Mint ismeretes, a csütörtökön megjelent kormányrendelet, majd MLSZ-bejelentés értelmében mégis nézők előtt folytatódhat a bajnokság, igaz, korlázotott formában és speciális körülmények között.

Óriási öröm számunkra a kormány döntése, mert a szurkolóink támogatása nagyon sokat fog segíteni nekünk a kiélezett harcban, még úgy is, hogy csak maximum a stadion egynegyedét tölthetik meg a szabályozás miatt. Bízom benne, hogy a rendelkezésre álló összes jeggyel élni fognak a szurkolóink és közösen sikerül az áhított célt elérnünk – nyilatkozta Sallói István, a ZTE sportigazgatója a klubhonlapnak adott interjúban a döntés kapcsán.

Majd arra is kitért, hogy a ZTE első körben nem kapott NB I-es licencet, illetve hiánypótlásra kötelezték.

E miatt kell legkevésbé fájni a fejünknek, egy kisebb adminisztrációs hibát vétettünk, amit már hétfőn korrigáltunk. Ezer százalék, hogy ezen nem fog múlni az NB I-es tagságunk.

“Mi nem erre készültünk”

Az élvonalbeli küzdelmek hétvégi folytatását illetően (a ZTE már pénteken pályára lép a Kaposvár otthonában) Sallói elsősorban a sérülések és csapatuk szűkebb kerete miatt picit borulátó.

Az idő múlásával sajnálhatjuk igazán, hogy félbeszakadt a bajnokság, mert jó formában és lendületben voltunk. Talán mondhatom, országos vélemény volt, hogy azt a formát tartva biztosan bennmaradunk. A vírus viszont nagyon átírta a történetet, kiszámíthatatlanná téve a folytatást. Szakmailag jól reagáltunk a helyzetre, a játékosok megkapták a programjukat a veszélyhelyzet idejére, és amint a legkisebb lazítások bekövetkeztek, azonnal elkezdtük az edzéseket, aminek köszönhetően fizikálisan teljesen rendben van a csapat. Mégis az az érzésem, hogy nagy hátránnyal jöttünk ki ebből a minifelkészülésből a sok sérülés miatt. Nem tudom, hogy a sérüléseknek a hosszabb leállás vagy egyszerűen csak pech az oka, de sok sérülést szedtünk össze, most ez aggaszt minket a legjobban. (…) a részletekbe nem mennék bele, de sokféle sérülésünk van a térdsérüléstől az izomsérülésen és az agyrázkódáson keresztül a bordazúzódásig, a sérülések széles skáláját összeszedtük rövid idő alatt. Ez a szakmai stáb munkáját nagyban megnehezíti, de nem egyedi az esetünk, a kupaelődöntőkön és az elmaradt bajnokikon, vagy akár a Bundesligában is láthattuk, hogy sorban jöttek le a játékosok sérülések, görcsök miatt.

A keret mennyisége és mélysége is számítani fog az előttünk álló erőltetett menetben és ebben mi most nem állunk jól. Mi nem erre készültünk, szűkebb kerettel rendelkezünk, így nagyon okosan kell gazdálkodni az erőforrásokkal a szakmai stábnak, hogy kit hol, mikor tud használni.

De hogy a másik oldalt is nézzük, a játékosok szempontjából ez pozitív is lehet, mindenki megfelelő játéklehetőséget fog kapni. Most tényleg igaz, hogy mindenkire szükség van és mindenki bizonyíthat majd.

“Augusztus elején már indulna is az új szezon”

Mint ismeretes, a tervek és az NB I menetrendje szerint június 27-én fejeződhetnek be az OTP Bank Liga küzdelmei a 33. fordulóval. Sallói információi szerint hosszú leállás utána viszont nem vár a csapatokra. A Zeténél ugyanakkor még kérdéses, melyik osztályra kell majd készülniük.

Nyilvánvalóan az NB I-re készülünk, bízva abban, hogy sikerül kivívni a bennmaradást, de a jövő tervezése most nagyon nehéz feladat. Egyrészt szakmailag nem tudjuk biztosan, hogy NB I-esek vagy NB II-esek leszünk-e, másrészt a következő évre vonatkozó elosztási szabályzatot sem hozta még nyilvánosságra az MLSZ, ami alapján a költségvetést megtervezhetnénk. A tulajdonossal folyamatosan egyeztetünk és tervezzük a jövőt, de neki látni kell a gazdasági hátteret, hogy meghatározhassa a szakma mozgásterét, mert a cél továbbra is a klub gazdasági stabilitásának a fenntartása, nem kockáztathatjuk a klub jövőjét a pillanatnyi sportszakmai sikerek érdekében. Tárgyalni más klubok játékosaival egyelőre nem etikus, a saját játékosokkal pedig nem a legcélszerűbb, de mi mindenképp az NB I-re készülünk és szeretnénk együtt tartani a csapatunkat. Nagyon jó közösség jött össze és jó a hangulat az öltözőben,

ráadásul információim szerint augusztus elején már indulna is az új szezon, így nagyon rövid felkészülés áll majd a csapatok rendelkezésére, ezért is lenne fontos, hogy ne legyen túl sok változás.

A klubvezető arról is beszélt, hogy az ismert helyzet miatt könnyebb lesz-e igazolni most, mint tavaly nyáron volt.

Annyival könnyebb, hogy egy év alatt kiderült, kire számíthatunk az NB II-es bajnokcsapatunkból, egy évvel ezelőtt ezt még nehéz volt megjósolni, hogy ki mire képes az NB I-ben. Most már sokkal tisztább a kép, ez könnyebbé teszi a kiválasztást is, de sok múlik a gazdasági hátteren is, hogy milyen lehetőséget tud a tulajdonos biztosítani.

TOVÁBB: A teljes interjú itt olvasható!

Interjú: “Mindenki azt mondta, milyen rossz a magyar foci” – a válogatott egykori kulcsembere az NB I-ről, az Eb-ről és Storckról