Paksi FC–Újpest FC (14.30)

Nagy Gergely (Paks, kapus): – Úgy gondolom, az Újpest nem fog alkalmazkodni hozzánk, a saját játékát próbálja majd játszani, viszont nekünk is ez a dolgunk. Bár most a soron következő bajnokinkról beszélünk, de véleményem szerint a szezon hátralévő részét nagyban meghatározza majd a következő három találkozónk, melyek mindegyikét itthon játszuk. Nem titok, erről az etapról az öltözőben is sokat beszélgetünk. Hazai pályán nem lehet más elképzelésünk, mint a győzelem, hiszen itthon képesek vagyunk bárkit megverni. A válogatott szünetben a plusz munkát beletettük, ha e hétvégén egy kis focit is hozzáteszünk, meglehet a siker… (paksifc.hu)

MTK Budapest–MOL Fehérvár FC (17.00)

Márton Gábor (MTK): – A legkevésbé érdekel most engem, hogy szórakoztató lesz-e a meccs, nekünk nyerni kell, mindegy, ki jön szemben. Eddig is erre törekedtünk több-kevesebb sikerrel. Tavasszal nagyon kevésszer kaptunk ki, de nagyon kevés a győzelem is, ez a mi problémánk, úgyhogy szerintem az MTK-szimpatizánsokat és engem sem érdekel különösebben, hogy szórakoztató vagy nem szórakoztató lesz a meccs. Legyünk kevésbé szórakoztatóak, de eredményesek. Az Újpest ellen nem volt túl sok helyzetünk, de nekik sem, remekül kikapcsoltuk a nagyon veszélyes támadónégyesüket. Az elmúlt meccsekhez képest nagyon keveset vállalkoztunk, nem alakítottunk ki annyi helyzetet. Volt egy-egy itt is, ott is, mi nem rúgtuk be, ők berúgták, nagyon bátortalanul játszottunk előrefelé. (mtkbudapest.hu)

Michael Boris (Vidi): – Nem titok, hogy szép emlékek fűznek az MTK-hoz, így örülök, hogy visszatérhetek a Hidegkuti-stadionba, de már más színekért dolgozom, így most az a feladatom, hogy sikerre vezessem a Vidit. Külön érdekesség, hogy az MTK jelenlegi edzője, Márton Gábor ellen kétszer is meccseltem még a kék-fehérek edzőjeként, amikor ő Fehérváron dolgozott. Felkészültünk az ellenfélből, nem az a lényeg, hogy hányadik helyen állnak a tabellán, hiszen láthatjuk, hogy a 10. helyezett hat pontra van a kiesőzónától, de öt pontra a negyediktől. A helyszínen néztem meg az MTK Újpest elleni mérkőzését múlt vasárnap, másfajta játékot várok tőlük, mint múlt szombaton a Kisvárdától, de elsősorban magunkra fókuszálunk és szeretnénk megnyerni sorozatban a harmadik bajnokinkat. Természetesen a hangulat más két győzelem után, mint egy vereségsorozatban, de a két siker után is ugyanolyan keményen dolgozunk és kielemezzük azokat a helyzeteket, amikben fejlődnünk kell. Ebben a szezonban címeket sajnos már nem nyerhetünk, abban bízhatunk, hogy a Ferencváros megnyeri a MOL Magyar Kupát és így a negyedik hely nemzetközi kupaszereplést érhet, de ehhez először nekünk kell odaérnünk a negyedik pozícióba. Mérkőzésről mérkőzésre próbálunk fejlődni minden téren és gyűjteni a három pontokat. (molfehervarfc.hu)

Révész: “Becsaptak a kollégáim, félreedzették a csapatot” – a szurkolóknak is odaszúrt