A lengyel élvonalban folytathatja az NB I-ből távozó válogatott kerettag

Újra légiósnak állhat a ZTE-től távozott Kocsis Gergő, akit egy, a lengyel élvonalba frissen feljutott együttes igazolhat le.
Csakfoci Admin 2020. július 18., szombat 11:00
Újra légiósnak állhat a ZTE-től távozott Kocsis Gergő, akit egy, a lengyel élvonalba frissen feljutott együttes igazolhat le.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. július 18., szombat 11:00

Június végén távozott az NB I-ben 7. helyen végző ZTE csapatától a védőként és középpályásként is bevethető Kocsis Gergő, akinek nem ajánlottak új szerződést másfél évnyi zalaegerszegi játék után a kék-fehéreknél.

Honlapunk információi szerint a Bernd Storck szövetségi kapitányága alatt válogatott kerettagságig jutó Kocsis a lengyel élvonalban folytathatja pályafutását.

Úgy tudjuk, a legvalószínűbb az, hogy az a Podbeskidzie igazolja le a magyar játékost, amely két fordulóval a szezon vége előtt már biztosan feljutó a lengyel másodosztályban, tehát nyártól az élvonalban szerepel majd.

A 26 éves Kocsis a mögöttünk hagyott NB I-es idényben 21-szer kezdőként és 5-ször csereként lépett pályára. Nem először állhat légiósnak, ugyanis korábban Csehországban is futballozott már.

TOVÁBBI EXKLUZÍV HÍREKÉRT KÖVESD A CSAKFOCI.HU-T A FACEBOOKON IS:

Átigazolások
Légiósok
Topligás csapatok vinnék a magyar támadót
Az AS szerint a Bundesliga, a Serie A és a Premier League csapatai is figyelik Kovács Bendegúzt, emellett pedig a Red Bull-projekt is szeretné megszerezni.
ETO FC
NB II-ben a tehetség
A kooperációs együttműködés értelmében a mostani NB I-es szezonban bemutatkozó ETO-középpályás, Tollár Imre is az NB II-es Szentlőrincnél fejlődhet tovább. (eto.hu)
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Tovább az összes átigazoláshoz