Bobál Gergely a magyar válogatott Nagy Zsolt hibáját kihasználva szerzett vezetést a ZTE-nek a Puskás Akadémia ellen, rögtön a második félidő elején.

Közzétette: M4Sport – 2020. június 7., vasárnap

Az 50. percben kis híján válaszolt is a vendégcsapat, előbb Gyurcsó fejesénél mentett a kapu előtt Katanec, majd a szögletet követően Golgol pöckölt a bal kapufa mellé. Sőr, újabb két perc elteltével Golgol 21 méteres, gyengécskének tűnő lövése a meglepett Demjén mellett csattant a jobb kapufán.

Golgol kapufája Zalaegerszegen

Demjén Patrik egy kissé indokolatlannak tűnő nyugalommal kísérte végig Golgol lövése után a labda útját, amely a kapufán ért véget. 🇭🇺⚽️

Közzétette: M4Sport – 2020. június 7., vasárnap

A 68. percben meccslabdája volt a zalaegerszegieknek: Radó 9 méteres fejesét óriási bravúrral szedte ki a kapu jobb oldalából Tóth. A 76- percben Mitrovic lőtt az oldalhálóba nagy helyzetben, a másik oldalon pedig Katanec kis híján a saját kapujába csúsztatott.

A hajrára védelmét, védekezését megerősítő ZTE Bobált lecserélte Bobálra, ami nyerő húzásnak bizonyult, hiszen a padról beszállt és testvérét váltó Bobál Dávid egy Bőle-szabadrúgás a kapu bal oldalába fejelt, kialakítva a 2-0-s végeredményt.

Bobál Dávid gólja a Puskás Akadémia ellen

Az első gólt szerző ikertestvére helyett pályára lépő Bobál Dávid megduplázta a család és a ZTE találatainak számát a Puskás Akadémia ellen, ezzel eldöntötte a három pont sorsát. 🇭🇺⚽️

Közzétette: M4Sport – 2020. június 7., vasárnap

A kék-fehérek ezzel elléptek a kiesőzónából, jelenleg a 8. helyen állnak (a DVSC pedig visszacsúszott a 11. pozícióba), míg a felcsútiak maradtak 5 pontra a dobogótól.

OTP Bank Liga, 27. forduló:

ZTE – Puskás Akadémia 2-0 (Bobál G. 48., Bobál D. 86.)

A meccs minden fontos mozzanata percről percre itt!

Később:

21:05: FTC – Diósgyőr – ÉLŐBEN itt!

Az NB I állása: